Abásfalván beszélték ki a problémákat

A Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti út közös erővel mozdulhat ki a holtpontról

(0 Szavazat)58 megjelenítés

Abásfalván az Ilonavölgye Közbirtokosság székhelyén tartottak falufórumot május 30-án, szerdán többek között a 131A jelzésű, Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti útszakaszának helyzetének tisztázására. A falufórumon Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond alelnök, Jakab Attila, Homoródszentmárton község polgármestere, Nágó István alpolgármester mellett jelen voltak a megyei tanács műszaki vezérigazgatóságának kollégái, a polgármesteri hivatal kollégái, közbirtokosságok, egyesületek, többek között az Abásfalváért Egyesület képviselői, és a község lakói.

Jakab Attila polgármester azért tartotta fontosnak a mai eseményt, hogy kibeszéljék a felmerült gondokat a községben és legfőképp eloszlassák azt a tévhitet, miszerint nem lesz aszfaltút a faluban.

Borboly Csaba örömét fejezte ki, hogy a községből sokan részt vettek a falufórumon az út ügyében, hiszen mint mondta a helyhatósági választások idején egyik legfontosabb elvárás a lakosok részéről a települések, kis térségek összekötése volt az utak által. – Sajnos a 2012-ben elkészült terv rossz volt erre az útra. Most jutottunk odáig, hogy aktualizáljuk és rendbe tegyük a terveket, gyakorlatilag kollégáim tették rendbe azt, ami a tervező feladata lett volna. Gyakorlatilag most az a feladat, hogy egy megbízható, lehetőleg helyi tervezőt találjunk, aki minél előbb elkészíti a tervet, azt is mondhatjuk, hogy csak pecséttel kell ellássa azt, amit kollégáim előkészítettek. Napokban kiírjuk a közbeszerzést, de azt szeretnénk, ha nem bukaresti cég nyerné meg a licitet, aki az irodából végzi el a munkát, hanem egy helyi ismerettel is rendelkező lelkiismeretes tervező. Ehhez a község lakói is hozzájárulhatnak, hogy egy ilyen cég jelentkezzen a kiírásunkra – mondta Borboly Csaba a fórumon, hozzátéve, hogy a felmerült kérdésre válaszolva, hogy a keményfalvi útnak nem konkurenciája a másik, Homoródalmás felé vezető szakasz, ahol már dolgoznak a munkagépek. A megyeelnök szerint a keményfalvi út esetében a bukaresti tervező túl vállalta magát, hiszen a POR (Program Operațional Regional) programban szereplő Oklánd-Homoródszentmárton-Kányád-Felsőboldogfalva útszakasz felújításának tervét is ugyanez a tervező kellett elkészítse időre, hogy az EU-s forrásból biztosított támogatást ne veszítse el a megye, így körülbelül félév csúszás a keményfalvi őt esetében ezért róható fel. Borboly Csaba ugyanakkor hozzátette, hogy nem mindig a pénz hiánya hátráltatja egy út munkálatait, hanem a kiírási procedúra alatt benyújtott különböző, legtöbb esetben indokolatlan óvások. Mint mondta, most már a Hargita megye „útászcégek háborúja” lecsengőben és több helyen is a megyében elindultak a munkálatok.

A Homoródszentmárton és Homoródkeményfalvi szakaszra is márciusban írták alá a kormánytámogatást a PNDL (Program Național de Dezvoltare Locală) keretében, így ezen út felújításának költségei is biztosítottak, amely az RMDSZ parlamenti képviseletének is köszönhető. Az említett két szakasz felújítását egyszerre hirdették meg, de amíg az almási szakasznál nem voltak akadályozó tényezők a keményfalvi esetében óvások hátráltatták a procedúrát. Borboly Csaba azt is elmondta, ahhoz, hogy idén ezen a szakaszon is elkezdődhessen a kivitelezés a tervezési licitet megnyerő cégnek legtöbb hatvan napon belül aktualizálnia kell a jelenlegi terveket.

Bíró Barna Botond alelnök elmondta, hogy ezen útszakasz is stratégiai jelentőségű a térségnek, ezért a tervezési fázis alatt a helyiek jelezzék az esetleges gondokat, hogy ki küszöbölhessék a hiányosságokat és az igényekhez igazíthassák majd a kivitelezést. – Hosszú évek után most már az utolsó száz méteren vagyunk és jó, hogy beszélhetünk a felmerült gondokról. Akkor lenne gond, ha nem lennének most elégedetlenségek, hiszen ha a kivitelezés alatt már nehéz bármit is változtatni. Minden útnak megvan a fontossága, éppen ezért jó ilyenkor végig hallgatni, megismerni a műszaki terveket, hogy minél több olyan előre nem látható dolgot kibeszéljünk, amelyeken még a kivitelezés előtt javíthatunk – tette hozzá az alelnök.

A beruházást a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon követhetik.

Borboly Csaba a közösségi oldalán összegezte a mai fórumon elhangzottakat:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1610907465623297/

Csíkszereda, 2018. május 30.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774