(0 Szavazat)28 megjelenítés
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány szervezésében és a Hargita Megyei Tanács támogatásával idén immár 12. alkalommal került megrendezésre az Angol Nyelv és Biblia-tábor augusztus utolsó hetén (26-30. között), hétfőtől péntekig, reggel 9 és délután 6 óra között a Szent Gellért Alapítvány székhelyén, Szentegyházán. A táborban 6 és 13 év közötti gyerekek vettek részt, akik többnyire Hargita megyei településekről érkeztek, de voltak marosvásárhelyi és gyimesbükki résztvevőink is.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 szeptember 02
A tábor idei jelmondata „Légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” (1. Timóteus 4,12). A tábor programja két részre tagolódott: délelőtt a bemelegítő játékok után két blokkban non-formális eszközökkel és külföldi önkéntesek közreműködésével angol nyelvtanítás folyt, majd ebéd után bibliai tanítás és annak elmélyítése, és végül a tanultakhoz kapcsolódó kézműves foglalkozás zárta a tábor napi programját.
A tábor elsődleges célja a keresztény életre való nevelés, továbbá az angol nyelv alapszinten, játékos módon való elsajátítása, miközben más kultúrákkal ismerkedik a résztvevő.
A programok lebonyolítását helyi és nemzetközi, angolul beszélő, portugál önkéntesek segítették, akik jelenlétét - fordítókkal együtt - a csíkszeredai Care2Travel Egyesület biztosította. A tábor végén a szülőket is vártuk egy közös misére és az ezt követő szeretetvendégségre is. A gyerekek egy kis előadással is kedveskedtek szüleiknek.
Úgy érezzük, hogy egy sikeres és élményekben gazdag tábort valósítottunk meg. Ezt tükrözi az egyre növekvő jelentkezési szám, illetve a gyerekek visszajelzései is. Reménykedünk abban, hogy az itt kapott lelki mustármagocskák szárba szökkennek, és a Jóistennek tetsző sarjat hajtanak.
/ A Szent Gellért Alapítvány közleménye
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)28 megjelenítés