Több mint kétezer székely leány gyűlt össze a csíksomlyói nyeregben
(0 Szavazat)55 megjelenítés
Hargita megye legnépszerűbb népviselet-, néptánc- és népzene-találkozóját, az Ezer Székely Leány Napját, amelyet minden évben július első szombatján szerveznek, idén július 4-én Antal Attila, Csíkszereda ideiglenesen kinevezett polgármestere, Grüman Robert Kovászna megyei tanácsos, Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg a csíkszeredai Szabadság téren. Borboly Csaba köszöntőbeszédében kijelentette: a hagyományaink és a hitünk megtartó erejére támaszkodva, szilárd alapokra kell helyezni az emberség és az erkölcs megőrzését mindannyiunkban, mert gyűlöletben, irigységben nem lehet élni, nem lehet boldog gyerekeket felnevelni.
Utolsó frissítés: péntek, 2015 július 10
– Az lesz sikeres, aki legalább egy embertársáért, de ha lehet, sokért dolgozik, és nem ellene. Akkor érezhetünk igazán boldogságot, ha tehettünk másért, a társunkért, akár többekért. Erről is szól a mai nap – fogalmazott a megyeelnök, aki felhívta a figyelmet a válságra, ami ilyenkor, július hónapban bekövetkezhet a fiatalok és a családok életében, amikor a gyerekek elvégzik az iskolát, az egyetemet, és az eurókat gyűjtik a repülőjegy megvásárlására. Arra biztatja a szülőket, nagyszülőket, hogy tegyenek a családtagjaik itthon maradásáért, a vállalkozókat, szervezeteket, közbirtokosságokat, hogy alkalmazzanak fiatalokat, mert nélkülük nem mozdul előre a gazdaság, nem marad meg mindaz, amiért eddig küzdöttek, nem lesz, aki megőrizze a hagyományainkat. (Mellékeltük Borboly Csaba beszédének teljes szövegét.)
A székely ruha viseletére bátorít Hargita Megye Tanácsa is azzal, hogy évekkel ezelőtt, a háromszéki célzott példa alapján külön meghirdette pályázati kiírását e témakörre. Azóta sok ezer olyan ember, főleg fiatal viselhet székely ruhát, akinek esetleg ez anyagilag kevésbé adathatott volna meg. Sőt táncot tanulnak benne, előadásokra járnak, ez a program kiemelt hozadéka.
Idén 2255 székely leány és 1065 székely legény regisztrált a hármashalom oltárnál. Az idei legnagyobb létszámban jelen lévő település Csíkszentimre volt, így ők lesznek a jövő évi rendezvény tiszteletbeli házigazdái.
Csíkszereda, 2015. július 4.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)55 megjelenítés