25 éves gyümölcsöző kapcsolat Hargita és Bács-Kiskun megye között

A további együttműködés jegyében ültettek fát

(0 Szavazat)31 megjelenítés

Az elődeik munkájának szellemiségét követve kijelentik, hogy a jövőben is támogatni fogják ezt az együttműködést annak érdekében, hogy a térségeik történelmi, kulturális és gazdasági értékeit kölcsönösen feltárják, megismerjék és tovább örökítsék – erről írt ma alá szándéknyilatkozatot a csíkszeredai központi parkban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke, akik ily módon ismerték el a Hargita megye és Bács-Kiskun megye közti együttműködés 25 évének eredményeit.

1994. szeptember 16-án Hargita Megye Tanácsa és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá. Partneri, baráti és kölcsönösségen alapuló összefogásra kötelezték el magukat. A megyék közötti együttműködés eredményeképp gyarapodtak a gazdasági és kulturális kapcsolatok, de legalább ilyen fontosok a kialakult személyes barátságok is. A szándéknyilatkozat aláírását követően az együttműködés megerősítését szimbolizáló fát ültettek el a központi parkban, a testvérmegyék és testvértelepülések sétányán. A faültetésben a két megyeelnök mellett segített Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője is. Az ünnepi alkalmon a Bács-Kiskun megyei küldöttségen kívül jelen volt Majthényi László, a Vas Megyei Önkormányzat elnöke, Soós Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Becze István megyei tanácsos és Szőcs-Mátyás István vezérigazgató is.

– A 25 éves kapcsolat tovább mélyítéséről van szó, és ma a testvérmegyei kapcsolat folytatásáról írunk alá szándéknyilatkozatot. Nagyon sok olyan kellemes pillanat volt a két megye különböző programjaiban, pályázatai, együttműködési kereteiben, amelyre büszkeséggel tekinthetünk – emelte ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök.

– Az emberek közötti kapcsolatok működnek. Külön örülök annak, hogy Bács-Kiskun megyéből 28 településnek van Hargita megyei településsel élő kapcsolata. A megyei kórház orvosaival immár 13 éve járjuk Hargita megye különböző településeit, ez idő alatt 13 000 embert vizsgáltak meg, és az egészségügyi lehetőségeit javították a Kecskeméti megyei kórház orvosai – hangsúlyozta Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke. / Fotóalbum az eseményről.

 

Csíkszereda, 2019. június 6.


[ Nemzetközi hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774