Átadták a homoródalmási hidat

Helyreállították a tavalyi árvíz által megrongált szerkezetet

(0 Szavazat)70 megjelenítés

Mintegy húsz kilométeres rövidítőt jelent annak a homoródalmási hídnak az újbóli használatba adása, amely a települést Homoródszentmártonnal összekötő 132A megyei úton található, a tavalyi árvíz idején rongálódott meg, és amelyet Hargita Megye Tanácsa támogatásával állítottak helyre. 

Az ünnepélyes átadást november 7-én, szombaton délután szervezték meg, jelen volt Rigó Mihály, Homoródalmás község polgármestere, Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Birtalan József államtitkár, Antal Imre Electrica-igazgató, valamint Csete Árpád unitárius lelkész. A megyei tanács 400 ezer lejjel támogatta a híd javítását, emellett 80 ezer lej központi segélyt kapott a község. Borboly Csaba a szolidaritás újabb bizonyítékának nevezte a híd helyreállítását, amely fontos nemcsak a község lakóinak, hanem a környék más településeivel való kapcsolattartásban is, ezért térségi jelentőségű beruházásról van szó.

– Mindehhez helyi, megyei és országos összefogásra volt szükség. Szűkebb és tágabb közösségünk ismét bebizonyította, hogy ahol kell, ott segíteni tud, ehhez megvan a közös akarat. Ez az összetartás elengedhetetlen ahhoz, hogy településeinken jobb életkörülményeket teremtsünk – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.

Csíkszereda, 2015. november 7.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774