Vadkárok Hargita Megyében
kedd, 2024. október 15., 00:51:35

Kronológia

Hargita Megye Tanácsának tevékenysége és kommunikációja a medveproblémáról 2009-2021.

Hargita Megye Tanácsa 2009 óta kiemelt figyelmet fordít a vadak által okozott károk mérséklésére, ezek csökkentésére és igyekszik a rendelkezésre álló eszközeivel segíteni az illetékes hatóságokat, az érintett lakosságot, kommunikáció összehangolásával, problémák feltárásával és a központi döntéshozók felé közvetítésével, pályázati úton anyagi támogatással.

Július 27.

Hétfő este a Kászonaltíz községhez tartozó falvak vidékén lett medvetámadás áldozata egy 46 éves pásztor, a férfit a kutyái mentették meg, az áldozat karmolásokkal megúszta az esetet, de a sürgősségi kórházba szállították ellátásra.A múlt pénteken Hargita és Suceava megye határán támadt három pásztorra a medve, egyiküket megölte, míg egy másikat súlyosan megsebesített. Szombat éjjel a Maros megyei Gernyeszeg külterületén egy idős pásztor holttestét találták meg, az arra utaló jelek szerint ő is medvetámadás áldozata lett.

 

 

Július 24.

Újabb halálos medvetámadás, folytatódik Székelyföld egyik legnagyobb drámája.

Sajnálatos módon újabb medvetámadás történt Maros megyében, Marostelek falu határában. A férfi életét vesztette a támadás következtében. Felhívásaink: fogjunk össze, jelentsék a medvék jelenlétet, küldjék el a meg nem térített károkról szóló dokumentációt és formáljuk együtt a román közvéleményt. Fogjunk össze: jelentsék a medvék jelenlétet, küldjék el a meg nem térített károkról szóló dokumentációt és formáljuk együtt a román közvéleményt

 

Július 23.

Egy hős az a férfi, aki ársát védve, életét vesztette a Hargita és Suceava megye határán történt támadás során. Családja számíthat támogatásunkra, a másik sebesült áldozatnak felépülést kívánunk. Nem hagyhatjuk szó nélkül ezt a tragédiát, most az összefogásra és az együttes közbelépésre van szükség.

 

Július 22.

Ezentúl szigorúbban büntetnék a medvék etetését.

 

Július

Testközelből tapasztalhatták meg a medvék helyzetét. A központi sajtó munkatársai három nap, három megyébe (Hargita, Kovászna, Argeș) látogatva térképezték fel a jelenlegi kritikus medve helyzetet és járták körbe a kérdéskört. Találkoztak szakemberekkel, károsultakkal, áldozatokkal kendőzetlenül szembe nézve a valósággal. Fontosnak tartjuk, hogy az általunk megfogalmazott közel 15 intézkedést és közbelépési tervet is vegyék komolyan, a településeink védelmet kell élvezzenek!

https://www.facebook.com/watch/?v=1233894937038822

 

Július 21.

 

Döntés született és elfogadta a kormány a medvék eltávolítását szabályzó sürgősségi kormányrendeletet. A rendelet szerint minden önkormányzatban megalakul egy sürgősségi csapat, amelyet a polgármester vagy az alpolgármester vezet. Ezt követően, a szakmai vélemények alapján hoznak döntést az azonnali eltávolítás módjáról. Az eltávolítás többféleképpen valósulhat meg: a nagyvad elhajtása által, altatása és áthelyezése mentén, valamint eutanázia vagy kilövés által.

https://www.facebook.com/RMDSZ/posts/4081386335277612

 

Július 18.

Heti értékelő szókimondóan

A héten a medvekérdés volt a fő téma, 2️⃣ napot megyénkben töltöttek a központi sajtó képviselői. Elmondásuk szerint hasznos volt a leginkább érintett területekre ellátogatni, hiszen a valóság más, mint ahogy az Bukarestből látszik. Ezúton is köszönöm az @RMDSZ-nek a szervezést!

 

 

Júliu 13.

‼️Az elmúlt egy hét alatt négyszer járt be egy marosfői gazdaságba a medve. Az állatokat nem bántotta, nincs jelentősebb anyagi kár, de a kerítést összetörte. Nem elfogadható, hogy az utcákon sétálnak, gazdaságokban garázdálkodnak a medvék napi szinten! Prioritásként kezeljük a medvekérdést, munkacsoportunkkal, bevont szakértőinkkel, illetve civil szervezetekkel közösen állítottunk össze egy 1️⃣6️⃣ pontból álló alkalmazható menedzsment javaslatot a probléma kezelésére.

 

 

Július 11.

Heti értékelő

‼️Medvetéma: Munkacsoportunkkal, bevont szakértőinkkel, illetve civil szervezetekkel közösen állítottunk össze egy 1️⃣6️⃣ pontból álló alkalmazható menedzsment javaslatot a probléma kezelésére.

 

Július 9.

‼️Újabb háztartásba tört be és tett kárt a medve. A tusnádfürdői állapot tarthatatlan. Nem válhat természetessé, hogy egy város teljes lakossága rettegésben él. Hosszútávú, a lakosság jogait és biztonságát garantáló megoldásra van szükség.Ma 19 órától minden politikai nézetet félretéve figyelemfelkeltő tüntetést szerveznek a tusnádfürdőiek.

 

 

Július 8.

Örülünk, hogy konkrét sürgősségi kormányrendelet készül, amely az azonnali beavatkozást szabályozza a medvetámadások megelőzése és visszaszorítása érdekében. Ez egy jó lépés - a többi szükséges lépés mellett - ennek az összetett problémának a megoldása felé az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától.

 

Július 7.

A medvekérdéssel nem ma kezdtünk el foglalkozni. A hosszú távú megoldás a medvepopuláció szabályozása, a békés együttélés ember és medve között. Rövid távon azonban sürgős közbelépésre van szükség biztonságunk érdekében.

 

 

Július 6.

Nagyon sok a medvekár Udvarhelyszéken is.A Nagyerdőben jártunk Homoródszentmárton községben.

Mai udvarhelyszéki munkanap alkalmával Jakab Attila polgármester kíséretében a medvekárokat mértük fel. Azt is megcáfoljuk, hogy a medvék azért járnának le a falvakba, mert az erdőben leszedik az erdei gyümölcsöt és a gombát. Erdeink tele vannak élelemmel.

 

Júl 4.

 

Heti értékelő

 Európai uniós alapokra van szükség a medvekérdés megoldására. Az Európai Bizottságnak elemeznie kell Románia jelentéseit, az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazását illetően. Látnia kell a székelyföldi medvék helyzetét az Agent Green civil szervezetnek. A meghívást elfogadva, július 2️⃣3️⃣-án több napra Hargita megyébe látogatnak a szervezet képviselői.

 

 

Július 3.

Újabb súlyos medvetámadás Hargita megyében! A Hargita Vadásztársulat gyergyótölgyesi 8-as vadászterületén súlyos medvetámadás történt. A környéken idén nem az első medvetámadás történt. Eddig a gyergyótölgyesi vadászterületen belül a 21-es vadászterület belterületén jelentős kárt okozott az állatállományban. A 8-as tölgyesi vadászterületen pedig a szarvasmarha állományban tett kárt. 2018-ban egy alkalommal ugyanezen a területen támadt a medve. A férfi az arcán, jobb kezén és a bal lábán szenvedett sérüléseket. A sérültet a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórházba szállították helikopterrel, hogy megfelelő orvosi beavatkozást kaphasson. Nagyon fontos, hogy ha valaki medvét lát, valamilyen medvék által okozott kár érte, vagy medvetámadás érte, jelentse a 112-es segélyhívó számon, a helyi polgármesteri hivatalnál és küldje el a vadkar@hargitamegye.ro e-mail címre.

 

 

 

Július 2.

Látnia kell a székelyföldi medvék helyzetét az Agent Green civil szervezetnek. Az Agent Green civil szervezet több ízben foglalt állást a medvék helyzetét illetően. Mindezek fényében, munkamegbeszélésre hívtuk a szervezet képviselőit, akik ezt elfogadva, július 23-tól kezdődően pár napot Hargita megyében töltenek. ‼️Ezért kérjük Önöket, hogy segítsenek az alábbi kérdőív kitöltésével, hogy a megfelelő helyszíneket, programokat, illetve a károsult háztartásokkal, károsult személyekkel is tudjuk szembesíteni őket. A kérdőív elérhető az alábbi linken: https://bit.ly/Agentgree. Ez alatt az idő alatt szeretnénk, hogy teljes valójában megtapasztalhassák és megérthessék a kialakult helyzetet megyénkben.

 

 

 

Június 30.

A Régiók Bizottságának plenáris ülésén a medvékkel kapcsolatos felszólalásomra reagált Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságnak közvetlen hozzájárulás kell legyen a törvények helyi szintű betartásához. A brüsszeli felszólalás röviden: Jelenleg Hargita megye, Románia komoly problémával szembesül a nagyragadozókkal való együttélés miatt. Korábban e kapcsán petíciót nyújtottunk be az Európai Parlamenthez.A medvepopuláció jelentősen nő (8%-al évente). Több támadással és kárral kell szembenéznünk, mint korábban, súlyos egészségügyi állapotú áldozatokkal.

Gyors intézkedéseket kell hozni! Ezért kértük a Bizottságot, hogy elemezze a nagyragadozók romániai helyzetét és az élőhelyekről szóló irányelv végrehajtását. Azt is javaslom, hogy a 2022-es Nagyragadozó Platform külső találkozóját, Hargita megyében rendezzék meg.

 

 

Június 29.

Európai uniós alapokat a medvekérdés megoldására! Tegnap délelőtt a PlanUp projekt keretében szólaltam fel. A PlanUp öt EU-tagállamban követi nyomon az országos energia- és éghajlat-változási terveket: Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Magyarországon. Az Európai Zöld Paktumnak több tényezőre is összpontosítania kell, például a vadonélőhelyek és a nagyragadozók védelmére, valamint az együttélési problémákra, amelyekkel megyénk jelenleg szembesül. Elkészítettünk egy dokumentumot, melyben a Régiók Bizottsága véleményezte a javaslatainkat a konfliktusokat okozó fajokkal való együttélés előmozdításáról. ‼️Azokon a területeken, ahol a medve és az ember is él, gyakran konfliktus alakul ki. Ezek a helyzetek az utóbbi időben jelentősen megsokszorozódtak, a vadállatok által okozott károk száma ugrásszerűen megnőtt, ugyanakkor az embereket ért támadások száma is nőtt. Tekintettel ezekre, olyan döntéseket kell hozni, amelyek megszilárdítják a közbiztonságot, természetesen figyelembe véve a medvék sajátos környezeti jellemzőit.

 

 

Június 28.

Sírkövet rongált meg a medve Etéden, erről számolt be vasárnap reggel @Szilveszter Attila, a község polgármestere.  Aggodalomra ad okot, hogy az emberek lassan nem mernek kimenni házaikból. A szomszédos birtokon pedig tehén farm van, így a gazdák is aggódnak, hogy mi fog történni.

 

Június 27.

Sajnos ez a hét a medvetámadásokról szólt. A figyelmeztetések szerint még több támadás lesz, ha nem engedélyezik az azonnali közbelépést. Elfogadta meghívásunkat az Agent Green szervezet vezetője. Arra kértük látogasson el Hargita megyébe, tájékozódjon az itt élő emberek félelméről és addig is hagyjon fel a petícióval Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ellen. A keddre szervezett tüntetés ugyan nem marad el, de nem engedélyezik a nagy létszámú megmozdulást.

 

Június 27.

Frissítés: a megyei kórház idegsebésze befejezte a műtétet az összeroncsolt koponyán.

Az állat többször beleharapott az áldozat koponyájába. A halántékcsont besülyedt, és feltépte a szemüreget is. Az áldozat állapota stabil. Újabb súlyos medvetámadás történt a napokban, ezúttal Háromszéken. Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő között sebesített meg egy 50 éves férfit a nagyvad.Koponya-, mellkasi és felső végtagi sérülésekkel szállítottak a sepsiszentgyörgyi kórházba. Ezt követően a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították át, hogy a koponysérüléseket (fej-, homlok- és arccsonttörés) kezeljék.

 

 

Június 23.

Hargita megyébe hívjuk az Agent Green képviselőit. Nézzenek szembe az itteni valósággal. Beszélgessenek medvetámadás áldozataival. Ismerjék meg a gazdálkodók mindennapjait, akik gyakorlatilag félnek kijárni megművelni a földeket, vagy állatot tartani. Addig is arra kérjük, hagyjanak fel az online petícióval Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ellen.

 

 

Június 22.

A székelyföldi medvekérdésről konzultáltunk Tánczos Barna miniszterrel, a helyi önkormányzatok, vadásztársaságok és más illetékes szervek képviselőivel. Egyértelmű, hogy Európa szinten a legnagyobb medveállományról beszélünk. Hargita megyében jelentős a növekedés az elmúlt egy évben, a környezetvédelmi hatóság adatai szerint 7,7%-al nőtt egy év alatt a medvepopuláció. És a vadkárok is fokozatosan növekednek.

 

3️⃣5️⃣ különböző intézkedést javasolunk, amit szakemberek fogalmaztak meg, és amelyekkel érdemes lenne foglalkozni. Hargita megyében nincs illegális erdőkivágás, és emiatt probléma. Egyeztettünk a megyei rendőrség fegyverosztályával, törvényesen lehet altatófegyvere a polgármesteri hivatalnak.  Továbbá nagyon fontosnak tartjuk, hogy létesüljenek medveparkok.

2021. június:

Újabb medvetámadás ma Kápolnásfaluban! A férfi a villanypásztort és az állatokat ellenőrizte, e közben érte a támadás. A műtétet végző orvos most fejezte be a közel egy órás beavatkozást.

A betegen mellkasi sérülések vannak, valamint egy mélyebb sérülés.

Továbbá enyhén megsérült a megtámadott férfi bordája, testén felszíni karcolások is megfigyelhetőek. Jelenleg stabil állapotban van. Köszönöm a kórház csapatának a gyors beavatkozást. Újabb medvetámadás, Kápolnásfaluban! Medve támadott meg egy 53 éves férfit és kutyáját Kápolnásfaluban. A sérültet sürgősségi ellátásbán részesítették, majd elszállították a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba, jelenleg műtéti beavatkozáson esik át. Azonnal kérvényezik, a medve kilövését. Határozott és gyors fellépésre, intézkedésekre van szükség a minisztérium részéről.

 

2021. június:

Sajtótájékoztató

Emberéletek vannak veszélyben Hargita megyében. Sajnos a medvetámadás bármikor megismétlődhet.

A medveprobléma az emberi élet biztonsága szempontjából riasztó szintet ért el.

Ezúton is felhívjuk a mezőgazdasági minisztérium figyelmét is, hogy vállaljon szerepet ebben a kérdésben. Ne feledjük, a megyei kórház csapata ma megmentett egy ember életet, de sosem lesz már ugyanolyan élete, mint előtte.

 

2021. június:

Medvetámadás Románandrásfalván!

54 éves férfit sebesített meg súlyosan egy medve, a településközeli tanyán.

https://fb.watch/6b-PyDl_pb/

 

2021. június:

Sürgősségi rendelettel teszi lehetővé a kormány, hogy az emberekre veszélyes, agresszív medvéket az engedélykéréstől számított 24 órán belül kilőjék – jelentette be csütörtökön a környezetvédelmi miniszter.

https://maszol.ro/.../Torvenymodositas-keszul-24-oran

 

2021. május:

Az utóbbi 24 órában négyszer riasztották medvékhez a Hargita megyei csendőröket.

A csendőrség sajtóirodája szerint szerda reggel egy nő jelezte az 112-es sürgősségi számon, hogy Maroshévízen, a Bánffy strand közelében anyamedve járkál négy boccsal. A helyszínre kiszálló csendőrök visszaterelték az állatokat az erdőbe. Három órával később egy férfi telefonhívására távolítottak el egy medvét a tusnádfürdői Szent Anna sétányról.

https://hargitanepe.ro/maroshevizen-es-tusnadfurdon-egy.../

 

2021. május:

A HERCEG MEGÖLI A KIRÁLYT, AZ EGÉSZNEK AZ ÁRÁT PEDIG AZ EGYSZERŰ EMBEREKKEL FIZETTETIK MEG

Egy szabálytalan eljárás eredményeképpen nemcsak természetvédelmi szempontból keletkezett kár, hanem az ember és természet normális együttéléséért folytatott küzdelem eredményei is inflálódtak.

https://reply.transindex.ro/?cikk=558

 

2021. március:

Számos intézkedést kell hozni ehhez: világos és egyértelmű szabályozást kell készíteni a medvekérdésben, továbbá az intervenciós csapatok létrehozásának jogi megalapozására van szükség, hogy a 3 térség egyaránt fel legyen készülve megfelelő személyzettel, és el legyen látva altatólövedékkel.

https://fb.watch/6iGDGMqfrS/

 

2021. február:

A romániai medvekérdés kapcsán megfogalmazott petíciót tárgyalta ma, február  24-én az Európai Parlament petíciós bizottsága (PETI). A petíciót Borboly Csaba, Hargita  Megye Tanácsának elnöke kezdeményezte, amelyet Kovászna, Maros és Brassó megye elöljárói  is aláírtak. A kezdeményezéshez később Szeben és Fehér megye is csatlakozott.  https://www.borbolycsaba.ro/borboly-csaba-a-vadkarmegelozes-hianya-veszelybe-sodorja-a medvepopulaciot-is/

 

2021. január:

A brüsszeli Petíciós Bizottság (PETI) február 24-i ülésén tárgyalják a  megnövekedett medvepopulációval kapcsolatos petíciót, amelyet a három székelyföldi megye  tanácselnöke – Hargita megyéből Borboly Csaba, Kovászna megyéből Tamás Sándor és Maros  megyéből Péter Ferenc –, Gabor Alexandru-Adrian, Brassó Megye Tanácsának alelnöke, illetve

Fehér és Szeben megye képviselői kezdeményeztek. https://hargitamegye.ro/napirendre-tuzte-az europai-parlament-peticios-bizottsaga-a-medvekerdesben-benyujtott-peticiot/

 

 

2020. november:

Medvetámadás áldozatának szüksége van a Hargita megyeiek segítségére. Adománygyűjtést szervezünk a több műtéten átesett férfinak, akinek felépüléséig támogatásra van  szüksége. https://www.borbolycsaba.ro/adomanygyujtesmedvetamadas/?fbclid=IwAR22ZMrd2nDNgRPB1ZLhRxwdJwFwUpkBFMzFiW_71zQFe7boX1ba jLL-tqA , https://www.facebook.com/watch/live/?v=1426177947586108&ref=watch_permalink

 

2020. augusztus:

Medveparkot hozna létre Csíkszentmiklóson a Hargita megyei  önkormányzat. Csíkszentmilkóson hoznának létre egy olyan medveparkot, ahová a problémás,  emberhez szokott medvéket szállítanák el, ugyanakkor a park egyben turistalátványosság is  lenne, és jelentős bevételhez juttatná a hely közbirtokosságot. Ha a környékbeli  közbirtokosságok is csatlakoznának a kezdeményezéshez, akkor idővel ki is bővíthetnék a  rezervátumot. Hozzátette: jelenleg az országban hasonló rezervátum nem létezik, a zărnești-i  nemzeti park túlzsúfolt, nincs a medvéknek elég élettere, olyan szinte mintha állatkertben  élnének. Mint részletezte, a mintegy 100 hektáros területen évente 10-30 medvét lehetne  elhelyezni, amely egyfajta szafariparkként működne. https://www.borbolycsaba.ro/parkot alakitananak-ki-a-problemas-medveknek/

 

 

2020. február:

A székelyföldi megyék tanácselnökei: Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás  Sándor, valamint Gabor Alexandru-Adrian, Brassó Megye Tanácsának alelnöke kedden egy  sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón írták alá azt a petíciót, amelyet az Európai Parlament petíciós  bizottságához nyújtanak be az elszaporodott medvepopuláció kapcsán. Vincze Loránt, az  RMDSZ EP-képviselője Skype-on jelentkezett be, vállalva az ügy képviseletét a bizottságban.  http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/kozos-fronton-hargita-maros-kovaszna-es-brasso megye.html

 

 

2019. november:

Hargita megyében ülésezett az európai nagyragadozó platform. Jürgen Tack,  az Európai Nagyragadozó Platform társelnöke, a nap végén következtetésként elmondta, hogy  szégyen, hogy a román kormány nem képviseltette magát az eseményen, hiszen részt vettek a  Hargita megyei és az európai platform tagjai, európai ernyőszervezetek, mint az Európai  Földtulajdonosok Szervezete (ELO), az Európai Vadász és Természetvédő Egyesületek  Föderációja (FACE), az Európai Bizottság képviselői, romániai kutatóközpontok, civil  szervezetek, vadásztársaságok, természetvédelmi hatóságok szakértői, képviselői, a román  kormány képviselőinek is itt lett volna a helye. 

Jürgen Tack felkérte a környezetvédelmi minisztériumot, hogy foglaljon állást a kérdésben, mert  a hallgatás nem fogja megoldani a problémát.

Elhangzott, Hargita megyében van a legnagyobb a medvepopuláció egész Európában, éppen  ezért ugyanilyen mértékű intézkedésekre van szükség annak szabályozására, a lakosság

védelmére. Sajátos megoldásokra van szükség a turizmus terén is, hiszen a nagy medvepopuláció  és a sajátos tájszerkezet előrelátó, gondos tervezést igényel.

http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/hargita-megyeben-ulesezett-az-europai nagyragadozo-platform.html

 

 

2019. november:

Ismételt meghívást kapott Costel Alexe környezetvédelmi miniszter a  november 19-én a csíkszeredai megyeházán tartandó, az Európai Nagyragadozó Platform  regionális műhelymegbeszélésére. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/ismetelt meghivas-costel-alexe-kornyezetvedelmi-miniszternek.html

 

2019. november 17.:

Kiadta a kilövési engedélyt a környezetvédelmi minisztérium arra a  medvére, amelyiket Parajd és Szováta között gázoltak el. A medve törött lábbal vonszolta magát,  a vadásztársaság biztosította a helyszínt. A medvét elaltatták, kilövés után egy vadhús  feldolgozóba szállítják. Parajd és Szováta között ismét zavartalan a forgalom.

- Kérjük a medvekérdésben a beavatkozási folyamat decentralizálást, hogy helyben lehessen  döntést hozni, ezért vállaljuk a felelősséget! Ez az eset jó példa arra, hogy a centralizált rendszer  nem működik, ki kell várni az engedélyeztetés folyamatát, és vannak esetek, amikor nem lehet  napokat várni, nem lehetnek veszélyben emberi életek, és nem nézhetjük végig az állatkínzást.  Ez elfogadhatatlan! – nyilatkozta az eset kapcsán Borboly Csaba.  

http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/kilottek-a-parajd-es-szovata-kozott-elgazolt medvet.html

 

2019. november 14.:

Lezárult a Hargita Megye Tanácsa által medvetémában szervezett egy  hónapos figyelemfelkeltő kampány, ugyanakkor Csíkszeredában tartják az Európai  Nagyragadozó Platform regionális műhelymegbeszélését. Ezekről számolt be Borboly Csaba  tanácselnök és Demeter László biológus november 14-én, a csíkszeredai megyeházán tartott

sajtótájékoztatón. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/hargita-megyeben-prioritas-a medvekerdes-megoldasa.html

2019. augusztus:

Augusztus 12-én, hétfőn elszállítottak egy anyamedvét három bocsával a  zernyesti medverezervátumba. Ezzel a lépéssel a Szent Anna-tó és környéke biztonságosabb  lehet. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/elszallitottak-a-harombocsos-medvet-a-szent anna--to-kornyekerol.html

 

2019. augusztus:

Üdvözli a környezetvédelmi miniszter 140 medve kilövésére vonatkozó  döntését Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Grațiela Gavrilescu tárcavezető  azzal indokolta döntését, hogy az utóbbi időben megsokszorozódtak a medvetámadások, egyre  többen jelentik, hogy terményükben, háziállataikban, vagy háztáji gazdaságaikban kárt okozott a  medve. „A miniszter rendelete pillanatnyi megoldást jelenthet, hiszen több Hargita megyei  településre rendszeresen, akár naponta is visszajár a medve. Például, Csíkpálfalván az elmúlt  napokban minden éjszaka betört a gazdaságokba, háziállatokat gyilkolt meg. Ez a 140-es kvóta  „tűzoltásra” megfelel, de hosszú távon nem jelent megnyugtató megoldást” - hangsúlyozta  Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. http://hargitamegye.ro/vadkar/friss hirek/borboly-csaba-udvozli-a-kornyezetvedelmi-miniszter-donteset.html

 

2019. július:

A környezetvédelmi miniszter vállalja a felelősséget a számtalan medvetámadásért!  Hétéves gyermekre támadt Csíkzsögödbenl az a csíkpálfalvi medve, amelynek a kilövését  hetekkel ezelőtt kérte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hiába állították össze a  dokumentációt az illetékes szervek, a környezetvédelmi minisztériumban nem foglalkoznak az  üggyel. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/a-kornyezetvedelmi-miniszter-vallalja-a felelosseget-a-szamtalan-medvetamadasert.html

 

2019. július:

A Pálfalván napok óta garázdálkodó medve kapcsán a környezetvédelmi  minisztériumhoz fordul Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az illetékes tárcától

azt kéri, bővítse a megyei környezetvédelmi ügynökség részlegét, amely a vadkárok  felmérésével foglalkozik, hiszen csak az elmúlt napokban annyi bejelentésre kellett válaszolniuk,  amely meghaladta a kapacitásukat. A megyeelnök ugyanakkor felkéri a Hargita megyei gazdákat: jegyeztessék be jószágaikat a település mezőgazdasági rendszerébe, hogy a bejelentést  követően megkaphassák az állam által odaítélt kártérítést. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss hirek/bovitse-megyei-karfelmero-reszleget-a-kornyezetvedelmi-miniszterium.html

 

2019. július:

Másodjára tért vissza Pálfalvára az a medve, amelyik vasárnap éjszaka  garázdálkodott: először a kerítést törte szét, később a háziállatok estek áldozatául. A pálfalviak  több ízben látták ugyanezt a medvét a falu körül. A házigazda szerint a vadállat egyre bátrabb,  nem ijed meg az embertől sem, ezért attól tartanak, hogy ismét vissza fog térni. Borboly Csaba,  Hargita Megye Tanácsának elnöke a károsultakkal beszélve két dologra hívta fel a figyelmet.  „Nem élhetnek rettegésben az emberek! Kérjük a minisztériumtól a medve azonnali eltávolítását  vagy kilövését, hiszen szinte biztosra vehető, hogy az állat vissza fog térni és megtörténhet, hogy  emberre is támad. Felháborítónak tartjuk, hogy a környezetvédelmi ügynökség szerint a család  valószínűleg nem kap majd kártérítést, mivel a szárnyasok nem voltak bevezetve a gazdasági  regiszterbe. Egy ilyen helyzetben sokkal nagyobb a kár, mint pár szárnyas értéke, ezért meg kell  kapniuk a kártérítést”. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/a-miniszterium-azonnali hatallyal-tavolitsa-el-a-palfalvan-garazdalkodo-medvet.html

 

2019. június:

Hat gyermekes édesanyát támadott meg a medve az erdőben. A kárt, amit lelkileg  és fizikailag elszenvedett, az állam meg kéne fizesse, és bírósági úton próbáljuk elérni, hogy  kötelezzék fizetésre a minisztériumot. Bízunk benne, hogy hamarosan elindul egy ilyen folyamat  – nyilatkozta Borboly Csaba. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/hatgyermekes edesanya-a-medvetamadas-aldozata.html

Bukarestben tartott közmeghallgatást a környezetvédelmi miniszter július 2-án – az eddig ismert  információk szerint a nagyvadak ügyében semmi nem változik: csupán évi 140 medve kilövésére  adnak engedélyt, holott ennek triplájára lenne szükség. Hargita megyében július első két  napjában két medvetámadás is történt: mindkét áldozat kórházban van. Borboly Csaba szerint  szabályozásra, megelőzésre és beavatkozásra egyaránt szükség van, illetve Hargita megye  esetében sajátos szabályozást kell kidolgoznia a minisztériumnak, hiszen Romániában sehol  nincs annyi áldozat, mint itt. http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/a-miniszterium azonnali-hatallyal-tavolitsa-el-a-palfalvan-garazdalkodo-medvet.html

2019. április:

25-én a Nagyragadozós platform prioritizálja a medvekérdésben szükséges tevékenységeket.

15-én a szenátus elfogadja a vadászati törvény módosítását, amely értelmében a megyei tanácsok hatáskört kapnak a vadkárok és a prevenciós tevékenységek költségeinek kifizetésére, illetve a módosítás kárpótlást ír elő a védett fajok által okozott emberi sérülések vagy haláleset esetén.

3-án a megyeházán a brassói Erdészeti Kutatóintézet (ICAS) munkatársa, George Sârbu vadgazdálkodási szakértő tartott képzést mintegy húsz vadgazdálkodásban érintett érdeklődőnek a vadak befogási és elkábítási módszereiről, és az ehhez szükséges eszközök használatáról.

1-jén hivatalosan is megalakul Hargita Megye Tanácsának Tájgazdálkodási munkacsoportja. A munkacsoport weboldala elérhető a következő linken: https://hargitamegye.ro/tajgazdalkodas.html

2019. március

Február folyamán több alkalommal is észleltek medvét a Nagy Laji dombján a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház környékén, ezért március 6-án tájékoztató fórumot szerveztek szakemberek bevonásával a Nagy Laji dombja környéki lakosoknak és a kórház alkalmazottjainak. Március 28-án villanypásztort szereltek a kórház udvara köré.

2019. január

2019 januárjától kezdődően havonta szerveznek munkatalálkozókat a nagyragadozós platform résztvevői.

2018. december

Kiválasztják Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület ösztöndíjprogramjának kedvezményezettjeik, akik bemutatják kutatási terveiket.

2018. október

Előzetes egyeztetések eredményeként Hargita megyét választják a Európai Bizottság megrendelésére az olaszországi Alkalmazott Ökológia Intézet koordinálásával végzett projekt romániai nagyragadozós platformjának helyszínéül.

2018. szeptember 15-22.

A Human Society International meghívására egy Hargita és Kovászna megyei tagokból álló küldöttség az Egyesült Államokbeli Montana-ba látogat, ahol az ottani medvemenedzsmenttel kapcsolatos tapasztalatokat mutatják be a helyi szakemberek.

2018. augusztus

Augusztus 8-án Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter Tusnádfürdőre látogat. Borboly Csaba egy sor javaslatot ad át neki medvekérdésben, többek között a három székely megyei tanácselnök közös álláspontját a medve akciótervre vonatkozóan, amelyben helyeslik annak elfogadását, de kifogásolják, hogy nincsenek az egyes tevékenységek határidőhöz kötve. Azóta is késik az akcióterv gyakorlatba ültetése.

Augusztus 5-én reggel két helybéli fiatalembert sebesített meg egy anyamedve,  egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, műtéti beavatkozásra szorult.

Tanácskozást hívtak össze Tusnádfürdőn augusztus 3-án, hogy az elszaporodott medvekárokra megoldást találjanak. A találkozóra meghívták a környezetvédelmi minisztériumot is. Nem képviseltették magukat.

Találkozót tartottak augusztus 2-án délután a tusnádfürdői polgármesteri hivatalba a lakosság számára, hogy a medvekérdésről beszéljenek.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői házában, a Szent László Gyerekvédelmi Központba hatolt be a medve, élelmet fosztva ki a hűtőszekrényből.

2018. július

Minőségi vadgazdálkodás, vadmegfigyelés, medve és ember viszonya címmel szerveztek beszélgetést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, valamint Szin János és Dezső László medvepásztor részvételével a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, július 26-án. A beszélgetést Szép Róbert, az Országos Környezetvédelmi Őrség főbiztosa moderálta.

Újabb medvetámadás történt július 24-én éjjel a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A huszonhétéves férfit éjjel egy és két óra között sebesítette meg a tömeg közé ugró medve, a karján és a combján. A sérült sebeit a csíkszeredai megyei kórház sürgősségi osztályán látták el, majd a csíksomlyói fertőző osztályra szállították.

Július 18-án, szerdán délután egy hárombocsos anyamedve kószál a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház közvetlen közelében. Mobiltelefonnal több kórházi alkalmazott is megörökítette a hívatlan vendégeket.

Július 9-én emberre támadt a medve Tusnádfürdőn! Hétfőn a kora esti órában kiskutyáját sétáltató tusnádfürdői lakosra támadt egy hárombocsos anyamedve a vasútállomás közelében, a sérültet a csíksomlyói Fertőző Osztályon látták el.

Jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium a medvepopuláció menedzsmentjére vonatkozó akciótervet, s ha tartják a benne vállaltakat, egy éven belül ki kell dolgoznia a minisztériumnak a személyi áldozatok kártérítési rendszerét.

Az elmúlt időszakban több lakossági bejelentést kapott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azzal kapcsolatosan, hogy a lakókörnyezet közelében két- és hárombocsos anyamedvék ólálkodnak napi rendszerességgel. Többen láttak kétbocsos anyamedvét a csíksomlyói sípályán és környékén, továbbá Csíkszereda Csíkszentkirály felőli bejáratánál, az OMV töltőállomás közelében. Az elmúlt napokban a csíkzsögödi Natúr lakóparkban élők jelezték, hogy a házak közelében egy hárombocsos anyamedve ütött tanyát, hetek óta riadalmat okozva az ott élők számára.

2018. június

Fényes nappal történt medvetámadás a Csíkszentgyörgy községhez tartozó Pottyondon június 29-én, pénteken, ezúttal egy 700 kg-os borjadzó tehenet pusztított el a nagyragadozó.

Második alkalommal látogatott Hargita megyébe egy, a környezeti konfliktusok kezelésében jártas nemzetközi szakértői csapat 2018. június 20-án. A szakértők Hargita Megye Tanácsának székhelyén helyi és regionális szereplőkkel találkoztak és tájékozódtak a barna medve (Ursus arctos) jelenlétéből eredő konfliktusok és azok kezelésének témájában.

Június 17-én hajnalban Csinódon csikót pusztított el a medve, egy másik pedig egy kancát sebesített meg a hátán és nyakán egy gazda udvarán. Egy hónapja, ugyancsak Csinódon egy gazda tehenét pusztította el a medve.

2018. május

A biztonságos medvefigyelésről, egy tudatosító kampány fontosságáról – a Szent Anna-tónál előfordult balesethez hasonlóak megelőzése érdekében – tartott sajtótájékoztatót május 30-án, szerdán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Szín János medvepásztorral és Dósa Elek Leventével, a Pro Szent Anna Egyesület vezetőjével közösen a csíkszeredai megyeháza épületében.

Újabb medvetámadás áldozata került kórházba Hargita megyében május 18-án, pénteken. A sérültet Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere szállította a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba. A turistát Szent Anna-tónál a combján érte a sérülés, amelyet a megyei kórház szakembereink sikerült ellátniuk.

Május 9-én vitatják meg a parlamentben a romániai barnamedve populáció megőrzésére vonatkozó akciótervet, amely intézkedéseket fogalmaz meg a romániai barnamedve populáció megőrzésére vonatkozóan, figyelembe véve a megnövekedett ember-medve konfliktushelyzeteket is. Hargita Megye Tanácsa módosító javaslatait elküldte már a közvita szervezőinek, és egy Hargita megyei küldöttség részt vett a közvitán.

A Homoródszentmárton községhez tartozó Homoródremetén a falu határában egy kilenc éves gyereket támadott meg a medve május 6-án, és súlyosan megsebesítette. Az áldozatot azonnal a székelyudvarhelyi kórház sürgősségi osztályára szállította Jakab Attila polgármester, aki az esetről tájékoztatta Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét. A gyerek a csordát hajtotta haza, amikor rátámadt a medve.

Május 5-én este Csíkkarcfalván Bíró Attila esztenáján okozott jelentős anyagi kárt a medve. Valamivel korábban szürkület előtt, az állatok berekesztésekor beszökött a medve a növendékállatok közé, és megtámadta az egyik borjút. A pásztorok kutyáikkal siettek a helyszínre, a támadás során súlyosan sérült borjú belepusztult sérüléseibe.

2018. április

A Régiók Bizottsága által indított Gondolkodjunk Európáról! kezdeményezés alapján Hargita Megye Tanácsa szervezésében Természetes élőhelyek és fajok védelme címmel tartottak szakmai konferenciát április 19-én, csütörtökön Tusnádfürdőn. Az Európai Bizottság 2017-ben cselekvési tervet fogadott el az uniós természet és biológiai sokféleség védelmének megerősítése érdekében. A szakmai tanácskozás célja a szóban forgó cselekvési terv végrehajtásával kapcsolatos javaslatok megvitatása volt.  

2018. március

A konfliktust okozó nagyragadozó fajokkal való együttélés is témája volt annak a budapesti konferenciának, amelyet vadegészségügy és vadgazdálkodás témában tartottak március 20-án. A Hargita megyei helyzet fontosságát az is bizonyítja, hogy a konferencián is nagy hangsúlyt fektettek erre a kérdésre, a találkozóra meghívást kapott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Bizottságának jelentéstevője, illetve Farkas Attila vadgazdamérnök, hogy bemutassa kutatási eredményeit.

A National Geographic romániai kiadása  is felfigyelt Borboly Csaba brüsszeli jelentésére, amelyet a Régiók Bizottsága raportőreként készített a konfliktust okozó fajokkal való együttélésről, kiemelt figyelmet fordítva a barnamedvékre.

2018. február

A Régiók Bizottsága (RB) romániai küldöttségének elnöke, Robert Sorin Negoiță, RB-tag és jelentéstevő, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, az Országos Környezetőrség főbiztosa, Szép Róbert Bukarestben a Romániai Municípiumok Szövetségénél tartottak sajtótájékoztatót február 9-én a nagyvadak, főként a kérpáti barnamedve menedzsmenttervének fejlesztésével kapcsolatosan, amelynek célja az ökológiai egyensúly fenntartása megfelelő egyedszámmal, és az ember és a nagyvadak közötti konfliktus megelőzése.

A nagyragadozók, kiemelten a medvék veszélyes egyedeinek a lehető legoptimálisabb kezelésére is kitért Szép Róbert, az Országos Környezetőrség főbiztosa és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a konfliktust okozó fajokkal való együttélés témájában tartott bukaresti sajtótájékoztatón február 9-én.

Székelyszenterzsébeten sebesített meg súlyosan egy fiatalembert a medve. A fiatalembert ma, február 6-án a combján és bokáján sebesítette meg a nagyvad a településtől mindössze 300 méterre.

2018. január

A Régiók Bizottságának 127. plenáris ülésén, január 31-én este mutatta be A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése az uniós természetvédelmi irányelvek keretén belül című jelentését Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Bizottságának raportőreként.

2018. január

Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére január 10-én, szerdán Brassó Megye Tanácsánál is szakmai workshop-on egyeztettek az ember és nagyragadozók együttéléséről, illetve vadkárokról, amelyek az elmúlt években jelentősen megsokszorozódtak.

2017. december

December 31-én Büdösfürdőn 40 éves férfira támadt medve.

2017. november

November 30-án kutyái mentették meg az életét annak az ötven éves gyimesfelsőloki gazdálkodónak akire csütörtök este támadt rá egy jól megtermett medve a szépvízi részhez tartozó kuruci területen. 

2017. november

November 22-én (az ENVE szakbizottsági űlés napján) megjelent félrevezető cikk. Szövegkörnyezetéből kiragadott idézeteket tényként kezelt. Írásában a szerző azt állította, hogy Székelyföldön a medvéket házi praktikákkal ártalmatlanítják, otthon kevert mérgekkel. (https://www.theguardian.com/environment/2017/nov/22/how-the-brown-bear-became-public-enemy-number-one-in-rural-romania). November 24-én Hargita Megye Tanácsa pontosítást kért a szerkesztőségtől (http://www.hargitamegye.ro/hirek/kinek-milyen-hosszu-keze-van.html).

2017. november

Miután Románia Szenátusának Környezetvédelmi Bizottsága előtt is hangsúlyozták a romániai medveproblémát, november 22-én, szerdán Borboly Csaba megyeelnök és a témában felelős raportőr a Régiók Bizottsága környezetvédelmi szakbizottsága (ENVE) előtt is felszólalt. A raportőr jelentéstervezetét a szakbizottság többségi szavazattal elfogadta. Ezt követően a Régiók Bizottsága január végén szavaz a raportőr jelentéséről.

2017. november

Közvitát szervezett Románia Szenátusának Környezetvédelmi Bizottsága november 17-én a medvekérdésben Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére, a november 7-i szakbizottsági ülés eredményeképpen. A környezetvédelmi minisztérium biodiverzitás igazgatóságának vezetője is elismerte, nem normális, hogy Hargita megyében annyi medve van, mint Finnországban, csak sokkal kisebb területen, számolt be a vitán elhangzottakról Hargita Megye Tanácsának elnöke.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/kozeppontban-a-nagyvadak-kerdese.html

2017. november

A medvekérdésről tárgyalt a szenátus környezetvédelmi bizottságának

november 7-i ülésén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A bizottság tagjai egyetértettek azzal, hogy a vitát folytatni kell, szélesebb körben is. Ennek érdekében vitát szervez a szakbizottság is, amire előkészítik a megfelelően dokumentált anyagot, egyeztetett Tánczos Barna szenátorral a megyeelnök.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/szelesebb-korben-is-folytatni-kell-a-vitat-a-medvekerdesben.html

2017. október

Közel két hónapja aláírta a gondot okozó – emberre támadó vagy gazdaságokat tönkretevő – nagytestű ragadozók kilövését lehetővé tevő beavatkozási rendeletet Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, viszont azóta egy kilövést sem hagytak jóvá.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/borboly-csaba-buntet-a-kornyezetvedelmi-miniszter.html

2017. október

Az Európai Unió vadászegyesületekért és fajmegőrzésért felelős szövetsége (FACE) és az Európai Parlament biodiverzitás, vadászat és halászatért felelős munkacsoportja Brüsszelben tartott konferenciáján október 17-én. Nyílvánvalóvá vált, hogy Brüsszel nem támogatja a „medveexportot”.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/az-eu-eloirja-a-beavatkozasi-kvotat-mint-a-medve-populacio-egeszseges-megorzesenek-eszkozet.html

2017. szeptember

Szeptember 30-án Huszonéves fiatalemberre támadt a medve.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/huszoneves-fiatalemberre-tamadt-a-medve.html

2017. szeptember

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerdán, szeptember 20-án adta le a több mint 13 ezer Hargita megyei lakos által aláírt petíciót a Nép Ügyvédje hivatalánál.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/borboly-csaba-leadta-a-hargita-megyebol-osszegyujtott-alairasokat-tartalmazo-peticiot-a-nep-ugyvedje-hivatalahoz.html

2017. szeptember

Az Európai Unió környezetvédelmi irányelvének 16. cikkelye szerint megelőző intézkedésekkel kell minimalizálni és kiküszöbölni az ember-medve közötti konfliktusokat. Románia nem tartja be a prevencióra vonatkozó uniós előírásokat.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/romania-nem-tartja-be-a-prevenciora-vonatkozo-unios-eloirasokat.html

2017. szeptember

Nemzetközi konzultáció a nagyvadak ügyében Brüsszelben.

http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/beavatkozasi-eszkozre-van-szukseg-a-lakott-teruleten-veszelyt-okozo-nagyvadak-eseteben.html

2017. szeptember

Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete segítségével gyűjtést szerveznek az áldozatoknak. Borboly Csaba megyeelnök közösségi oldalán is felkér mindenkit, hogy adományaival segítse az áldozatokat:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/?ref=br_rs

2017. szeptember

A veszélyes medvékre vonatkozó beavatkozási kvóta körül vita alakult ki miután Grațiela Gavrilescu, környezetvédelmi minisztert feljelentették ennek kapcsán a korrupcióellenes ügyészségen (DNA). A Környezet- és Állatvédő Egyesület (FPAM) vádja szerint a miniszter a rendelettel megszegi a 2004/205-ös nemzetközi egyezményt, amely a medvék és farkasok oltalmát szavatolja.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/vita-a-veszelyes-medvekre-vonatkozo-beavatkozasi-kvota-korul.html

2017. szeptember

Szeptember 5-én elküldték a nép ügyvédjéhez megfogalmazott petíciót.
http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/borboly-csaba-kervenyezzek-a-beavatkozasi-engedelyeket.html

2017. szeptember

Szeptember 4-én megjelent a hivatalos közlönyben is a Környezetvédelmi Minisztérium által kibocsátott rendelet.

2017. szeptember

Szeptember 2-án felkereste az idei év tizedik medvetámadásának áldozatát (Interaktív térkép a medvetámadások helyszíneiről) Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hogy személyesen informálódjon a támadás körülményeiről.

2017. augusztus

Augusztus 30-án elkezdődött az aláírásgyűjtés a nagyvadak ügyében, amelyet több áldozat is aláírt (http://hargitamegye.ro/vadkarpeticio.html).

2017. augusztus

Petícióval fordul Hargita Megye Tanácsa a nép ügyvédjéhez a nagyragadozók ügyében. A petíció benyújtásáról elvi határozatot fogadott el a tanács augusztus 28-i soros ülésén.

2017. augusztus

Augusztus 26-án egy 38 éves csíkszentléleki férfit támadott meg a medve gombászás közben, augusztus 28-án több mint két órás műtétet hajtottak végre a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

2017. augusztus

Augusztus 23-án több Hargita megyei települést felkeresve járta körbe a medvekérdést egy angol újságíró, Luke Dale Harris, amelyről később egy cikket is közölt a The Guardian nemzetközi napilapban (https://www.theguardian.com/environment/2017/nov/22/how-the-brown-bear-became-public-enemy-number-one-in-rural-romania). 

2017. augusztus

Augusztus 21-én a gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetében tárgyalt szakemberekkel Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a vadgazdálkodás ügyében.

2017. augusztus

Augusztus 13-án, vasárnap délután egy marhapásztorra támadt a medve Vasláb közelében, a 28 éves férfit a combján és az alkarján sebesítette meg a nagyvad.

2017. augusztus

Augusztus 11-én természetvédő szervezeteket hívtak konzultálásra a medvekérdésben a csíkszeredai megyeházára. A konzultáción többek között részt vett Demeter László a Pogány-havas Kistérségi Társulás és a Natura 2000 Gondnokság részéről, aki ismertette a társulás által összeállított 9. pontban összeállított medvemenedzsment javaslatokat, amelyekkel egyetértett Borboly Csaba és Csák László is. (http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/termeszetvedo-szervezeteket-hivtak-konzultalasra-a-medvekerdesben.html)

2017. július

A medve nem játék – ami Bukarestből nem látszik – A székelyföldi medveügy – medve-ember konfliktus (biodiverzitás, vadkárok) című beszélgetésre került sor július 19-én Tusványoson. (http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/a-telepulesekre-bejaro-nagyvadak-problemajarol-vitaztak-tusvanyoson.html)

2017. július

Július 14-én, pénteken a csíkszeredai megyeházán szerveztek vadgazdálkodási workshopot. (http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/nem-megelozesre-hanem-beavatkozasra-van-szukseg.html)

2017. július

Július 5-én Bukarestbe vonultak a székelyföldi polgármesterek és közbirtokossági vezetők, a megyei tanács elnöke és felcsíki polgármesterek felhívása nyomán. Ezt a tiltakozó mozgalmat Székelyföldön kívül kiterjesztették Argeș és Brassó megyére is, ahol hasonló poblémákkal küszködnek. A miniszterasszonnyal folytatott egyeztetésen ígéretet kaptak 140 problémás egyed kiemelésére. Ennek kihirdetésére még azóta sem került sor. (http://hargitamegye.ro/vadkarok/friss-hirek/elorelepes-tortent-a-veszelyes-medvek-ugyeben.html)

2017. június

Mindkét combján megsebesítette a felcsíki pásztort egy medve Csíkdánfalva határában, az erdőhöz közeli esztenán június 24-én, szombaton. A nehezen megközelíthető helyszínről terepjáróval szállították le a faluba, ahol a mentőszolgálat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállította.

2017. június

Jelentős előrelépésnek tartja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a június 8–10. között Bukarestben megrendezett, a nagyragadozók és az ember együttélésével foglalkozó európai uniós platform zárónyilatkozatát, amely tartalmazza a vadkárok csökkentése céljából javasolt intézkedéseket.

2017. június

Minden esetet nyilvánosságra kell hozni, minden vadkárt be kell jelenteni, és addig kell a medveproblémáról beszélni, amíg megoldást nem találunk. Több jogszabálytervezetet is adtunk be, de ezekre sajnos még nem érkezett pozitív válasz, ahogy a petíciókra sem, de azt gondolom, hogy ha minél többen szólalunk meg a témában, akkor a környezetvédelmi minisztérium is elismeri a problémát, és lépni fognak, hangzott el Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének beszédében a nagyragadozók és ember együttélésével foglalkozó európai uniós platform negyedik regionális műhelymunkáján június 9-én, amelyet az EU vadászegyesületekért és fajmegőrzésért felelős szövetsége (FACE) és a Természetvédelmi Világalap (WWF) szervezett.

2017. június

A nagyvadak témája uralta az Európai Unió természetvédelmi akciótervéről szóló június 6-i brüsszeli konferenciát Borboly Csaba felszólalása nyomán. Hargita Megye Tanácsának elnöke vázolta a romániai helyzetet, amire reakciók sorozata érkezett, így a medvekérdés került túlsúlyba a rendezvényen. A jelenlévők a felvetésre válaszolva hangsúlyozták a probléma rendezetlenségét Romániában, és lépéseket szorgalmaztak.

2017. május

A lakosság egyre türelmetlenebb a medvék okozta vadkárok miatt, ami önbíráskodáshoz vezethet – figyelmeztet Benke József, a Zetelaka és Társai Vadász és Halász Egyesület igazgatója abban a beadványában, amelyet Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszternek címzett, és amelynek kapcsán megbeszélést szerveztek május 18-án a csíkszeredai megyeházán.

2017. március

A nagyvadak által okozott vadkárok megtérítéséről és a kilövési kvótákról egyeztetett Ctibor Kocman-nal, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának Romániáért és Szlovákiáért felelős felügyelőjével Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Csák László szakértő március 23-án.

2017. február

A vadkárok, elsősorban a medvekérdés ügyében kormányzati segítséget is kért Borboly Csaba a helyi önkormányzatok és érintett szervezetek támogató aláírásával. Február elején a megyeelnök levelet küldött Sorin Grindeanu miniszterelnöknek, Adriana Petcu vízügyi és erdészeti miniszternek, valamint Daniel Constantin környezetvédelmi miniszternek.

2017. február

Megszavazták Borboly Csaba emberi élet és tulajdon védelméről szóló javaslatát a Régiók Bizottsága (RB) február 9-i plenáris ülésén.


2016. december

A Régiók Bizottságának Környezetvédelem, éghajlatváltozás, energiaügy (ENVE) szakbizottsági ülésén a LIFE program félidős jelentését vitatták meg csütörtökön, december 1-én Brüsszelben. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és a RéB tagja több módosító javaslatot megfogalmazott a jelentés kapcsán, amelynek alapját a lakosoktól érkezett meglátások, javaslatok képezik, miután Borboly Csaba levélben fordult a vadásztársulatokhoz, mezőgazdászokhoz, helyi képviselőkhöz, illetve állatorvosokhoz.

2016. október

Erdőszentgyörgyön megtartották VI. Székelyföldi Vadásznapokat

2016. október

A medvetámadások túlélői maradandó testi-lelki sérüléseket szenvednek, ami külön figyelmet érdemel a természetvédelmi szabályozások kialakításakor, hiszen az emberi élet védelme elsődleges – mondta felszólalásában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 19-én, szerdán Svédországban, a Régiók Bizottsága (RéB) Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) szakbizottságának ülésén, A LIFE program félidős értékelése című dokumentumról szóló vitán.

2016. október

Önkormányzati vezetők, területtulajdonosok, állattenyésztők, közbirtokosságok, vadásztársaságok képviselői írták alá október 14-én, pénteken azt a környezetvédelmi minisztériumnak szóló petíciót, amelyet a csíkszeredai megyeházán, Hargita Megye Tanácsa által szervezett megbeszélésen fogadtak el.

2016. október

Az emberi élet a tétje nagyon sokszor a medvetámadásoknak az anyagi kár mellett Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megyében. Az említett megyék önkormányzati vezetői beadványt nyújtottak be a szakminisztériumhoz a vadak kilövési kvótáját illetően.

2016. szeptember

A Csíkszéki Gazdanapok részeként agrárkonferenciát tartottak a csíkszeredai megyeházán. A medvék Hargita megyei helyzetéről tartott előadást Borboly Csaba a Vadkárok, vadkárbecslés, vadgazdálkodás szekcióülésen. Mint beszámolt, évről évre rosszabb a helyzet, de érdemi döntések nem születnek.

2016. szeptember

Gyergyóditróban találkozott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és munkatársai Puskás Elemér polgármesterrel a napokban történt medvetámadás szemtanúival, hogy közösen megoldást találjanak a hasonló esetek elkerülésére.

2016. augusztus

A Régiók Bizottsága Konferenciát szervezett Székesfehérváron, ahol Borboly Csaba, a vadállatok védelmének néhány speciális kivételére hívta fel a figyelmet, mivel számos területen a medvepopuláció jóval magasabb, mint amennyi kellene legyen.

2016. június

46 medvebiztos szemeteskonténert szereztek be a kukázó medvék által naponta látogatott Tusnádfürdőre, amelyet a Hargita Megye Tanácsa lebonyolított megyei integrált hulladékgazdálkodási projektből vásároltak.


2015. december

Belefoglalták a Régiók Bizottsága (RB) madárvédelmi és élőhelyvédelmi témájú jelentésébe Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének a módosító javaslatait medve és vadkár témában.

2015. november 19

elkészülnek a medvék helyzetét bemutató infógrafikák (http://elemzo.hargitamegye.ro/medvek-helyzete-hargita-megyeben-infografika/)

2015. október 19

a Vízügyi, Erdészeti és Környezetvédelmi Minisztériumtól beérkezett a válasz a kért adatokkal. Ugyanebben az időpontban a Buzau megyei prefektus válasza is iktatásra került a megyei tanácsnál. Elindul a korábbi jelentés aktualizálásának, átdolgozásának folyamata. (http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/11/54106-Domnului-Borboly-Csaba.pdf) (http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/11/Adresa-prefectura-BZ.pdf)

2015. október 07

a Hargita megyei prefektúra átiratban utasítja el a kérést. Eközben Buzau megye elfogadott egy eljárást a vadállatok okozta sürgősségi esetekre. A tanács elnöke, átiratot küldött a Buzau megye prefektusának, melyben kérte azokat a jogi kereteket, amelyek alapján elfogadásra került az eljárás. (http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/11/Adresa-prefectura-HR.pdf)

2015. szeptember 16

elkészült a tanács bemutató videója a Hargita megyei medve helyzetről, amelyben medvetámadás áldozatai is megszólalnak. Borboly Csaba újabb átiratban kéri a megyei katasztrófavédelmi bizottság összehívását, hogy megvitassák a medvék miatti helyzetet. (http://hargitamegye.ro/vadkarok/videok.html)

2015. szeptember

Borboly Csaba elnök, átiratban kért információkat a Vízügyi, Erdészeti és Környezetvédelmi Minisztériumtól a megyékben levő medvék létszámára, a bejelentett károk számára és a beavatkozási kvótára vonatkozóan

2015. augusztus 31

sor került a Hargita megyei prefektusi kollégium keretén belül a megyei prefektus konkrét javaslatokat fogalmazott meg a megyei medvék okozta támadások és károk megelőzésére.

2015. augusztus 26

elkészül a tanács figyelemfelkeltő plakátja a gazdák részére, elindul a tudatosító kampány a gazdák részére arról, hogy mit kell tenni a vadkárok megelőzésére, illetve ha már megtörtént a kár. (http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/10/VADKAR-PLAKAT-2015-08-26-A2-HU-v03-01.jpg)

2015. június 30

Régiók Bizottsága „Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy” szakbizottságának ülésén Borboly Csaba felszólalásában felvázolta a Hargita megyei medvék és vadkárok helyzetét illetve javaslatot tett a napirenden levő, a témához kapcsolódó véleménytervezet módosítására.

2015. június

elkészült egy interaktív térkép a medvék, az ember elleni támadásairól (http://hargitamegye.ro/vadkarok/interaktiv-terkep.html)

2015. június

Elkészült a tanács figyelemfelkeltő plakátja a gazdák részére, elindult a tudatosító kampány a gazdák részére arról, hogy mit kell tenni a vadkárok megelőzésére, illetve ha már megtörtént a kár.

2015. március 30

megyei katasztrófavédelmi bizottság gyűlésén Borboly Csaba elnök kérte egy törvényes keret megtalálását a megyei vadkárok kezelésére.

2015. február 10

a konzultáció többszöri meghosszabbítása után a beérkezett észrevételek és javaslatok figyelembe vételével véglegesítődött a jelentés (http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2015/02/HMTJ_26_3222_10022015_VadkarokHargitaMegyeben_Final_HU.pdf)


2014. november 24

Az elkészült jelentést közvitára bocsátotta a tanács, lehetőséget adva a szakértőknek a hozzászólásra, véleményeik kinyilvánítására.

2014. október 22

Hargita Megye Tanácsa információkat kért az illetékes intézményektől, a medvék és a vadkárok helyzetéről. Polgármesteri hivatalok, kórházak, vadász egyesületek, közbirtokosságok, erdőtulajdonosok, Környezetvédelmi és Klímaváltozási Minisztérium, civil egyesületek kerültek megszólításra (http://hargitamegye.ro/vadkarok/konzultacio.html)

2014. október 13-án

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke levélben kérte Hargita megye prefektusát a megyei katasztrófavédelmi bizottság összehívását az utóbbi években megszaporodott medvetámadások és medvék által okozott károk ügyében.

2014. június

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter részére küldött átiratban a megyei tanács a miniszter közbenjárását kérte a 2013-ban bejelentett vadkárok kifizetésére.

2014. május

Székelyföldi Akadémia Csíkszenttamás

2014-ben

térségenként konferenciát szerveztek vadásztársulatok, közbirtokosságok számára a medvék által okozott károk és a kirándulók biztonságát veszélyeztető pásztorkutyák ügyében. A megbeszélésen elhangzottakról tájékoztatták a minisztériumot.


2013. november

Székelyföldi Akadémia Gyergyóvárhegyen és Gyímesközéplokon

2013. március

Pályázat kiírása villanypásztorra a földtulajdonosi társulások számára – folytatódik az egyesületek, földtulajdonosok számára kiírt pályázat, amely keretén belül villanypásztorokra tehetnek le pályázatokat. 


2012. október

Székelyföldi Vadásznapok Gyergyószárhegyen

2012. május

HMT Vidékfejlesztési Egyesület pályázatának elbírálása - 5 vadászegyesület, összesen 10 villanypásztor felszerelésének támogatását bírálták pozitívan. Így villanypásztor kerülhet Oroszhegy, Siménfalva, Varság, Szecsend és Zetelaka, illetve Piliske vadászterületen, továbbá Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csatószeg, Verebes és Nagytusnád határában.


2011. november

Székelyföldi Akadémia Gyergyószárhegyen és Kányádon - Erdőgazdálkodás és vadkárok című előadás - Márton István

2011. november

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, látogatást tett a megyében. Egy találkozó keretében, a vadászegyesületek képviselőivel vitatta meg a 407/2011 vadászati törvény módosítását, illetve vadkárok rendezésének kérdéseit

2011. október

A csíkdánfalvi Nimród Vadászegyesület megszervezte az I. Székelyföldi Vadásznapot

2011. október

Megbeszélés a vadászegyesületekkel - HMT márványterem

2011-ben

A Székelyföldi Akadémia előadás-sorozat keretében is kimutatták, hogy túl nagy a bürokrácia a vadkárok megtérítésének rendszerében.


2010. szeptember

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter Hargita megyei látogatása során, találkozott a közbirtokosságok elnökeivel, ahol beszélgetési téma volt a vadkárok rendezése, a kifizetési procedúrák rövidítésének lehetősége.

2010. április

Küsmödi és Románandrásfalvi gazdafórum, amelyen a gazdák felhívták Borboly Csaba megyei tanácselnök figyelmét a környéken történt nagyszámú vadkárra. Márton István javaslata a károk kezelésére a gazdák egyesülése volt, egy nagyobb érdekképviselet létrehozása a vadkárok kifizetésének gyorsítása céljából.

2010-ben

A Székelyföldi Vadásznapokon is téma volt a vadkárok rendezésének ügye.


2009-ben és 2010-ben

három találkozót szervezett Borbély László környezetvédelmi miniszter és a vadkárokban érintett helyi szervezetek, intézmények képviselői között. A környezetvédelmi minisztériumnak öt beadványt nyújtott be

2009. február

A megyei tanács létrehozott egy munkacsoportot a vadkárok kezelésére, megelőzési tevékenységek koordinálására. Elsődleges célja a csoportnak a lakosság informálása, a vadkárok bejelentésének módjáról, a visszafizetési igénylések megfelelő összeállításáról