A hittel és közös erőfeszítéssel végzett munka eredményét ünnepelték

Itthon kell keresni a boldogulást, a földből ma is meg lehet élni

(0 Szavazat)41 megjelenítés

Különleges alkalom volt a május 21-i csíkszeredai Hagyományos Termékek Kiállítása és Vására, hiszen a megyeközpontban szervezett vásárok 6. évfordulóját ünnepelték a szervezők, a termelők és a vásárlók. A Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Agrárkamara szervezésében, valamint a Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesület segítségével zajló vásárok sikerét közkedveltségük és a kezdeményezés székelyföldi terjeszkedése bizonyítja. A vásáron jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Becze István megyei tanácsos, a megyei tanács vidékfejlesztési bizottságának elnöke. De kilátogatott Tófalvi Éva sportoló is, aki kitartó munkájának köszönhetően haladt a pályáján, és példakép az élet minden területén, a mezőgazdaságban dolgozóknak is. 

A jubileumi vásár jó hangulatát már kezdetben biztosította a karcfalvi fúvószenekar, majd Borboly Csaba köszöntötte a jelenlevőket, köztük Kelemen Hunort is. A megyeelnök elmondta, hatodik évfordulójához érkezett Csíkszeredában a minden hónap harmadik szombatján megtartott vásár, és bízik benne, hogy közös erőfeszítéssel a rendezvény megéri a nagykorúságot. A vásár kiváló alkalom arra, hogy egészséges élelmiszereket és jó minőségű kézműves termékeket szerezzünk be, tette hozzá, illetve megköszönte a vásárlók bizalmát. Egy-egy alkalommal körülbelül hatvan termelő kínálja portékáit, akik Csík, Gyergyó, Udvarhely térségéből, Háromszékről, és alkalmanként Maros megyéből érkeznek.

– Ezek a termékek legjobb nagyköveteink. Már eljutottak Bukarestbe, Brüsszelbe, és azt hirdetik, hogy Székelyföldön tehetős emberek élnek, akikkel érdemes együttműködni – fogalmazott Borboly Csaba.

A megyeelnök azt is elmondta, hogy fontos a tudatos vásárlói szokások kialakítása, jólétünket a hagyományos, egészséges élelmiszerek biztosítják. Áldozatos munkájukért köszönetet mondott a Hargita Megyei Agrárkamara és Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete munkatársainak, majd egy közös fotóra hívta őket. Borboly Csaba felelevenítette a vásár szervezésének kezdeti nehézségeit, de mint mondta, a mostani eredmények azt bizonyítják, hogy a hittel és erővel végzett munka meghozza gyümölcsét. A jövőre nézve is erre biztatta kollégáit, illetve azt kérte a vásárlóktól, hogy tüntessék ki bizalmukkal a termelőket, hozzák el vendégeiket is a vásárokra. – Következő hónapban is találkozzunk újra, a június 5-i választások után megerősödve – zárta beszédét a megyeelnök.

Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész a termelők nevében mondott köszönetet a szervezőknek. Mint mondta, minden alkalom öröm számukra, és nemcsak fizikai értékeket hoznak, hanem azt a szeretetet is, amivel termékeiket készítik. Számukra a sikert a vásárlók elégedettsége jelenti. A vásárokon az egészséges termékek mellett lelki táplálékot is kapunk, mondta, a közösséghez tartozás büszkeségét. Továbbá ezeknek a vásároknak az a nagyon fontos üzenetük, hogy a földből ma is ugyanúgy meg lehet élni, mint ezer évvel ezelőtt, és itthon kell keressék a fiatalok is a boldogulást, mert külföldön számunkra csak keserűség terem, mondta a lelkész. Végül úgy fogalmazott: Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Agrárkamara és Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének egyedülálló kezdeményezése jó lépés az alapok megteremtéséhez, amely a jövőben erős családi vállalkozásokon alapuló közösséget eredményezhet.

A beszédek után Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője kóstolásra hívott mindenkit, ahol tejtermékeket, húsféléket és pityókás kenyeret kínáltak. Meg lehetett kóstolni többek között a szépvízi tejfeldolgozó termékeit, sajtjait, amelyekre nagyon büszkék, mondta Borboly Csaba, hiszen több mint száz családnak biztosít jövedelmet. 

Az ünnepi vásáron Borboly Csaba és Kelemen Hunor emléklapot nyújtottak át a teremlőknek. Az RMDSZ elnöke egyenként elbeszélgetett a termelőkkel, sokuktól vásárolt, és elmondta, büszke a termelőkre és bizakodó a Székely termékek és a vásárok ügyében.

A vásár időtartama alatt a jó hangulatot kulturális műsor biztosította, néptáncelőadásokat tekinthettek meg a vásárlók, illetve többször felcsendültek a karcfalvi fúvósok által játszott dallamok.

 

Csíkszereda, 2016. május 21.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774