A települések arculatán látszik Hargita Megye Tanácsának munkája

Csapatépítés és helyszíni információgyűjtés

(0 Szavazat)17 megjelenítés

Gyimesfelsőlokon a – fiataloknak népi mesterségek oktatására is használt – tájházat, Gyimesközéplokon tűzoltószertárt, a patakok menti partvédelmet és utakat sikerült Hargita Megye Tanácsának támogatásával is létrehozni, illetve megjavítani. A két szomszédos és szorosan együtt dolgozó település, Gyimesfelsőlok (http://gyimesfelsolok.ro/) és Gyimesközéplok (http://gyimeskozeplok.ro/) polgármesterei, Pap Imre és Gergely Károly az utóbbi években végzett fejlesztésekről, megvalósításokról számoltak be azon a munkareggelin, amelyen Hargita Megye Tanácsának munkaközössége vett részt.

– Nagyon remélem, Hargita Megye Tanácsának minden munkatársa kellemes tapasztalatokat szerez a Gyimesekben és sikerül jó házigazda lenni, megmutatni, hogy érdemes hozzánk jönni – mondta a látogatás kapcsán Gergely Károly.

– A gyimesi települések próbálnak mindent megtenni azért, hogy jó vendégfogadók legyenek. Ezért tartjuk fontosnak a két település közös terveit és a jó együttműködést Hargita Megye Tanácsával – tette hozzá Pap Imre.

Ferenc pápa június elsejei látogatására való készülés kapcsán megfogalmazták, hogy mindkét település fejlődésében fontos szerepe van a turizmusnak. A színvonal emeléséért azonban tovább kell lépni, a panziók, szálláshelyek kialakítása után most a programok, programcsomagok kialakítására kell fektetni a hangsúlyt – hangzott el.

–  Éppen erre szolgálnak a kihelyezett munkanapok. A helyszínen megismerni a települések életét, gondjait, problémáit, kitörési pontjait, lehetőségeit. A hivatal munkatársai is lelkesebben végzik munkájukat, ha látják annak konkrét eredményét egy út, egy tejgyár, vagy egy tájház létrejöttében. Ugyanakkor a következő években is azon kell dolgozni, hogy minél több uniós támogatás érkezzen a térségbe és az elindult turisztikai beruházásokat tovább kell bővíteni – fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Konkrét tervként megfogalmazódott a 127A jelzésű megyei út kiépítése, amely Hargita megyét köti össze Neamț megyével. Ez az út a Gyimesek völgyét köti majd össze a Gyilkos-tó üdülőteleppel és Borszékkel, vagyis a turisták könnyebben elérik majd a népszerű üdülőtelepeket és a természeti adottságairól híres Gyimeseket.

A kihelyezett munkanapon résztvevők a SkiGyimes (http://www.skigyimes.ro/hu/) pályát is kipróbálhatták, meglátogatták az Ezeréves határt is a házigazdák vendégszeretetének köszönhetően.

A kihelyezett napról megörökített még több fotó Borboly Csaba közösségi oldalán tekinthető meg:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1990864494294257

Csíkszereda, 2019. február 27.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774