Adomány Böjte Csaba alapítványának
(0 Szavazat)35 megjelenítés
– A szárhegyiek is jól járnak, a turisták is, és Csaba testvér is jó gazdája lesz a Lázár-kastélynak – nyilatkozta Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke arra a hírre reagált, hogy báró Lipthay Antal többségi tulajdonos a gyergyószárhegyi Lázár-kastély 13/24 tulajdonrészét a Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozta, Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány alapító elnöke pedig elfogadta az adományt, és ezáltal megnyílhat a kastély a látogatók előtt.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2016 március 17
A megyeelnök örvendetesnek tartja a hírt, főleg mert Hargita Megye Tanácsa is nagy erőfeszítéseket tett, a többségi tulajdonossal együtt, azért, hogy a kastélyt ismét látogathassák a turisták, és hogy az örökösök rendezzék vitájukat a műemlék épület közjót szolgáló használata érdekében. Példának hozta fel a megyei tanács perbe lépését, a rengeteg egyeztetést ez ügyben, továbbá a megyei tanács elemzőcsoportjának jelentését (elérhető a következő linken: http://elemzo.hargitamegye.ro/a-gyergyoszarhegyi-lazar-kastely-tulajdonjoga-es-tevekenysege-korul-kialakult-helyzet/).
– Fontosnak tartom, hogy továbbra is a köz érdekében használják a Lázár-kastélyt, ezt a térség jelképévé vált kincset. Mindezek megvalósítása érdekében olyan tervet dolgoztunk ki a megyei tanácsnál, amely lehetőséget nyújt a tulajdonos és a kulturális folyamatok kezelői között az együttműködésre, amely révén a kastély továbbra is fontos kulturális-turisztikai helyszín lesz. Ez a megye lakosságának érdekét szolgálja, és összekapcsolható más turisztikai célpontokkal, így a városok, köztük Csíkszereda is is nyer mindezzel – mondta el Borboly Csaba.
Mellékelten találják báró Lipthay Antal örökösnek az erről kiadott közleményét.
A téma iránt érdeklődők további információt találhatnak a megyei tanács Lázár-kastéllyal kapcsolatos aloldalán: http://hargitamegye.ro/lazar-kastely.html
Csíkszereda, 2016. március 17.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)35 megjelenítés