Alfaluban és Csomafalván is járdát épít Hargita Megye Tanácsa

(0 Szavazat)14 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa további két Gyergyó-térségi településének járdaépítésére várja az építőcégek jelentkezését.
Gyergyóalfaluban ez lesz a második szakasz, amely a megyei tanács járdaprogramjából valósulna meg. 2017-ben a község központjában készültek el a munkálatokkal.

Most újabb, közel 1,5 kilométeres szakasz kiépítésére várják az építőcégek jelentkezését július 18-ig. A kiírás a megyei tanács online közbeszerzési oldalán érhető el, amelynek áfa-nélküli értéke több mint félmillió lej.

Csomafalván közel két kilométer hosszan építenének járdát a 126-os megyei út mellett. A kiírásra július 22-ig tehetik le ajánlataikat az építőcégek, ennek értéke 1,1 millió lej.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy mindkét település esetében számos akadály felmerült, amely nehezítette és késleltette, hogy elinduljon a közbeszerzés. Megoldandó probléma volt a közművek, a telefon vezetékek elhelyezése, valamint a tisztázatlan területek is nehezítették a folyamatot.

Alfaluban késésben volt a kivitelező, mert a polgármesteri hivatallal a járda alatt át kellett vezetni a fűtés rendszerhez szükséges vezetékeket. Csomafalván pedig folyamatosán egyeztettek, hogy a telefon társaság által megfogalmazott elvárásoknak is megfeleljen a kiépítendő járda szakasz.

Csíkszereda, 2019. július 10.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774