Aszfaltoznak a 132-es megyei úton

(0 Szavazat)82 megjelenítés

Az európai uniós forrásból,  Hargita Megye Tanácsa által felújított Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár közti, 132-es jelzésű megyei úton elkezdték a még hátramaradt szakasz kátyúzását és aszfaltozását Homoródújfalunál és Karácsonyfalvánál. Emellett egy kivételével az összes híd elkészült – közölte Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke.

Mint arról többször beszámoltunk, a felújítandó út hossza 26,6 kilométer, a projekt összértéke közel 65 millió lej. A korszerűsítés objektív okok miatt elhúzódott: felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit, ezért nem lehetett folytatni a kivitelezést, és szerződést kellett bontani. Erre 2012-ben került sor, Hargita Megye Tanácsa pedig a projekt folytatása érdekében felleltározta az elmaradt munkálatokat, és megkezdte a közbeszerzési eljárást az új munkálati szerződés megkötésére. A 2012 és 2013. május közti időszakban a folyamatos óvások miatt a többszörösen is elindított közbeszerzési procedúráknak nem volt eredményük. Mivel két év eltelt anélkül, hogy nem végeztek munkálatokat ezen az útszakaszon, szükség volt a kivitelezési terv aktualizálására, ami 2014 márciusában történt meg.

Csíkszereda, 2015. október 7.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774