Ady Endre tabor Pottyondon

(0 Szavazat)14 megjelenítés

Július 29-augusztus 2. között Ady Endre Tábort szerveztek a Riehen Egyesület pottyondi Erdei Iskolájában. A program legfontosabb célja, hogy ifjúsági szervezetünk önkéntes fiataljainak szervezzünk, egy olyan tábort, ahol kikapcsolódhatnak, képzéseken vehetnek részt és közben megismerkedhetnek Ady Endre költői örökségével.

. A 2019-es évet Ady Endre-emlékévnek nyilvánította a magyar nemzetpolitikai államtitkárság a költő halálának 100.-ik évfordulója alkalmából ezért választották ezt a témát a vacsárcsi önkéntesek az idei táborban.

A táborban résztvevők megismerhették Pottyond illetve Csíkszentgyörgy község tájegységeinek történelmi örökségeit, földrajzi látványosságait egy faluismereti séta keretén belül.

A tábor ideje alatt a résztvevőknek képzéseket tartottak az önkéntesség, projektmenedzsment, pályázatírás és pályaválasztás témában. Az előadások között szabadidős tevékenységekre is sor került, ahol olyan játékokat választottak, amelyekkel a résztvevők jobban megismerhették egymást. A programban többek között környezetismereti gyalogtúra és népművészeti ismereti előadások is szerepeltek. Biró Mária az Egyesület elnöke, Ady Endre életéről és költői pályáról tartott előadást.

A táborban 32 fiatal vett részt. A rendezvény Hargita Megye Tanácsa pályázati támogatásával valósult meg.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774