Megtartotta augusztusi soros ülését Hargita Megye Tanácsa
(0 Szavazat)49 megjelenítés
Az emberi életek mentése a prioritás, és felelősséget kell vállalni ezért, erre vonatkoztak Hargita Megye Tanácsa augusztus 31-i soros ülésének legjelentősebb döntései. Felújítanák a csíkszeredai Erdőalja utcát, hogy a SMURD helikopterekhez zökkenőmentesen el tudjanak jutni a mentők, illetve módosították a költségvetést az árvízkárok helyreállítása és megyei utak felújítása érdekében.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2016 szeptember 01
A tanácsülésen jelen volt Marius Giurcă dandártábornok, a csíkszeredai hegyivadász alakulat parancsnoka, aki elmondta, két leszállópályájuk van, amelyekre a leszálláshoz a SMURD helikopterei már megkapták a katonai engedélyt. A leszállópályákhoz vezető 1 km-es utat kellene felújítani, hogy a mentőautók zökkenőmentesen el tudjanak jutni a helikopterekhez. A parancsnok azt kérte, idén kezdjék el a befektetést, hogy jövő évben tudják befejezni. Borboly Csaba megyeelnök elmondta: a szóban forgó út megyei érdekeltségű is, hiszen emberi életek mentéséről van szó. Végül a testület úgy döntött, a megyei tanács ügykezelésbe veszi az utat.
Mint arról beszámoltunk, sürgős intézkedésekre volt szükség augusztus 31-én Gyimesközéplok községben, az egy nappal korábbi esőzések következtében az árvíz jelentős károkat okozott. Módosították a költségvetést, több átcsoportosítás is történt az árvízkárok helyreállítása és a megyei utak javítása érdekében. Jelentős összegeket költött a megyei tanács korábban is árvízkárok helyreállítására, ezekre várják a kormány kiegészítését, számolt be Borboly Csaba. A kormány költségvetés-kiegészítése szeptemberre várható, akkor visszateszik az átcsoportosított összegeket, Onnan vettek el, ahol blokkolva vannak a beruházások, magyarázta a megyeelnök. A Csíkszereda–Csíkpálfalva szakaszra 52 ezer lejt különítettek el, 150 ezer lejt átcsoportosítottak a Gyimesközéplok községi árvízkárok helyreállítására, illetve ugyancsak erre költik a tartalékalapban levő 70 ezer lejt. Aktualizálják a Kőrispatak–Maros megye határa közötti útszakasz terveit, illetve szintén elkészítik a 131-es jelzésű megyei út javításának tervét. Itt a beszakadást javítják ki, hiszen a teljes szakasz stabilizálására rengeteg pénzre lenne szükség, ez nem áll a megyei tanács rendelkezésére. A javítással lépésről lépésre lehet haladni, fejtette ki Hargita Megye Tanácsának elnöke. Elindítják a közbeszerzési folyamatot az udvarhelyszéki 135-ös jelzésű megyei útra is, erre 10 ezer lej elkülönítését szavazta meg a testület. A Kissolymos–Székelykeresztúr közötti útszakasz munkálatairól is született döntés, itt vissza kell állítani az utat a régi nyomvonalba, és megépíteni a védőrendszert a nagynyomású gázcsövekhez.
A megyei utak munkálatainak finanszírozásán kívül 6 ezer lejt utaltak ki annak a tanulmánynak az elkészítésére, amely arra vonatkozik, hogy beköltöztethetik-e Csíksomlyóról a megyei sürgősségi kórház fertőzőosztályát a régi járóbeteg-rendelő épületébe.
Ezek mellett adminisztratív jellegű döntések születtek, a megyei tanács által fizetendő tagdíjak összegéről, alintézmények vezetőtanácsainak összetételéről, illetve Hargita Megye Tanácsának képviseletéről döntöttek a különböző szervezetekben.
A tervek szerint szeptember 12-én Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete Hargita megyébe látogat, számolt be a testületnek Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2016. szeptember 1.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)49 megjelenítés