(0 Szavazat)53 megjelenítés
A marosvásárhelyi Marx József fotóklub és a csíkszeredai Prisma fotóklub közös kiállítást szervez a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A kiállítás megnyitójára július 27-én 18 órátol kerül sor.
Utolsó frissítés: kedd, 2018 július 24
A két klub tagjai kölcsönösen részt vesznek az egymás által szervezett alkotó és oktatótáborokban, szívesen fotóznak és dolgoznak együtt, ugyanakkor a találkozások értékes pillanatait mindig felhasználják arra is, hogy tanuljanak egymástól.
Több közös kiállításuk után most újra együtt jelentkeznek egy különleges tárlattal a csíkszeredai Megyeháza Galériában, amelyben harmonikusan keveredik a két klub fényképanyaga. Ez alkalommal a kihívás egy fekete-fehér kiállítás megszervezése volt. A fekete-fehér pedig hozza magával a témát is, ugyanis a fényképek nagy többsége az etno- és szociofotók kategóriájába sorolható.
Hogyan ábrázolható maga az élet fekete-fehérben? Ebben állt a nagy kihívás, hiszen míg a színek hiánya egységesebbé, koherensebbé teszi a bemutatott képvilágot, addig épp emiatt sokkal nehezebb megjeleníteni azt a szín kavalkádot, amivel alkotóútjaik során találkoznak.
Míg azonban a színek a hangulatok festésére a legalkalmasabbak, a fekete-fehér fotó sokkal inkább a tartalomra irányítja a figyelmünket, mellőzve minden fölösleges sallangot, esetlegességet, anélkül, hogy bármi is elvonná figyelmünket a témáról.
Egy fekete-fehér kiállítás elkészítése mindkét klub tagjai számára próbatétel volt, méghozzá sikeres próbatétel, amely következtében a monokróm képek a tónusaik, formáik és mondanivalójuk által megelevenednek, történeteket mesélnek és továbbviszik alkotóikat új, következő együtt töltött alkotótáborok, újabb képek felé.
Csíkszereda, 2018. július 24.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)53 megjelenítés