Napirenden a kézségfejlesztési program a SEDEC szakbizottsági ülésén
(0 Szavazat)36 megjelenítés
– A közös európai kihívás és a közös megoldáskeresés nem jelentheti azt, hogy nem vesszük figyelembe a sajátosságokat: a nyelvi, kisebbségi jogok a képzésben, oktatásban, a digitalizációhoz és a jó oktatáshoz való hozzáférés, a kevésbé fejlett régiók elmaradottabb infrastruktúráját, valamint a fejlett ipari régiók új gazdasági kihívásait, ami elsősorban az átképzések, a reziliencia összefüggésében kiemelten fontosak – emelte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a Régiók Bizottsága raportőreként vett részt október elsején Brüsszelben a Régiók Bizottsága oktatási szakbizottságának (SEDEC) ülésén.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2020 október 01
– A készségfejlesztési program megújítása egy olyan ügy, ami igazi közös európai érdek. Egyaránt érinti a német, a román, az olasz, a magyar vagy a francia munkapiacot. A kihívások, a problémák, a válság helyzet ezúttal közös, és ezért szükség van közös, összehangolt fellépésre, kutatásra, innovációra és esélyegyenlőségre – érvelt Borboly Csaba.
A Borboly Csaba által készített dokumentumba foglaltak nagyban hozzájárulnak majd a tagországokban a járványidőszak után a gazdaság helyreállításához, tekintve, hogy az elmúlt hónapok megszorításai több szektorban is a munkaerő leépítését eredményezték. A jelentés olyan javaslatokat tartalmaz majd, amelyek elősegítik a fiatalok foglalkoztatását, munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket, mindezt a felnőttképzés és átképzés lehetőségeivel megoldva.
Borboly Csaba, aki nyolc éve a Régiók Bizottságának tagja a mai ülésen elmondta: a kutatás és az innováció területileg kiegyensúlyozott megvalósítása és elterjesztése legyen prioritás, azaz a Horizonton belül kapjanak elsőbbséget azok a projektek, amelyek a kevésbé fejlett régiókból is partnereket vonnak be, és amelyek valóban egyszerűen és területi különbségtől függetlenül hozzáférhetővé teszik az újításokat, az eredményeket. Legalább a készségek terén nem engedhető meg, hogy csak olyan innovációk jöjjenek létre, amelyek nem veszik figyelembe a regionális különbségeket.
Külön felhívta arra is a jelenlévők figyelmét, hogy a Skills Agenda 2016-os indulásakor még említették a közleményben a helyi és regionális önkormányzatok szerepét, de a ma tárgyalandó közleményből ez már hiányzik.
A székelyföldi elöljáró fontosnak tartja, hogy a Skills Agenda új kihívásaira adott válaszok finanszírozása a 2021-2027 időszakban az Alapokból minden tagállamban élvezzen elsőbbséget, a helyi és regionális szükségletek függvényében.
Borboly Csaba a kérdésben európai szintű online kérdőívvel is igyekezett megismerni a fiatalok álláspontját. Romániából, Magyarországról, Belgiumból, Máltáról és Spanyolországból is érkeztek válaszok. A válaszadók túlnyomó többsége tart az elhúzódó válságtól, de a helyes készségfejlesztést látja a kilábalás kulcsának. Több, mint háromnegyedük fontosnak látja, hogy mindenki, régiótól, nemtől, társadalmi vagy kisebbségi helyzettől függetlenül férjen hozzá a megújított Skills Agenda megvalósításából adódó eredményekhez.
A bizottság a program 12 intézkedésével az elhelyezkedéshez szükséges készségekre összpontosít azáltal, hogy szövetségesként együttműködik a tagállamokkal, a vállalatokkal és a szociális partnerekkel a reform érdekében. A program célja, hogy a szociális jogok európai pillérében rögzített, a képzéshez és az egész életen át tartó tanuláshoz való jog Európa-szerte érvényes legyen, a városoktól kezdve a távoli, vidéki területekig, mindenki javát szolgálva.
- Találkoztunk a régió egyetemeinek, oktatási szervezeteinek és a vállalkozói réteg képviselőivel is a vélemény kidolgozása kapcsán. Egyértelmű igény van az összehangolt fellépésre, és tervek helyett tetteket várnak a regionális szereplők – summázta beszámolóját Borboly Csaba.
A jelentés szakbizottsági elfogadásának tervezett időpontja: november 25.
Borboly Csaba helyszíni bejelentkezése itt érhető el:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/708008619694827/
A SEDEC szakbizottsági ülése itt tekinthető vissza: https://youtu.be/TEC7aVyuT9Q
Borboly Csaba Régiók Bizottságában kifejtett tevékenységéről bővebben az alábbi linken olvashatnak: https://cor.borbolycsaba.ro/
Régiók Európai Bizottsága (CoR) hivatalos oldala: https://cor.europa.eu/en
Csíkszereda, 2020. október 1.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)36 megjelenítés