Lázár-Kastély
szerda, 2024. december 18., 20:07:37

Történelmi pillanat a Lázár-kastélyban: kulcs a régiófejlődéshez

(0 Szavazat)355 megjelenítés

Az I. Szárhegyi Zenei Napokon elhangzott: a műemlék örökösei, a patronátus és Hargita Megye Tanácsa egyaránt Székelyföld kulturális központjaként működtetnék a gyergyószárhegyi létesítményt.

Közel kétszáz érdeklődő felállva, vastapssal köszönötte az I. Szárhegyi Zenei Napok augusztus 24-i nyitóestjén a gyergyószárhegyi gyökerű Ferencz Éva előadóművészt Szent István királynak ajánlott műsoráért. Az augusztus 24–25-i programon „Székelyföld kulturális központja” megerősítéséről beszéltek az 500 éves kastély jogi örökösei, és a műemlék épületben jelenleg működő, Hargita Megye Tanácsához tartozó intézménnyel szimbiózisban elképzelt jövőről küldtek építő jellegű üzeneteket.
A gyergyószárhegyi Lázár-kastély örökösei és partnereik által létrehozott Pro Arte et Natura Alapítvány az I. Szárhegyi Zenei Napokat a szárhegyi Kájoni Akadémia Alapítvánnyal, Hargita Megye Tanácsával és a kastélyban működő megyei intézménnyel, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központtal közösen szervezte meg. A rendezvény Lovagteremben tartott nyitányán az est házigazdái, báró Lipthay Antal és felesége, Erzsébet asszony fogadta a vendégeket, a szárhegyi származású Ferencz Éva „Idvezlégy bódog Szent István királ” című előadóestje bevezetőjeként pedig a kastély jogörököseiként is kinyilvánították üzeneteiket a műemlék jövőjét illetően.
Erzsébet asszony bevezetőjében kiemelte Hargita Megye Tanácsa és a helyi tanács kiváló együttműködését a program létrejöttében. Gábor László, Gyergyószárhegy polgármestere üzenetében rávilágított, mit jelent a szárhegyieknek a Lázár-kastély. Mint fogalmazott: „a szárhegyiek gondoskodtak a kastélyról a tulajdonosok távollétében, mint ahogy mindannyian tudjuk, az egykori gazdatiszt leszármazottai, a Vormair család is szemmel tartotta. Hozzánk nőtt ez a kastély, életünk részévé vált”. (Mellékletben a beszéd teljes szövege.)
– Különleges öröm, hogy viszontláthatom Borboly Csaba megyeelnököt és Vormair István tulajdonostársamat – fogalmazott köszöntőjében báró Lipthay Antal. – Megtiszteltetés, hogy jelen lehetek a Lázárok egykori kastélyában, és együtt ünnepelhetünk. Számunkra fontos, mert nagy áldozatot hoztak a szárhegyiek, benne alkotóközpontot hoztak létre. Rajtunk múlik, hogyan tudjuk a szabadságunkat erősíteni – lehet, hogy az elnyert demokratikus erők nem elegendők, de alapot kínálnak arra, hogy együtt lépjünk nemzedékünkért, identitásunk megmaradásáért. Éppen ezért a Szárhegyi Zenei Napok az összefogás bizonyossága: fontos összefognunk, csak így tudjuk értékeinket megvédeni.
Lipthay Antal továbbá jelezte: ha a turizmusra gondolunk, akkor a kastély aktív szerepét csak támogatni szabad, kapuját nyitva kell tartani az érdeklődőknek, a látogatók számára a kastélyban, és mint fő látványosság állandó kiállítást kell létrehozni Erdély történelméről is.
– Most mi vagyunk itt, és bármilyen nehéz, a feladatot vállalnunk kell. A szárhegyi Lázárok leszármazottjainak nincs más tennivalójuk, mint a kultúrát, a közjót és a székely népet szolgálni – zárta beszédét a Lázár-kastély jogos örököse, külön megköszönve a támogatást Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek és Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének, hangsúlyozva, hogy az ő támogatásuk nélkül a program nem jöhetett volna létre.
Borboly Csaba megyeelnök, a megyei tanács kastélyban működő intézménye és az örökösök között megkötött bérleti szerződés körülményeire utalva, beszédében úgy fogalmazott: noha alig két hete még arról beszéltek, hogyan fogják darukkal a berendezést kivinni, szétbontani a központot, most az együttműködést ünneplik közösen. A megyeelnök megköszönte az együttműködést, rávilágítva, hogy a kastély és az intézmény sorsa immár nem „drámai”, hanem „lehetőségekkel teli”.
– Rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e olyan tartalommal tölteni, amiről a leszármazott, Lipthay Antal beszélt – és ezen sem Bukarestből, sem Budapestről, sem Brüsszelből nem kell senki segítsen minket, ez most rajtunk múlik, és erre kérek mindenkit, hogy dolgozzunk együtt, és ne csak tervezzünk, hanem haladjunk is – mondta.
Erzsébet asszony az elnök szavaira reagálva úgy fogalmazott: Borboly Csaba szavai erősítették azt a meggyőződését, hogy elnöki erőfeszítéseit siker koronázza, és a szárhegyi Lázár-kastély Székelyföld kulturális központja marad.
A szárhegyi gyökerű Ferencz Éva előadóművész vastapssal köszöntött előadását követően P. Ferencz Ervin Ferenc-rendi templomigazgató-rendházfőnök – a Kájoni Akadémia Alapítvány ügyintézője – az est összegzőjében kijelentette: „történelmi pillanat” a Szárhegyi Zenei Napok létrejötte. Ervin atya visszautalt a szervezői egyeztetések egyik pillanatára, amikor Borboly Csaba tanácselnök „élete egyik legnehezebb időszakában” a kastély jövőjéről tárgyalt a műemlék örököseivel, és megköszönte eme vállalását.
Erzsébet asszony a rendezvény végén a gyergyószárhegyi gazdasszonyok alapította Torzsások Egyesület együttműködését megköszönve Székely termék védjegyű helyi készítésű termékek kóstolójára invitálta a jelenlévőket.
A szombati rendezvény hallgatóságában jelen volt Vormair István, a Lázár-kastély társörököse, Barti Tihamér Hargita megyei tanácsos és – civilben – Kiss Attila országgyűlési képviselő, Hajdúböszörmény polgármestere.

Gyergyószárhegy, 2013. augusztus 24.

Ervin atya beszédének videofelvétele megtekinthető a http://www.youtube.com/watch?v=Qyk9jUo19Vg&feature=youtu.be webcímen.
Képgaléria az eseményről elérhető a Kulturális és Művészeti Központ oldalán:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.737658629581764.1073741843.522098901137739&type=1

Háttérinformáció:
A rendezvényt, melynek fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Pro Arte et Natura Alapítványnak a Bethlen Gábor Alaphoz „A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívásra benyújtott pályázata révén a magyar kormány – a Bethlen Gábor Alapon keresztül – 400 000 forinttal támogatta. A pályázat célja „a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által”. A pályázók meghatározásában „a Szárhegyi Zenei Napok rendezvény a magyar közösség erősítésének célját szolgáló kulturális program”.
A Pro Arte et Natura (PAN) Alapítványt 1994-ben alapította Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria akkori főigazgatója, Lipthay Antal és felesége, dr. Lipthay Erzsébet, valamint néhai Pallavicini Károly. A közhasznú alapítvány célja, hogy támogassa a magyar nemzeti értékek és kulturális örökség megőrzését a köztudatban. Célját a művészetek és a természet ápolásán keresztül kívánja megvalósítani.