A turizmus fejlesztésének fontos eszköze a Mária út

A Turisztikai Minisztérium képviselői bejárták a zarándokútvonal egy részét 

(0 Szavazat)57 megjelenítés

A Mária út fejlesztésében rejlő lehetőségekről, a szomszédos megyék irányába való kiépítéséről, és az ehhez szükséges törvénykezési módosításokról tartottak sajtótájékoztatót május 23-án a csíkszeredai megyeházán. A sajtó képviselőinek Hargita Megye Tanácsa és a Mária út projekt képviselői, illetve a Turisztikai Minisztérium és az alárendeltségükbe tartozó intézmények munkatársai számoltak be. Utóbbiak kétnapos tapasztalatcserére érkeztek Hargita megyébe, és bejárták a Mária út egy részét. 

Molnár Sándor, a Mária Út Egyesület képviselője elmondta, a bukaresti, Suceava és Neamț megyei vendégek két napot töltöttek a Mária úton, akik elismerésüket fejezték ki az ország első használatban levő zarándokútvonalának kialakítása iránt. Hozzátette: a zarándoklat a megbékés útja, amely a szellemi hozadékán túl a térség turizmusának fellendítéséhez is hozzájárul. A zarándokútvonalat ki szeretnék terjeszteni Suceava és Neamț megyék irányába, illetve tapasztalatcserén is részt vennének a szomszédos megyék képviselői. A nehézségek között említette, hogy nincs a zarándokútvonalakra vonatkozó érvényes jogszabály, amire viszont szükség van a további fejlesztések érdekében, mint ahogy létezik a spanyolországi El Camino esetében is.    

Az Országos Turisztikai Fejlesztési és Kutatási Intézet képviselői beszámoltak a Mária úton szerzett élményeikről, illetve a Hargita megyében rejlő jelentős turisztikai lehetőségekről beszéltek. Megköszönték a meghívást, mint mondták, kellemes élmény volt számukra megtapasztalni a helyiek vendégszeretetét. Az intézet képviselői beszámoltak a Green Pilgrimage – Promovarea Patrimoniului European Cultural și Natural prin Pelerinaje Verzi projektjükről, amelyben partner Hargita Megye Tanácsa. Ennek keretében szeretnék tudatosítani a vallásturizmus fontosságát, az ebben rejlő fejlesztési lehetőségeket, és egy európai zarándokútvonal kiépítését tűzték ki célul. Így szeretnék népszerűsíteni a különböző kultúrák és vallások együttélését, a kulturális és természeti örökség iránti tiszteletet és felelősséget.

A Turisztikai Minisztérium képviseletében Arsene Octavian igazgató Hargita megye gazdag turisztikai potenciáljáról beszélt, a kulturális és természeti értékek fejlesztéséről, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a megye és a térség fejlődéséhez. A Mária út kiterjesztése Suceava és Neamț megyék irányába, és ennek a fejlesztésnek a népszerűsítése jelentős pozitív hozadékkal bír majd a vallásturizmusra nézve.

Barabás Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöki kabinetjének vezetője megköszönte munkatársainak és az önkénteseknek a Mária út kialakításában kifejtett munkát. Párhuzamot vonva az El Camino és a Mária út között azt mondta, ki kell dolgozni egy törvénytervezetet a vallásturizmusra vonatkozóan, illetve figyelembe véve egy hasonló projekt költségeit, állami támogatásra is szükség van.

Borboly Csaba köszönetét fejezte ki a Mária út kialakítását irányító csapatnak, megjegyezve, hogy Hargita megye természeti szépsége megérdemelt egy minőségi zarándokutat. „A megyei tanács számára elsőszámú prioritás a megye fenntartható fejlesztése, a munkahelyteremtés és a fiatalok itthoni boldogulása, ennek egyik mozzanata a vallási turizmus fejlesztése, és a Mária út ennek gerincét képezheti. A Mária út kiterjesztése, becsatlakoztatása a szomszédos Neamţ és Suceava megyékben vagy Bukovinában létrehozandó zarándokútvonalakkal, kifejezetten pozitív hozadékkal jár. A szóban forgó megyékben kevés az 50 000 fős lakosságot meghaladó város, és a zarándokutak nagyrészt vidéki övezetben vezetnek, így a vallásturizmus fejlesztése jelentősen hozzájárul majd a a vidék felzárkóztatásához. Hargita megye fejlesztési stratégiája, figyelembe véve a megyét átszelő autópályák és egy regionális repülőtér hiányát, elsősorban a hazai turisták megnyerését célozza meg” - fogalmazta meg a zarándokúttal kapcsolatos elégedettségét a megyeelnök.

Borboly Csaba ugyanakkor kiemelte a Turisztikai Minisztérium fontos szerepét a vallási turizmus népszerűsítésében és fejlesztésében, elsősorban a megfelelő jogi keret megalkotása révén, továbbá a turizmusban dolgozók megfelelő szakképesítése érdekében elengedhetetlen duális képzés bevezetésében. Ugyanakkor fontos a Mezőgazdasági Minisztérium bevonása is, a hegyvidéki övezetekre vonatkozó jogszabályok miatt, hisz a zarándokok számára megfelelően biztonságos környezetet kell kialakítani, megelőzve a pásztorkutyák támadásait. „És persze nem hallgathatjuk el a Hargita megyébe érkező turistákat is fenyegető medvekérdést, hisz egyre gyakoribb a medve és ember közötti konfliktus, ami félelmet generál. Biztosítani kell a turisztikai tevékenységek teljes mértékű biztonságát” - zárta nyilatkozatát Borboly.

A Mária útról többet megtudhatnak az alábbi linken: http://100km.mariaut.ro/  

Csíkszereda, 2018. május 23.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774