A következő EU-s költségvetési időszak a székelyföldi fiatalok számára is meghatározó lesz

Első lépés a projekt alapú oktatási módszer meghonosítása Hargita megyében

(0 Szavazat)38 megjelenítés

A Régiók Európai Bizottsága (RB) idei első plenáris ülése kezdődött meg szerdán, február 6-án Brüsszelben. Az EU tanácsadó szervének mostani ülésének egyik meghatározó vita témáját az EU-s szintű oktatás jövője képezte. A plenáris ülésen Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa az unió ez irányú hosszú távú stratégiája kapcsán nyilatkozott.

A biztos szerint fontos, hogy a 2021-től érvénybe lépő költségvetés mielőbb elkészüljön, annak érdekében, hogy az új uniós programok időben elkezdődhessenek. Ugyanakkor elmondása szerint a bizottság költségvetési tervezete alapján az Erasmus program büdzséjének megduplázását szeretnék, 30 milliárd euróra, amellyel 12 millió résztvevőt szeretnének a program lehetőségeihez juttatni. További cél, hogy a vidéki és a társadalom peremén élő diákok számára is elérhetőbbé váljon a program. Emellett a Kreatív Európa program költségvetését egyharmaddal növelnék, elérve a csaknem kétmilliárd eurót. Az erről szóló háttéranyagok itt tölthetőek le.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és az Európai Néppárt frakciójának politikai koordinátora a RB oktatási szakbizottságában felszólalásában üdvözölte a fiataloknak szóló programok bővítését. Ugyanakkor a projekt alapú oktatási módszer meghonosítására és munkaerő képzésére hívta fel a figyelmet, amely módszer, nagyban hozzájárulhat az agyelszívással, különösen a „kézelszívással“ kapcsolatos károk csökkentéséhez, helyben kínálva megfelelő karrierlehetőséget a fiatalok számára. Ezzel csökkentve a térségek közötti szociális, illetve gazdasági különbségeket. Az Erasmus és Kreatív Európa programok nagyszerű lehetőséget biztosítanak szerinte a fiatalok számára a tapasztalat szerzésre, tudás gyarapításra, amelyet szülőföldjükön kamatoztathatnak.

– Köztudott, hogy a gazdasági válság kirobbanásával párhuzamosan növekedett a munkanélküli fiatalok száma Európában. Tovább kell folytatnunk az olyan széles körben ismertté vált és sikeres programokat, mint az Erasmus és Kreatív Európa Program. A magas munkanélküliség, az agyelszívás jelensége, és most már egyre többet kell beszélnünk a „kézelszívásról“. Olyan stratégiák és cselekvési tervek szükségesek, amelyek révén a fiatalok a megszerzett tudásukat hosszú távon, szülőföldjükön kamatoztathatják – fogalmazott Borboly Csaba, hozzátéve, hogy az uniós csatlakozás legnagyobb haszonélvezői a fiatalok, akik számára olyan otthont kell teremteni, ahol jó élni és érdemes visszatérni, ezt pedig velük közösen kell elérni.

Borboly Csaba mindezek mellett a digitális oktatás fejlesztésében is kérte az uniós biztos támogatását, amely esetében szerinte jobban ki kell aknázni az EU pénzügyi támogatását annak biztosítása érdekében, hogy az iskolákat és az oktatási létesítményeket el lehessen látni a megfelelő digitális eszközökkel.

Navracsics Tibor válaszában az EB által tavaly elfogadott digitális oktatási cselekvési tervre hívta fel a figyelmet, olyan intézkedéseket tartalmazva, amelyek támogatják a technológia használatát és a digitális kompetenciák fejlesztését az oktatásban.

 

Borboly Csabának a Régiók Bizottságában kidolgozott oktatással kapcsolatos jelentéseit korábban Navracsics Tibor is támogatta:

https://www.borbolycsaba.ro/az-oktatas-es-felsooktatas-fejleszteserol-es-modernizalasarol/

https://www.borbolycsaba.ro/jelentestevo-a-regiok-bizottsagaban/

Navracsics Tibor Hargita megyében tett látogatásáról alább olvashatnak:

https://www.borbolycsaba.ro/navracsics-tibor-a-helyi-es-regionalis-ertekek-az-europai-uniot-erositik/

Az eseményről még több fotó az RB Flickr oldalán érhető el:

https://www.flickr.com/photos/cor-photos/

Az ülés alább élőben is követhető:

https://cor.europa.eu/Pages/cor-plenary-session-webstreaming.html

Csíkszereda, 2019. február 6.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774