Idén közel 150 pályázatot bonyolítanak le 4,5 millió lej értékben
(0 Szavazat)119 megjelenítés
A legnagyobb értékű pályázati programját képezi Hargita Megye Tanácsának az egyháztámogatás, keretösszege évek óta folyamatosan nő. Az idei tavaszi kiíráson ez az összeg négy és fél millió lej, Hargita talán az egyetlen megye az országban, amely ekkora összeget költ az egyházak segítésére. Hisznek a program sikerében, amely elsősorban a hitéleti tevékenységeket támogatja. Szükségességét az is bizonyítja, hogy idén is nagyon sok pályázat érkezett a kiírásra, mondta május 30-i sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Utolsó frissítés: szerda, 2017 május 31
Nagyon jó az együttműködés a történelmi egyházakkal, fejtette ki a megyeelnök, és számos közösségformáló tevékenységben segítik egymást. A szociális tevékenység mellett fontos a toronyórák felújítása, amelyek egyre inkább a települések büszkeségei, a fűtésrendszerek felszerelése, mivel Hargita megyét templomba járó emberek lakják, a harangok automatizálása, sorolta a példákat Borboly Csaba.
A ravatalozók építése lassan lezárul, hiszen néhány település kivételével megyeszerte megépültek, ami talán egyedülálló az országban.
Az egyházaknak főleg kistelepüléseken jelentős közösségformáló tevékenységük van, ezért ezeket is támogatja pályázatai révén a megyei tanács, ilyen például az egyházak által szervezet táborok finanszírozása.
Idén a kiírásra 237 pályázat érkezett, ami azt bizonyítja, hogy óriási a bizalom a program iránt, fogalmazott Borboly Csaba. A beérkezett pályázatokból 149-et bíráltak el pozitívan, ezeket bonyolítják le idén.
A felekezetek közötti leosztás nagyrészt a megye felekezeti megoszlását követi: több mint 60 százalékát a római katolikus egyház, 15-15 százalékát a református és az ortodox egyház, 10 százalékát pedig az unitárius egyház pályázatai nyerték. Főként azokat a beruházásokat támogatják, amelyek kalákajelleggel valósulnak meg, tehát a helyi közösség is igyekszik lehetőségeihez mérten hozzájárulni, hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsának elnöke. A pályázatok fele a közösségi intézményeket támogatja, mint közösségi terek építését és felújítását. A templomok, műemlék épületek felújítása is nagyon fontos, mert amellett, hogy identitásunk őrzésének fontos elemei, turisztikai vonzerővel is bírnak.
A napokban aláírják a felekezetek képviselőivel a támogatási szerződéseket, mondta a megyeelnök, aki felhívja a figyelmet arra, hogy a továbbiakban is támogatnak minden olyan beruházást, amely kalákában valósul meg. Hozzátette: reméli, a megyei tanács testülete támogatni fogja, és az ősszel is folytatni tudják a programot újabb kiírásokkal.
A pályázatokat egy bizottság bírálta el, ami nem volt könnyű munka, ezért köszönet a csapatnak, mondta Borboly Csaba.
Lukács Levente, a megyei tanács egyházi támogatásokért felelős munkatársa beszámolt arról, hogy térségenként pályázati felkészítőt tartottak a papságnak, ahol felhívták a figyelmet az ismétlődő hibákra azok kiküszöbölése érdekében.
A sajtótájékoztatón vetített bemutató megtekinthető itt: https://drive.google.com/open?id=0B3DH_aG2Ui1UbVpEekhvQTRwazQ
Csíkszereda, 2017. május 30.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)119 megjelenítés