A hivatalosan bejegyzett szakmák közé sorolnák be a lelkigondozást

Negyedik alkalommal szervezték meg a lelkigondozók szakmai napját

(0 Szavazat)34 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsának támogatásával szervezte meg a KALOT egyesület november 10-én a lelkigondozók negyedik szakmai napját, melynek fő témáját a családok 21. századi kihívásai képeztkék Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.
Szakáli Tünde szervező elmondta, egy olyan partnerre találtak a megyei tanácsban, melynek mindig számíthatnak maximális támogatására.

Borboly Csaba kiemelte, bízik abban, hogy hogy a megye közösségének számára is legalább annyira fontos a család és a lélek épsége, mint a fizikai, kézzel fogható megvalósítások.

– Nem elég utakat, hidakat, épületeket megépítenünk, hisz a család mindennek az alapja és az általunk képviselt közösség lelki és szellemi fejlődésének garantálása legalább akkora felelősséget és kihívást jelent számunkra, mint egy adott útszakasz leaszfaltozása vagy egy intézmény felújítása – fejtette ki a megyeelnök.

Borboly Csaba azt is elmondta, a magyar kormány jövőben a gyermekek évét hirdeti meg, melyhez számos programmal csatlakozna Hargita megye is és ebben számit az egyesület együttműküdésére.

A megyei tanács vezetője támogatta az egyesület kezdeményezését, miszerint a lelkigondozást is a hivataosan bejegyzett szakmák közé kellene sorolni, hiszen elmondása szerint ő maga is számtalanszor szembesül azzal, hogy a családi és lelki terhek kihatnak a környezete hétköznajaira is.

Éppen ezért felkérte az egyesületet arra, hogy kollégái számára is tartsanak előadásokat a közeljövőben, hogy megoldásokat találhassanak a felmerülő lelki eredetű problémáikra.

Csíkszereda, 2018. november 10


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774