A járművezetők aktív részvételére számítanak

Fotókat is küldhetnek Hargita Megye Tanácsának megyei utak menti problémák jelzésére alkalmas online rendszerén keresztül

(0 Szavazat)36 megjelenítés

– Kollégáim rendszeresen ellenőrzik megyei útjaink állapotát és a rajta dolgozó cégek munkáját. A Facebooknak köszönhetően számos olyan problémáról értesülünk, ami elkerüli figyelmünk, hiszen közel kilencszáz kilométer megyei jelzésű út szeli át Hargita megyét, kollégáim pedig minden nap nem tudják a teljes infrastruktúrát ellenőrizni. Most már sikerült elérni, azt, hogy a lakosságnak köszönhetően értesüljünk egy-egy problémáról, amelyek mentén kollégáim intézkednek.

. A Facebook és a három közlekedési info csoport ilyen szempontból nagyon hasznos, sajnálom, hogy néhány bejegyzésem a csoportból törlésre kerül. Ugyanakkor azok számára, akik valóban a problémák megoldására törekednek létrehoztunk egy olyan online felületet, ahol az okos telefonokkal egyszerűen értesíthetik közvetlenül az utak ellenőrzésével foglalkozó kollégáinkat. A beruházásokat tartalmazó honlapunk ugyanis interaktív, és a különböző információk mellett a lakosok fotókat, videókat is küldhetnek a megyei utak mentén tapasztalt problémákról – fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a közösségi oldalon is.

Az említett online diszpécserszolgálat okos telefonról is egyszerűen kezelhető. A különböző piktogramokra lépve azonnal hívható Hargita Megye Tanácsának megyei utakért felelős diszpécserszolgálata a 0266-207774-es telefonszámon. Mindemellett azonban e-mailt is írhatnak, amihez fotókat, videókat is csatolhatnak a megfelelő piktogramra lépve. Az oldalt folyamatosan fejlesztik és bővítik.

Borboly Csaba, mint írta a közösségi oldalon, problémákat jeleztek a megyei utak mentén a nyári karbantartás során tapasztalt beavatkozásokkal kapcsolatban. Egyes részeken ugyanis a karbantartást végző cég a sérült részeken az aszfaltot felmarta majd ezt követően tömte újra. Sajnos előfordult, hogy több napra úgy maradtak a felmart részek, ugyanis a betömésükhöz szükséges anyag elfogyott. Mint azt a megyei tanácselnök is írja, sem a szerződés sem a tenderfüzet, sem pedig az idevonatkozó normativok nem határozzák meg a két munkafolyamat közötti időt. A megyei tanács illetékes kollégái ennek ellenére felszólították a karbantartást végző cégeket, hogy az elkövetkezőkben erre fokozottan figyeljenek

A megyei tanács elnöke kéri a lakosságot, hogy a Facebook bejegyzések mellett ezt a csatornát is használják, hogy minél előbb értesülhessenek egy adott gondról.

Az említett kiegészítés a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon érhető el.

Csíkszereda, 2018. június 4.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774