Ismét kilátástalan helyzetbe került a Hargita megyei gyerekvédelmi rendszer

Borboly Csaba: a kormány biztosítsa a megemelt fizetések mellé a szükséges alapokat is!

(0 Szavazat)36 megjelenítés

Ismét pénzügyi nehézségekkel küzd a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság. Hétfőn, augusztus 27-én a Társadalmi Párbeszéd Bizottság rendkívüli ülésén elhangzott, hogy a tavalyhoz hasonlóan idén is pénzügyi gondokkal küzd a gyermekvédelmi rendszer.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy ez a helyzet a tavalyihoz képest még súlyosabb, hiszen a megyei tanács idén költségvetési hiánnyal küzd és az apparátushoz tartozó alkalmazottak számára sincs fedezet a bérekre. – A kormány ugyan megemelte a fizetéseket, azonban a szükséges forrásokat nem biztosította, amely nehéz helyzetbe sodorja, úgy az önkormányzatokat, mint az alárendeltségükbe tartozó intézményeket. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az országban csak úgy tudunk döntéseket kieszközölni, ha felemeljük a hangunk – tette hozzá Borboly Csaba, utalva ezzel a tavaly év végi helyzetre is.

Tavaly szeptemberben írtunk arról, hogy a gyermekvédelmi rendszer Hargita megyei szervezete többször felhívta az illetékes minisztérium figyelmét a problémára és Borboly Csaba Elekes Zoltán igazgatóval Bukarestben a Pénzügyminisztériumban, valamint a Fejlesztési Minisztériumban folytattak megbeszéléseket. Ezt követően sikerültkiharcolni 2,7 millió lejt a kormánytól. Majd októberi rendkívüli tanácsülésén 1,6 millió lejt hagyott jóvá a megyei tanács testülete. Novemberben sikerült jobb belátásra bírni a kormányt, amikor is kormányhatározattal fogadták el 36 megye gyermekvédelmi rendszerének költségvetés kiegészítését összesen 239, 88 millió lejjel. A Hargita megyei rendszer ebből tíz millió lejt kapott. Ekkor Borboly Csaba elmondta, hogy gyakorlatilag az országos problémára csupán Hargita megyéből emelték fel hangjukat.

A mostani helyzetben a megyei tanács vezetője és Petres Sándor alprefektussal közösen arra a döntésre jutottak, hogy a két intézmény ismét felszólítja a kormányt, hogy sürgősen egészítsék ki a költségvetést. Borboly Csaba szerint a megyei tanács felhasználta forrásait, hiszen több beruházás is kivitelezés alatt van a megyében és az apparátus munkatársainak sincs biztosítva a fizetési alap az év hátralévő részére. – Közösen kell felemelnünk a hangunk, beleértve az ország többi megyéit is, hiszen ez nem Hargita megyei eset. Kérni fogjuk a kormánytól, hogy a megemelt fizetésekhez biztosítsák a szükséges pénzügyi hátteret is. Minden megyében egyformán kell ezt biztosítani, hiszen nem függhet a megyei tanács bevételeitől, hogy a gyerekek enni kapjanak. Hargita megye költségvetése nem egyenlő Kolozs vagy Temes megyékével. 

A gyermekvédelmi rendszer tavaly a kormányhoz megfogalmazott levele az alábbi linken olvasható:

https://www.facebook.com/DgaspcHr/photos/a.671469696271697/1495795793839079/?type=3&theater

A Munkaügyi Minisztérium 2018, júliusi válasza az alábbi linken olvasható:

https://drive.google.com/open?id=1e5wkZGOJw9Ici6EOuSmePht7oQCh6B9g

A témában megfogalmazott levelek az alábbi linken olvashatóak:

https://drive.google.com/open?id=0B3DH_aG2Ui1UUHB3Y3J2Sk14NDg

 

Csíkszereda, 2018. augusztus 27.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774