(0 Szavazat)21 megjelenítés
Díjazással egybekötött Nyílt Napot szervezett szeptember 7-én a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány a Mocsár utcai lovaspályáján. A Nyílt Napon jelen voltak Dr. Lőrincz Aranka konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is.
A Nyílt Nap alkalmával kiosztásra kerültek a II. Aranypatkó díjak, melyet Hargita Megye Tanácsa a Családok tevékenységeit támogató 2019-as éves program keretében támogatott.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 szeptember 09
A II. Aranypatkó Díj megszerzésére az alapítvány terápiás, fejlesztő és lovastornás programjaiból jelentkezett a közel 50 gyerek. Normál fejlődésű, valamint fogyatékossággal, akadályozottsággal, vagy tanulási nehézséggel élő gyerekek egyaránt bemutatták a szüleikből, barátaikból álló nagyközönségnek milyen sokat ügyesedtek a ló hátán.
Mindannyian ünnepi izgalommal érkeztek és egymást biztatva, segítve mutatták be ügyességüket. Mialatt a körkarámban a gyerekek egyéni bemutatói zajlottak, kísérő programként, a szintén e Napon átadott, mezítlábas ösvény és más játéklehetőségek álltak kicsik és nagyok rendelkezésére.
A legkisebbek bemutatói ügyességi gyakorlatokat és egy-két lovastorna elemet tartalmaztak, a nagyobbak koreográfiával rendelkező lovastorna programokkal kápráztatták el a szülőkből, barátokból álló közönséget.
Bemutatójukat taps, a szülők és résztvevők elismerő bólogatásai, majd Hargita Megye Tanácsának a jóvoltából a már második alkalommal kiosztásra kerülő Aranypatkó Díj átadása követte.
A rendezvény fontossága megkérdőjelezhetetlen: nagyobb körben megismerteti az önmagában is hiánypótló, fejlesztő, terápiás tevékenységet, ugyanakkor a díjazás által a gyerekek, szülők számára is új lendületet ad a további programokban való részvételre, munkára.
Az elismerésnek motiváló és gyógyító ereje van- vallják az Alapítvány munkatársai, de ez derül ki a szülők visszajelzéseiből is, akik jövőre is bizalmat szavaznak az Alapítvány munkájának és remélik a programok jövőbeni folytatását, támogatását.
A rendezvény több mint kétszáz résztvevővel, családias hangulatban zajlott. A gyerekek közös játéka, a gyerekbarát programok, az együtt elfogyasztott ebéd és a kellemes hangvételű beszélgetések azt igazolják, hogy szükség van a jövőben is hasonló jellegű rendezvényekre.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)21 megjelenítés