A 131-es úton is elkészült az aszfaltszőnyeg

(0 Szavazat)36 megjelenítés

A nyári karbantartási munkálatok keretében a 131-es jelzésű megyei úton kezdték el elsőként az egybefüggő aszfaltréteg leterítésének előkészületi munkálatait, még augusztus 11-én. A kedvező időjárásnak és a kivitelező operativitásának köszönhetően augusztus 27-én, csütörtökön Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Incze Csongor karbantartásokért felelős alelnök átadta a sajtó jelenlétében a frissen leaszfaltozott több mint 3 kilométeres szakaszt. Borboly Csaba megköszönte a megyei tanács munkatársainak a munkáját kiemelve, hogy folyamatosan dolgoznak a térség többi útjának rendbetételén. 

– Különösen fontosnak tartom, hogy sikerült leaszfaltozni, járhatóvá tenni ezt a szakaszt, a helyiek most már gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek ezen a részen is. Ugyanakkor ezáltal könnyebben eljuthatunk a szomszéd Brassó megyébe. A két megyét összekötő út rendbetétele elengedhetetlen, és jó ütemben haladunk afelé, hogy belátható időn belül elérjünk a megyehatárig, folyamatosan egyeztetünk a brassói kollégákkal annak érdekében, hogy a jó út átnyúljon a megyehatáron is megkönnyítve a térség fejlődését – tette hozzá a megyevezető megjegyezve, hogy amíg régebb Brassó megyében jobb utakon utazhattunk, addig mára megyénkben az utak állapota jobb, mint a szomszédos megyében.

A 3,616 kilométeres szakaszon 22 454 négyzetméter felületre sikerült egybefüggő aszfaltréteget leteríteni, ismertette a helyszínen Incze Csongor alelnök. A munkálatok költségvetése 987 632 lej volt.

Csíkszereda, 2015. augusztus 27.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774