A csíkkozmási templom újrafödéséért adtak hálát

Húzóerő lehet az együttműködés

(0 Szavazat)43 megjelenítés

A csíkkozmási templom újrafödésének hálaadó szentmiséjét tartották vasárnap, november 8-án, Tamás József püspök celebrálásával. Részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos is. A megyeelnök példaértékűnek nevezte a helyiek akaraterejét, változtatni tudását.

– Örvendek, hogy Csíkkozmáson van összefogás, van jövő, akarat, élni akarás, erős a közösség. Az összefogás húzóerő lehet egy közösségben, azt látom, hogy ez itt megvan, itt az emberek képesek a lemondásra egymásért, a közösségért, figyelnek egymásra. Ez az újabb eredmény is azt mutatja, hogy ha a község lakói bíznak egymásban, akkor együttmunkálkodással egyenként meg tudják oldani a közösségi problémákat. Ott beszélhetünk haladásról, ahol hisznek egymásban, nem pedig elvitatják a közösségért végzett munkát, és Kozmáson ez látszik. Sok szép eredménnyel büszkélkedhet ez a község, ezt a szintet kell tartani, mert a közös munkával évről évre javulhat az életminőség – nyilatkozta Borboly Csaba hozzátéve: – Támogattuk és ezután is támogatni fogjuk az egyházakat, hiszen szerepük nélkülözhetetlen a települések közösségi életében. Azért dolgozunk, hogy a megyénkben élőknek jobb körülmények legyenek az itthon maradáshoz, a közösségi élet fejlődéséhez, a fiatalok megfelelő képzéséhez.

Hargita Megye Tanácsa a kozmási templom újrafödését 2014-ben és 2015-ben összesen 90 ezer lejjel támogatta az egyháztámogatási programjából, a műemlékvédelmi programjából pedig 19 ezer lejjel.

Csíkszereda, 2015. november 8.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774