Fórum a szociális gazdaságról
(0 Szavazat)49 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szociális gazdasági témában szervezett fórumot szeptember 6-án délelőtt a megyei tanács csíkszeredai székhelyén.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője elmondta, a rendezvény célja a szociális gazdaság területén dolgozó szakemberek együttműködési hálójának létrehozása, a Romániában érvényben levő szociális gazdaság törvényes hátterének megbeszélése, illetve európai példák bemutatása és megvitatása.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2018 szeptember 06
A vezérigazgató mellett az esemény részt vevőit Csép Andrea parlamenti képviselő és Márton István, Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója köszöntötte az esemény résztvevőit.
A fórumon A szociális gazdaság törvényes háttere Romániában címmel tartott előadást Jánó Edit, a Hargita Megyei Munkaerő Elosztó Ügynökség munkatársa, aki kifejtette még számos törvénymódosító javaslatra lenne szükség ezen a területen, ezért is örül, hogy a rendezvényen különböző döntéshozó testületek tagjai és részt vettek.
Dana Verbal egy brüsszeli megközelítést mutatott be A vállalkozásokra vonatkozó uniós szakpolitikai keret címmel. Kiemelte, az Európai Bizottság szociális gazdaság témakörben harminc találkozó megszervezését kezdeményezte Európa szerte, melyre Romániából kizárólag Hargita Megye Tanácsa jelentkezett, társszervezésben a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal.
Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere a város jó példáját mutatta be Szociális vállalkozás Hajdúnánáson című előadásában.
– A szociálpolitika tekintetében mottónk a Segíts magadon, a város is megsegít! – mondta a polgármester és elmondta, nyolc év alatt 14-ről 6 százalékra sikerült csökkenteniük a munkanélküliséget Hajdúnánáson a szociális gazdaság területén történő logika megváltoztatásával.
– Rájöttünk, ha nem készpénzként adunk segélyt, hanem vetőmagot adunk ugyanabban az értékben és megművelésre alkalmas földet biztosítunk, nem csupán egy hétre elegendő a segítség, amit nyújtunk, hanem akár az érték tízszeresét is megtermelhetik – hangsúlyozta a polgármester és kiemelte, a program sikere több, mint 95 százalékos.
Szolláth Tibor azt is elmondta, ezáltal a szociálisan hátrányos személyek jó eséllyel vissza is kerülnek a munkaerőpiacra, ami a program egyik fő célja.
Az előadásokat követően a résztvevők egy interaktív beszélgetés keretében fogalmazták meg igényeiket, tapasztalataikat és javaslataikat a szociális gazdaságot illetően.
Hargita Megye Tanácsa partnerként részt vesz az ENSIE – European Network for Social Integration Entrepreneurship: social incusion and development of rural regions for a better European furure elnevezésű Európai Uniós projektben is, melynek fő célja létrehozni egy nemzetközi hálózatot, a szociális integrálási vállalkozásokkal kapcsolatos tapasztalatok cseréje céljából. Emellett elősegíteni a hátrányos helyzetű csoportok szociális integrációját, hozzájárulni a szociális egyenlőtlenségek kiegyensúlyozásához, a munkanélküliség csökkentéséhez, a helyi közösségek számára nyújtott szolgáltatások minőségének javításához.
Csíkszereda, 2018. szeptember 6.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)49 megjelenítés