Az árvíz által sújtott településeknek szavazott meg támogatást Hargita Megye Tanácsa

Elindítják a megyei tanács saját karbantartó cégének létrehozását

(0 Szavazat)39 megjelenítés

A személyi jövedelemadó hat százalékos keretéből újabb összegeket osztanak vissza helyi önkormányzatoknak, erről döntött többek között Hargita Megye Tanácsának testülete a június 23-i online rendkívüli ülésén. Ezúttal az udvarhelyszéki pénzösszegből azon településeket támogatták, amelyeket az elmúlt napok árvizei súlyosan érintettek. Szentábrahám községnek 20 ezer lejt hagyott jóvá a testület a csekefalvi járda építésére, Kápolnásfalu számára 50 ezer lejt az ivóvíz és szennyvízhálózat bővítésére, Felsőboldogfalva számára szintén 50 ezer lejt a régi községháza felújítási munkálataira, 20 ezer lejt Lövéte számára az ivóvíz és szennyvízhálózat bővítésére, Homoródszentmárton számára 150 ezer lejt, valamint 20 ezer lejt Homoródalmás számára.

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az elmúlt évek tapasztalatai szerint késve érkeznek a kormánytámogatások az árvízkárokra, ezért így hamarabb tudnak segítséget nyújtani a településeknek.

– Megbeszéltük a polgármesterekkel, hogy a hat százalékkal segítünk. Nekünk az a célunk, hogy minél hamarabb a segítségükre siessünk a településeken élő embereknek, és igyekezzünk támogatni a helyi önkormányzatokat abban, hogy csökkentsék a károkat – tette hozzá az elöljáró.

A testület megszavazta az Alcsík Kistérség Közösségi Fejlesztési Társulás és a Felcsík Kistérségi Társulás éves tagdíját. A kistérségeknek és a helyi önkormányzatoknak is fontos a fejlesztési tervek közösen történő előkészítése, és ezek finanszírozása, főként EU-s forrásokból.

Ugyancsak megszavazták a Csomád-Bálványos Közösségek Közti Turizmusfejlesztési Társulás tagdíját is. Az ülés elején Demeter László, az Országos Természetvédelmi Ügynökség Hargita megyei kirendeltségének vezetője ismertette a Szent Anna-tó vízminőségének romlását és a szükséges lépéseket, ezen részletekről korábban Borboly Csaba blogbejegyzésben is tájékoztatott.

Elkezdődhet Hargita Megye Tanácsának saját karbantartó cégének létrehozása. A majdani cég a megyei jelzésű utak karbantartási munkálatait végezi el, elsősorban a sürgősségi esetek megoldására lesz fenntartva, mint a kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy a forgalmi balesetek okozta károk. Ennek kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem fog konkurenciát jelenteni a megyében működő hasonló tevékenységű vállalkozásoknak. Mint mondta, a cél a segítségnyújtás és a károk minél gyorsabb kijavítása, ezzel biztosítva a megyei utak minőségének megőrzését és az akadálytalan forgalmat.

A testület megszavazta a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség tevékenységének átalakítását. Az ügynökség révén Hargita Megye Tanácsa az elkövetkező időszakban a gazdaság élénkítésére is hangsúlyt fektet, a felnőttképzésre és az átképzésre is összpontosítva. Mindezzel támogatja azokat a szektorokat, amelyeket hátrányosan érintett a jelenlegi járvány-helyzet, és munkaerőhiány tapasztalható.

EU-s forrásokat hív le Hargita Megye Tanácsa és az általa fenntartott Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, valamint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a nagy infrastrukturális beruházások program (POIM) keretében. A gyermekvédelem esetében több mint 3,5 millió lejre pályáznak, míg a megyei kórházzal több mint 24,5 millió lejre. A program pályázati tengelye a járvány terjedésének megfékezésére, illetve a járvány okozta válság kezelésére nyújt beruházási támogatást. A partnerségről szóló határozatot a testület elfogadta.  

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának elnöke tájékoztatta a tanácsosokat, hogy mindkét pályázat esetében jól haladnak a dokumentáció előkészítésével, és bízik benne, hogy két héten belül mindkét esetben sikerül benyújtani az igényléseket.

Két újabb EU-s finanszírozású nemzetközi projektben vesz részt Hargita Megye Tanácsa, miután a testület is jóváhagyta az erről szóló határozatot. A projektekkel a roma lakosság segítésére fejlesztenek ki tanulási módszereket, illetve a Hargita hazavár programot fejlesztik és bővítik a tehetséges fiatalok itthon tartása és hazavonzása érdekében (erről korábban itt írtunk).

A tanácsülés Borboly Csaba és Hargita Megye Tanácsának Facebook-oldalán is visszanézhető:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/269847240985318/

 

Csíkszereda, 2020. június 23.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774