A Káposzta Ünnepe Szárhegyen

Kilencedik alkalommal szervezték meg a Gyergyói-medence híres káposztavásárát

(0 Szavazat)71 megjelenítés

A VI. Székelyföld Napok keretében a szárhegyi Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesület szervezésében október 9-10. között tartották meg a IX. Híres Szárhegyi Káposztavásárt és Fesztivált Gyergyószárhegyen. A helyi gazdasszonyok alapította szervezet vásárral egybekötött ünnepének idén is egyik főtámogatója volt Hargita Megye Tanácsa.

Szombaton reggel a vásártéren Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, majd a későbbiekben Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke köszöntötte a hagyományőrző szárhegyieket, és a térségből ide sereglő vásárlókat, érdeklődőket. Mindkét megyevezető örömének adott hangot, hogy évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a káposztavásár, amely sok szárhegyi családnak megélhetést biztosít. Arra biztatták a jelenlévőket, hogy vásároljanak a helyi termelőktől, hisz a gazdák a garanciák a termények minőségére.

A káposztavágás alatt a vásártéren változatos kóstolni valót kínáló káposztafőző verseny zajlott, valamint a legnagyobb, illetve legérdekesebb termékek bemutatójára is sor került.

Gyergyószárhegy vásárterén a székelyföldi fotósok és fotóklubok alkotásaiból nyílt tárlat, amely az előző évek káposztafesztiváljait elevenítette fel. Az esemény szervezője Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ volt.

A délután folyamán tematikus gyermekvetélkedőt, kézműves foglalkozásokat tartottak, de lehetőség nyílt a káposztás ételek megkóstolására is. A nap méltó befejezéseként táncházzal egybekötött Káposztabált tartottak a sportcsarnokban a Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesülete valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében, ahol a Four Play zenekar mellett fellépett a Karmazsin Népi Együttes is.
Fotók: Keresztes Zoltán

Csíkszereda, 2015. október 11.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774