Aranypatkó Nyílt Nap a Salvator Alapítványnál

Aranypatkó Nyílt Nap a Salvator Alapítványnál

(0 Szavazat)29 megjelenítés

Díjazással egybekötött Nyílt Napot szervezett 2018 szeptember 8-án a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány a Mocsár utcai lovaspályáján,  a Hargita Megye Tanácsa által támogatott Aranypatkó program keretén belül. A rendezvény a Családok tevékenységeit támogató 2018-as éves program keretében valósul meg, célcsoportját normál fejlődésű, valamint fogyatékossággal, akadályozottsággal, vagy tanulási nehézséggel élő gyerekek és családjaik alkották.

A Nyílt napon több mint 40 gyerek jelentkezett az Aranypatkó Díj megszerzésére az alapítvány terápiás, fejlesztő és lovastornás programjaiból.

A ködös, hideg időjárás ellenére ünnepi izgalommal érkeztek és egymást biztatva, segítve mutatták be ügyességüket a szüleikből, barátaikból álló nagyközönségnek. Mindannyian egyformán lóbarátok, narancssárga pólósak, önmagukat, tudásukat megmutatni vágyó gyerekek voltak, és a minél jobb szereplés érdekében egymást segítették, biztatták, akár egy nagy család egymásra figyelő gyermekei.

A legkisebbeknek ügyességi pálya és egy - két lovastorna elem, a nagyobbaknak koreográfiával rendelkező lovastorna bemutatása és önálló lóvezetés jelentette az Aranypatkó Díj próbáját.

Bemutatójukat taps, a szülők és résztvevők elismerő bólogatásai, majd Hargita Megye Tanácsának a jóvoltából az Aranypatkó Díj kiérdemlése követte.

A rendezvény fontossága megkérdőjelezhetetlen: nagyobb körben megismerteti az önmagában is hiánypótló, fejlesztő, terápiás tevékenységet, ugyanakkor a díjazás által a gyerekek, szülők számára is új lendületet ad a további programokban való részvételre, munkára.

Az elismerésnek motiváló és gyógyító ereje van, vallják az Alapítvány munkatársai, de ez derül ki a szülők visszajelzéseiből is, akik jövőre is bizalmat szavaznak az Alapítvány munkájának és remélik a programok jövőbeni folytatását, támogatását.

Az őszi hideg ellenére a rendezvény több mint száz résztvevővel, családias hangulatban zajlott. A gyerekek közös játéka, vállalkozó szellemű felnőttek lóra ültetése, az együtt elfogyasztott ebéd és a kellemes hangvételű beszélgetések azt igazolják, hogy szükség van a jövőben is hasonló jellegű rendezvényekre, melyek boldogabbá teszik a gyerekeket és barátságosabbá a világot!


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774