A vadászat értékeit és szépségeit népszerűsítik a Székelyföldi Vadásznapokon

Gyerekek számára is nyitott a vadászati kiállítás

(0 Szavazat)31 megjelenítés

A Székelyföld Napok keretében nyolcadik alkalommal szervezték meg hétvégén a Székelyföldi Vadásznapokat, amelynek Csíkszentdomokos adott otthont.
Karda Róbert, polgármester köszöntötte a vadásztársulatokat és a rendezvény vendégeit. A polgármester saját élményeit megosztva a vadászokra jellemző magatartást és fegyelmet emelte ki, amellyel tisztelik a természetet és az állatokat.

Márton István, Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője örömét fejezte ki, hogy a 2011-ben először megszervezett rendezvény évről évre bővül, és egyre többen vesznek részt.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy közös gondolkodásra és munkára van szükség annak érdekében, hogy azt a nagyvadat, amelyre mindig büszkék voltunk megóvhassuk a vadgazdálkodás során. – Brüsszelt meggyőztük, Bukarestet kell, hiszen változtatásokra van szükség. A megyei tanácson belül egy munkacsoportot indítunk el, amely egy sor kérdéskörre kell választ keressen, mint például a hulladékgazdálkodás, a védekezési lehetőségek vagy a túlszaporulat. Ebben a vadászok is részt kell vegyenek – fejtette ki a megyei tanács elnöke, aki egy a megyei tanács által ösztöndíjban részesített diákot is bemutatott, aki a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biológia szakán tanul.

„A Székelyföldi Vadásznapok a régió  vadászainak a legfontosabb találkozóhelyévé vált az évek során. A vadászat az ember és természet, az ember és ember kapcsolatáról szól. És ez a rendezvény többek között éppen ezért fontos, mert a kapcsolatok erősítéséhez járul hozzá, hiszen ilyenkor alkalom nyílik arra, hogy  jobban megismerjük egymást, tapasztalatot cseréljünk, és megbeszéljük az aktuális kérdéseket.  Napjainkban még mindig sokan rossz szemmel nézik a vadászokat, pedig az igazi vadász ismeri és szereti a természetet és a vadállatokat. Én remélem, hogy ez a rendezvény az előítéletek leépítéséhez is hozzájárul, hiszen vadászat nélkül nem lehet fenntartható vadgazdálkodásról beszélni. Gratulálok a szervezőknek a vadásznapok megszervezéséért, és jövőre szeretettel várunk mindenkit Maros megyébe, hiszen a soron következő találkozót mi fogjuk szervezni”  -  zárta köszöntőjét Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

Ugyanakkor vadászati kiállítás is nyílt a községben ahová minden korosztályt várnak. Hargita Megye Tanácsa szervezésében pedig október 15-én és 16-án a diákok számára is lehetőséget biztosítanak a kiállítás megtekintésére, ahol vaddisznó, vadmacska, hiúz, szarvas, őz, farkas, róka, medve-trófeákat csodálhatnak meg.

A rendezvényen készített még több fotó a közösségi oldalon tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1801026409944734

Borboly Csaba élő bejelentkezése az alábbi linken nézhető vissza:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/767498913588428/

Csíkszereda, 2018. október 14.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774