Vadkárok Hargita Megyében
szerda, 2024. december 18., 23:22:36

A vadkárokról tanácskoztak Gyergyószárhegyen

Jogszabály módosításra van szükség

(0 Szavazat)33 megjelenítés

Április 9-én csütörtökön a gyergyószárhegyi művelődési ház Czika termében Gábor László polgármester kezdeményezésére találkoztak a vadászok és a gazdák, hogy közösen találjanak megoldást az egyre szaporodó vadkárok ügyére. A megbeszélésen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke, Moldován József parlamenti képviselő, valamint Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője.

A polgármester felvázolta a gyergyószentmiklósi vadgazdálkodási egyesület által támogatott elképzelést, mely szerint mintegy 13 kilométeres villanypásztor-rendszer kiépítésével védenék meg a mezőgazdasági területeket az elszaporodott vadkároktól. Gábor László polgármester a gazdák segítségét is kérte a villanypásztor-rendszer kiépítésében, hogy már az elkövetkező napokban megkezdhessék a munkálatokat.

Márton István, a vidékfejlesztési egyesület vezetője továbbra is párbeszédre bátorította a jelenlévő feleket, fontos, hogy a vadászok és a gazdák ismerjék meg egymás bajait, nehézségeit, és közösen találjanak azokra megoldásokat.

– Törekedni kell a jó viszony kialakítására, hisz csak egymást segítve lehet tenni a közösség érdekében – hangsúlyozta Márton István.

A megyeitanács-elnök szerint, ha ennyi embernek fáj valami, akkor azzal foglalkozni kell, ezért is tartotta fontosnak, hogy személyesen is jelen legyen a megbeszélésen. Mint elmondta, a megyei tanács már 2008 óta foglalkozik a vadkárok ügyével, viszont a törvényhozásnak a nagy hibája, hogy a megyei tanácsnak nincs hatásköre ez ügyben.

– Az elmúlt közel hét évben láttunk jó és rossz példát egyaránt, az évek során felgyűlt egy sor tapasztalat, amivel az önök segítségére lehetünk.  A Vidékfejlesztési Egyesület is azzal a céllal jött létre, hogy tudjunk támogatást nyújtani és egyeztetéseket szervezni. Az elmúlt években több mint száz megbeszélést tartottunk megyeszinten a gazdák, a vadászok, az ellenőrző szervek és más szakemberek részvételével – hangsúlyozta Borboly Csaba, akinek megítélése szerint a vadkárok problémáját már helyi szinten nem lehet megoldani, ezt csak jogszabályilag lehet orvosolni.

Hargita Megye Tanácsa közel egy éve kezdte el a konzultációt, egyeztetéseket folytatva szakemberekkel, kikérve az állatvédők, gazdák, vadászok, egyetemi oktatók, szakemberek véleményét, ennek eredményeként készült el a megyei tanács jelentése Medvekérdés és vadkárok Hargita megyében címmel, melyből egy-egy példányt kaptak a megbeszélés résztvevői.

Borboly Csaba azt is kiemelte, hogy a konzultáció eredményéből világosan kitűnik, hogy másfél, de akár háromszoros túlszaporodásról beszélhetünk a medvepopuláció számát illetően.

A tanácselnök ígéretet tett, hogy a Régiók Bizottságának tagjaként Brüsszelben is kérni fogja a néppárti frakciót, hogy foglalkozzanak a vadkárok ügyével, hisz a probléma egyik forrása éppen azokból a vállalásokból következett, amelyeket Románia vállalt az EU-csatlakozáskor.

Az Elemző Csoport által készített jelentés magyar nyelvű változata a következő linken olvasható: http://elemzo.hargitamegye.ro/medvekerdes-es-vadkarok-hargita-megyeben/. A témában bővebb információt találnak a http://vadkarok.hargitamegye.ro/  honlapon.

Csíkszereda, 2015. április 9.