Hargitai „kartoték”

Mit mondanak az adatok egy megyéről?

Azt, amit egy emberről egy kartoték – mindent és semmit. Felvillantják a lényeget, de azt épp csak jelzik, ami egyedi és ami megfoghatatlan.

Hargita megyéről leírhatjuk, hogy Romániában, Belső-Erdély keleti részén található, az se titok, hogy területe 6639 négyzetkilométer, amelyen 2011-ben 310 867 lakos élt.

Szokványos kartotékadat számba venni 9 városát, amelyből 4 municípium, 58 községét, illetve 236 faluját. 1968-ban, létrejöttekor kiötölt neve ugyan nem ősi, de a Hargita-hegységre utal, amelyben a megye második legnagyobb hegycsúcsa magasodik (Madarasi-Hargita, 1801 m); ennél a vezető csúcs is, a Rekettyés (Kelemen-havasok, 2021 m) alig valamivel emelkedik fölül.

Ezzel máris aláereszkedhetünk a mélybe, hiszen ha vannak is további csúcsai a megye gerincét képező hegyvonulatnak, illetve a keleti határát jelző Keleti-Kárpátok központi csoportjának, a megye nyugati részét szelídebb, lankás domvidék alkotja (Udvarhely), továbbá a megye életének fontos fűzére a „Székely-medencesor”, amely északról dél felé menedékes, mind tágasabb medencékkel illeszkedik egységbe Bélbor - Borszék - Gyergyó - Csík vonalán.

Hargita megye egyszerre szelíd és zord, attól függően, melyik részén, éghez közelebb vagy távolabb, gazdasági-társadalmi gócpontok vonzkörében él az ember, vagy a bölcs félrevonultság ritkásabb, de tisztább levegője élteti. Éghajlatáról elmondhatni, hogy mérsékelt szárazföldi, a szelek rendszerint nyugati irányból támadnak, de ugyancsak itt található Románia hidegpólusa: Gyergyóalfalu, Csíkszereda olykor a -40 C fok primátusáért vetekszik egymással, váltakozó eséllyel. Hava nem egyszer 120-150 napi vendégséget is összesít, vízháztartása ezért igen gazdag, s egyfelől az elérhető közelségben eredő testvérfolyók: a Maros és az Olt, másfelől a Küküllők és a Homoródok mentén kialakult élhető völgysávok teszik vonzóvá és megtartóvá az ország e szegletét.

Hegyei vulkanikus eredetéből fakadóan, a rendkívüli természeti szépségek mellett, mint amilyen a Szent Anna krátertó a Csomádban vagy a Mohos hegyiláp, sokszáz borvízforrása – emberi értéktartaléka mellett - mind-mind olyan gazdagságok, melyek a helyi öntudat és a legendás székely büszkeség máig tartó forrásai. Ezt egészíti ki a maga külön történetével és látványvilágával a Gyilkos-tó és környéke, tálcán kínálva a régiónak a turisztikába fektetett remény áldásait.

Növény- és állatvilágban nem szenved hiányt, ám a termesztett haszonnövényekkel némileg mostohán bánik a Hargita vidéki klíma; a viszonylag kevés napsütés miatt a zöldség- és gyümölcsfélék egy jó hányada szelídebb, adakozóbb vidékekről vándorol a megye piacaira, viszont a pityóka hűségesen kitart a hargitai ember mellett, jó csereeszközként nem egyszer kisegíti a szükségből.

Az adok és kapok örök törvénye alapján Hargita megye szívesen látja vendégül látogatóit, osztja meg velük természeti és kulturális értékeit, a több száz műemléki épületegyüttes megcsodálható és megbecsülhető, sőt meg is örökíthető, kellemes emlékek szerezhetők termálfürdőiről és gyógyhelyeiről, maradandó benyomások szokás- és hagyományvilágáról, egyszerűségében is igen ízletes konyhaművészetéről, a székelyföldi vendégszeretetről.

Az értékteremtő igyekezet egyre jobban teret hódít a Hargita mindkét oldala irányában, a műszaki haladás, a tudomány, a modern kor megannyi nélkülözhetetlen kihívása mellett még mindig a fa, az építőipari nyersanyagok, az agyag és a só jelentik e vidék „ütőkártyáját”.

A kartoték sajátja, hogy az adatlap egy-kettőre betelik, a szövegben már születésekor ott reked a teljességről való lemondás, de minden adata, jelzése azzal a reménnyel kap helyet benne, hogy a kötetben sorjázó képek mögött fölsejlik a hargitai ember élhető mindennapjainak ígéretes arca.