Átmenetileg szállítanak Temes megyei kekszeket

A termékek frissességén van a hangsúly

(0 Szavazat)39 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa magyarázatot kért a tordai cégtől a múlt héten kialakult helyzetre. Mint azt a múlt héten vállalta, ezentúl a tordai cég termékeit szállítják az iskolákba. Egy héten két nap kiflit, három nap pedig kekszet szállítanak. a cégvezető magyarázata szerint a keksz gyártóüzemmel problémájuk akadt, ezért kénytelenek egy Temes megyei alvállalkozó kekszeit szállítani, amíg megoldják a problémát. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nincs megelégedve a kilátástalan helyzettel, viszont a lakossági visszajelzések szerint ez a kisebbik rossz. 

Egy új közbeszerzés kiírása esetén a gyerekek egy hétre, de akár tanév végéig is kifli és keksz nélkül maradhatnak, amíg új beszállító jelentkezik, ezért inkább továbbra is nyomást gyakorolnak a tordai cégre. Sajnos a tej-kifli program kiskapui lehetőséget biztosítanak arra, hogy a távolabbi beszállítók kifli helyett kekszet szállítsanak, a 761/2011-es kormányhatározat szerint a 25 kilométernél közelebb lévő cégek naponta kell szállítsák a termékeket, a 25 – 50 km távolságra lévő cégek heti kétszeri, az 50 kilométernél távolabb helyezkedő cégek pedig heti egyszeri szállításra kötelesek. Ezzel szemben a helyi cégek kötelesek naponta szállítani akik, így nem tudnak olyan alacsony árakkal dolgozni, mint például a tordai cég. Ugyanakkor a megyeelnök a per megelöző tárgyalás fényében, amennyiben nem tudják jobb belátásra téríteni a céget, nem tartja kizártnak az ügy jogi útra terelését még ebben a tanévben.

– Arra kell törekedjünk, nyomást gyakorolva a cégre, hogy a termékek frissességében  és összetevőiben megfeleljenek, függetlenül attól, hogy alvállalkozón keresztül vagy sem szállít – nyilatkozta a megyeelnök.

 

Csíkszereda, 2017. február 20.


[ Tej-kifli program ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774