A pályázati lehetőségekről is szólt a csíkszentgyörgyi falugyűlés

(0 Szavazat)41 megjelenítés

– A falugyűlés célja, hogy első kézből kapjanak információt a közérdekű dolgokról, ne mellékforrásokból, hogy ne legyenek később félreértések. Bármilyen kérdés van állunk rendelkezésre, hisz a hivatalnak és a tanácsnak is az az érdeke, hogy a közösséget képviseljük, hogy a község előbbre jusson – fogalmazott György József Csíkszentgyörgy község polgármestere azon a falugyűlésen, amelyet február 25-én, vasárnap délután tartottak a helyi kultúrotthonban. 

 

A falugyűlésen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki felszólalásában a bizalom fontosságát emelte ki, megítélése szerint a község a nyugalom és a béke útján tud igazán fejlődni. Elhangzott, a következő években terveztetik a DJ123-as jelzésű megyei út Csíkszentsimon-Csíkszentmárton-Csinód-Úz-völgye-Bákó megye határa közötti útszakaszt, így aszfalt kerülhet az egerszéki eltérőig. A megyeelnök a pályázati lehetőségekre is felhívta a községvezető és a jelenlévők figyelmét, a kultúra, a népviselet, az ifjúság, a sport, a turizmus és az önkéntes tűzoltók munkája egyaránt prioritás a megyei tanács számára. Ugyanakkor a vidékfejlesztési társulás pályázati kiírásait is ajánlotta számukra.

A falugyűlésen megfogalmazódott egy alcsíki húsfeldolgozó létrehozásának szükségszerűsége, továbbá az alcsíki öntözés egy nagy kihívás, amire megoldást kell találni. A község számára is fontos, hogy elkészüljön a Csíki-havasok rendezési terve, ami jó hatással lesz a turizmusra, és a vendégéjszakák számának növekedésére.

Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszönetét fejezte ki György József polgármesternek és csapatának, hisz Csíkszentgyörgy fejlődik, jó irányba halad.

 

Csíkszereda, 2018. február 25.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774