Mentorok és tehetségprogram
(0 Szavazat)43 megjelenítés
Brnói jó példákat mutattak be azon a projektpartner-találkozón, amelyet Lettországban, Jelgavában szerveztek meg június 11–13. között, az E-COOL nemzetközi projektben. Hargita Megye Tanácsa az egyik partner, és a megyei tanács csapatán kívül helyi érintettként részt vett az alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége is. A harmadik partnertalálkozón a projekt gyakorlati teendőivel, illetve soron következő eseményeivel ismerkedtek a jelenlévők.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 június 17
A jó példaként bemutatott „Playpark Brno” programban kiemelt szerep jut a mentoroknak és tanácsadóknak a vállalkozásösztönzésben. A mentoroknak rendelkezniük kell saját, releváns sikertörténettel. A program több egyetemmel és iskolával áll szoros együttműködésben, valamint cégek és befektetők is részt vesznek benne. Fontos, hogy soha ne egyetlen minta alapján akarjunk metodológiát felépíteni, mert nem fog működni, hívták fel a figyelmet a találkozón. Mint elhangzott, a kiépített közösség, az emberközpontúság vihet sikerre egy vállalkozásban gondolkodó fiatalt. A program két hónapos, nyolc workshopból álló képzéssorozat, amelyen a legjobb példák alapján, a legkiválóbb szakemberektől kapnak útmutatást az érdeklődők.
A másik példa a „The Gatsby Benchmark” nevű program volt, melynek lényege, hogy minden iskolának megfelelő üzleti tanácsadója legyen. A program foglalkozik az egyes diákok igényeivel, és segíteni kíván a tanulók igényeinek és képességeinek felismerésében, ennek nyomán pedig a jövőbeli tevékenységek kiválasztásában. Arra ösztönzik a fiatalokat, hogy jól átgondoltan válasszanak szakmát. Mindemellett segítik a fiatalokat, diákokat abban, hogy jövőképet kapjanak, és tapasztalatokat szerezzenek különböző területeken, nemcsak mint jövőbeli vállalkozók, hanem mint munkavállalók is. A módszertan a fiatalok karrierje szempontjából hasznos, mert a jövőben magabiztosabban választhatnak képességüknek megfelelően irányt és szakmát.
Az „Andalucia Emprende Prosperity for Future” oktatási programban a gyermekek már hatéves kortól részt vesznek. Ez a kezdeményezés támogatja a politikai döntéshozókkal való szoros együttműködés fontosságát, a vállalkozói kultúrát az oktatási rendszerben, valamint workshopokat szerveznek az iskolákban, illetve megbeszéléseket fiatal vállalkozókkal. A program két fő eseményből áll: az Antrepreneurial Fair (Vállalkozók vására) és az Antrepreneurial Talent Program (Tehetségprogram – száz kiválasztott diák 48 órán belül). A vállalkozói vásár fiatalokat, diákokat, vállalatokat, vállalkozókat, szakembereket hoz össze, a résztvevők kapcsolatokat építhetnek egymással. A tehetséggondozási program a diákok között megrendezett verseny, illetve bevonásuk az üzleti innovációs elképzelésekbe.
A jó példák ismertetése után a lettországi találkozón workshop következett. A csapatokban való tevékenység jó lehetőség volt arra, hogy a partnerek megosszák egymással nézőpontjaikat, illetve saját régiójukat tekintve következtetéseket fogalmazzanak meg a bemutatkozások nyomán. A találkozó végkövetkeztetése az volt, hogy fontos a különböző országok vállalkozásösztönzési mechanizmusának megismerése, hiszen ha mindent nem is lehet alkalmazni belőle, mint módszertani keret sokat segíthet.
Az E-COOL projekt célja, hogy kedvező környezetet teremtsen a fiatalok vállalkozói gondolkodásának, és ezáltal nőjön a vállalkozói kedvük, illetve fejlődjön az innovációs képességük. A projekt azonosítja és megosztja a transznacionális partnerek legjobb gyakorlatait. A bevált gyakorlatok és tanulságok akciótervek formájában fogalmazódnak majd meg, amelyek bekerülhetnek a regionális politikákba.
Hargita Megye Tanácsa jövő évben kerül sorra a partnertalálkozó megszervezésében, amelyen a kilenc partnerország résztvevőit látja vendégül. Lehetőség nyílik majd a helyi sajátosságok megismertetésére, illetve gyakorlati részletek kidolgozására is, melyek a későbbi akcióterv megolkotásában jelentenek nagy segítséget.
Csíkszereda, 2019. június 17.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)43 megjelenítés