Az egyházi oktatási intézmények diszkriminálása elfogadhatatlan az Unióban

Elfogadta a Régiók Bizottsága a felsőoktatásról szóló jelentést

(0 Szavazat)60 megjelenítés

– Ez az első elfogadott uniós dokumentum, amely kimondja, hogy az egyházi oktatás nélkülözhetetlen az európai oktatási rendszerben, és elfogadhatatlan a felekezeti oktatási intézmények diszkriminációja – emelte ki Borboly Csaba, a Régiók Bizottsága raportőre Az oktatás és felsőoktatás fejlesztése című jelentésének többségi szavazattal történő elfogadása után, november 30-án, csütörtökön Brüsszelben. 

Egy másik fontos pontja a jelentésnek, hogy a nemzeti kisebbségeket sikerült elismertetni a „szokásos” kisebbségek mellett, azaz a Régiók Bizottsága kéri az esélyegyenlőség és a kiemelt figyelem biztosítását az őshonos kisebbségek számára.

– Továbbá látható, hogy Európa és a tagállamok jövője az oktatás mikéntjében van, abban, hogy tudunk-e a felnövekvő generációknak egy versenyképes, életre nevelő oktatást biztosítani és megfelelő figyelmet fordítani az életen át tartó tanulásnak – hangsúlyozta Borboly Csaba, majd hozzátette: – Két olyan támogatói együttműködés jött létre a jelentés kapcsán, amely révén a jelentésben megfogalmazott ajánlásokat az Európai Parlament és az Európai Bizottság előtérbe helyezi – ebben kiemelt szerepe Bocskor Andrea képviselő asszonynak, az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága alelnökének, valamint Navracsics Tibor biztos úrnak, akinek több éven át voltam diákja az ELTE-n, s immár többször vizsgáztam előtte. A biztos úrnak köszönhetően két nappal hamarabb, november 28-án, az Európai Parlament által szervezett szemináriumon mutathattam be jelentésem.

A raportőr hangsúlyozta, hogy ebben a témában szintén figyelembe kell venni nemcsak a tagállamok közötti különbségeket, hanem a legkülső régiók helyzetét is. Olyan oktatási rendszert kell létrehozni, amely minden fiatal számára biztosítja a minőségi oktatáshoz való hozzáférést függetlenül attól, hogy milyen gazdasági háttérrel rendelkezik, mely etnikai, vallási, kulturális kisebbséghez tartozik. Ennek érdekében pedig támogatni kell a kis és regionális egyetemeket. A nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvén működő oktatási, képzési és felsőoktatási intézmények esetében törekedni kell, hogy elkerülhető legyen a kisebbségi diákok oktatásához való hozzáférésének korlátozása.

Borboly Csaba ugyanakkor kiemelte, hogy a 2008-as gazdasági válságot követően még mindig nem állt teljesen helyre a friss felsőoktatási oklevéllel rendelkezők foglalkoztatási aránya. Emellett pedig javítani kell a szakoktatási és szakképzési programokban végzettek foglalkoztatási helyzetén is, továbbá kiemelt figyelmet kell fordítani a pályaválasztásra és pályakövetésre. Mindezt csak úgy lehet, ha a tanárok, illetve a pedagógustársadalom munkáját megfelelően honorálják, ha számukra is folyamatosan biztosított a továbbképzés, szakmai felkészültségük továbbfejlesztése, hisz nélkülük lehetetlen a minőségi oktatás biztosítása.

A megyeelnök ezúttal is Csák László fejlesztési szakértőt kérte fel a dokumentum elkészítésében való szakmai részvételre, aki elmondta, hogy ez a jelentés 5-ös pontszámú, amely nagyon ritka, ebbe a kategóriába a legfontosabb témák tartoznak, mint az Európai Néppárt (EPP) politikai csoportja által kiemelten fontosnak tartott oktatás. Másrészt a raportőr eddigi tevékenységének elismerését is jelenti, hogy ebben a kategóriában az EPP politikai csoportjának javaslatára a SEDEC szakbizottság Borboly Csabát választotta ismét jelentéstevőnek, tette hozzá a szakértő.

A Régiók Bizottsága közleménye a jelentés elfogadásáról, valamint fotók az alábbi linken érhetőek el:

http://cor.europa.eu/hu/news/Pages/Europe-needs-to-tackle-brain-drain.aspx

https://www.flickr.com/photos/cor-photos

Borboly Csaba videobeszámoló a következő linken tekinthető meg:

https://scontent.fsbz1-2.fna.fbcdn.net/v/t42.1790-29/10000000_1533329993370862_6966847243747852288_n.mp4?efg=eyJ2ZW5jb2RlX3RhZyI6InNkIn0%3D&oh=25249d1331bc43f35091371fb56fc41d&oe=5A214DB0

https://video.fsbz1-2.fna.fbcdn.net/v/t42.1790-2/24117770_1509649732454911_6638839345811816448_n.mp4?efg=eyJ2ZW5jb2RlX3RhZyI6InN2ZV9zZCJ9&oh=944053639448cfcb0077b266e2812262&oe=5A2149AF

Borboly Csaba Régiók Bizottságában kifejtett tevékenységéről az alábbi linken olvashatnak többet:

https://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/

Csíkszereda, 2017. november 30. 


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774