A helyi érdek legyen európai érdek is!
(0 Szavazat)51 megjelenítés
Elfogadták azt a hagyományos táj- és településkép védelmét szorgalmazó módosító javaslatot, amelyet a Régiók Bizottságában nyújtott be Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke A nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó európai uniós stratégia felé című jelentéshez. A Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottság november 15-i, a csehországi České Budějovicében tartott ülésén szavaztak a megyeelnök többi javaslatáról is, ám azok nem kapták meg a szavazatok többségét.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2016 november 17
Az első, elfogadott javaslat a hagyományos táj- és településképvédelem megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, annak fontos szerepére a kulturális örökségvédelem területén. Az indoklás szerint a hagyományos építészeti stílus modern korhoz való igazítása kiemelten fontos a kisebb települések, különösképpen a falvak esetében, ugyanis Európa-szerte a hagyományos falukép eltűnésének folyamata egyre gyorsabb, így ez olyan különleges kulturális jegyek fennmaradását veszélyezteti, amelyek egy adott népet jellemeznek.
A második módosító javaslat felszólítja a tagországokat az állam területén élő őshonos nemzeti kisebbségi közösségek vallási és kulturális értékeinek tiszteletben tartására, illetve ebben a tekintetben minden olyan kezdeményezés támogatására, amely a kisebbségi közösségek kulturális javainak felvételét illeti az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Ezenkívül hangsúlyozza a vallás kiemelt szerepét a kulturális turizmus területén és felhívja a figyelmet a közös, Európát átívelő vallási programok és kezdeményezések, zarándoklatok támogatására.
A harmadik módosítás kiemeli a kulturális örökségvédelem területén tevékenykedő személyek munkásságának fontosságát, és hangsúlyozza, hogy szükség van egy elkülönített alap létrehozására, amelynek célja a kulturális értékek megőrzése iránt elkötelezett személyek munkásságának támogatása.
A negyedik módosítás fenntartja, hogy alapvető jelentőséggel bír az EU tagállamai és partnerországai számára a nők pozíciójának és szerepének további erősítése a hagyományos mesterségek művelése, népszerűsítése és a következő generációnak való átörökítése céljából. Az indoklás szerint a családon belüli kulturális értékek megőrzésében is fontos szerepük van a nőknek, és ezt mind anyagilag, mind morálisan támogatni kell.
Borboly Csaba elmondása szerint az első módosító javaslata Hargita Megye Tanácsa Modern székely ház és faluképvédelmi programjára vonatkozik, a második a csíksomlyói zarándokhely UNESCO-listára vétele kapcsán fogalmazódott meg, a kulturális örökségvédelem területén tevékenykedő személyek tevékenységéről szóló részt pedig a nemrég elhunyt Kovács Piroskának, a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapítójának munkássága ihlette. Emellett a hagyományos mesterségek védelméről szóló javaslat a Hargita megyében zajló népiskolai oktatásból indult ki.
Az elutasítás ellenére a megyeelnök még beterjesztheti a januári plenáris ülésen is a három módosító javaslatát, a szabályzat értelmében ugyanis ha a szakbizottságban nem egyhangúlag szavazták le, akkor még esélyt kap a plenárison megfelelő számú támogató aláírással.
– Összegyűjtjük a javaslatok újbóli beterjesztéséhez szükséges támogatásokat és a következő, januári plenárison ismét megvédjük azokat, ugyanis minden tagországnak, köztük Romániának is tiszteletben kell tartania az állam területén élő őshonos nemzeti kisebbségi közösségek vallási és kulturális értékeit, és megfelelő támogatást kell nyújtania. Sajnos az utóbbi évek, napok eseményei egyre jobban bizonyítják, hogy Románia, fittyet hányva a nemzetközi kisebbségvédelmi keretegyezményekben vállalt kötelezettségekre, sajátos irányvonalat követ, az események pedig azt bizonyítják, hogy ez belátható időn belül nem is fog változni. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy jogainkat és érdekeinket ne csak itthon, hanem nemzetközi szinten is védjük, illetve képviseljük – nyilatkozta az ülés után a megyeelnök.
Borboly Csaba hozzátette: igyekszik úgy befolyásolni a Régiók Bizottsága jelentéseit, hogy azok összehangolják az európai és a helyi érdekeket. Az Európai Unió konzultatív testületének véleményét ugyanis kötelezően figyelembe kell vennie az Európai Bizottságnak a jogalkotás során, annak meg kell jelennie végül az európai uniós szabályozásokban.
– Célom, hogy európai szinten érvényesítsem közösségünk érdekeit, sok kicsi sokra megy alapon. A nagy dolgok apró részletekből állnak össze, egy ilyen javaslatból uniós program születhet – jelentette ki a székelyföldi elöljáró.
Csíkszereda, 2016. november 15.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)51 megjelenítés