132-es út: tizenéves támfal rongálódott meg

(0 Szavazat)25 megjelenítés

A 132-es megyei út lövétei szakaszán történt rongálódást április 11-én, hétfőn megtekintették Hargita Megye Tanácsának munkatársai, és jelezték a prefektusi hivatalnak, ugyanis a kormánymegbízottnak kell a helyszínre küldenie a készenléti felügyelőséget (ISU), amely jegyzőkönyvet állít ki. Ennek alapján teszi meg majd a szükséges lépéseket a helyreállításhoz a megyei tanács. 

Az intézmény alelnöke, Barti Tihamér közölte, hogy a szóban forgó 16 méteres szakaszon most megrongálódott támfal nem az út európai uniós támogatású felújítása idején épült, hanem egy 2000 körüli megerősítési munkálat során. Az aszfaltréteget a felújítási projekt részeként még 2010 táján terítették le, a 2007-ben készült terv alapján, amely szerint akkor nem volt szükség ennek a támfalnak a megerősítésére. 2009-ben árvíz okozott károkat a környéken, ám a helyreállításnál sem tartották szükségesnek a szakemberek az illető támfal megerősítését – ahol szükséges volt, ahol rongálódás történt, ott megerősítették az utat.

Az európai uniós forrásból,  Hargita Megye Tanácsa által felújított Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár közti, 132-es jelzésű megyei út hossza 26,6 kilométer, a tavaly év végén befejezett projekt összértéke közel 65 millió lej. Mint ismeretes, a korszerűsítés objektív okok miatt elhúzódott: felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit, ezért nem lehetett folytatni a kivitelezést, és szerződést kellett bontani. Erre 2012-ben került sor, Hargita Megye Tanácsa pedig a projekt folytatása érdekében felleltározta az elmaradt munkálatokat, és megkezdte a közbeszerzési eljárást az új munkálati szerződés megkötésére. A 2012 és 2013. május közti időszakban a folyamatos óvások miatt a többszörösen is elindított közbeszerzési procedúráknak nem volt eredményük. Mivel két év eltelt anélkül, hogy nem végeztek munkálatokat ezen az útszakaszon, szükség volt a kivitelezési terv aktualizálására, ami 2014 márciusában történt meg.

Pénteken (április 15.) 13 órakor Borboly Csaba megyeelnök élő videóval jelentkezik a személyes Facebook-oldalán (fb.com/csaba.borboly), és erről a témáról is beszélni fog, valamint válaszol az érdeklődők kérdéseire.

Csíkszereda, 2016. április 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774