Maroshévíz, Kápolnásfalu és Szentegyháza az érintett
(0 Szavazat)58 megjelenítés
A tej-kifli programra vonatkozó szabályozás értelmében, legalább két – az illetékes hatóságok által megerősített - panasz kell érkezzen egy körzetre (kistérségre) ahhoz, hogy felbontsák a szerződést. Ez két körzet esetében megtörtént, az egyikbe a maroshévízi, a másikba a kápolnásfalusi és a szentegyházi tanintézetek tartoznak. Ha szerződésbontásra kerül sor, ez körülbelül 2650 gyereket érint.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 január 28
Újabb panaszok érkeztek a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz és a Hargita megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatósághoz egy tordai cég szolgáltatásaira vonatkozóan, ezek szerint rossz minőségű a kiszállított péktermék, sok esetben nincs feltüntetve a szavatossági idő, illetve a szállítással kapcsolatosan kifogásolják, hogy a sofőr az ajtó előtt hagyja a termékeket. Hargita Megye Tanácsa – a szerződésért felelős intézmény –, betartva a megállapodás feltételeit, értesítette a céget, hogy újabb panaszok érkeztek a szolgáltatásukat illetően, ami kilátásba helyezi a szerződés felbontását a fent említett három településen.
– Évek óta küzdünk a tej-kifli program minőségi javításáért. Ennek érdekében arra törekszünk, hogy minél több helyi vállalkozót bevonjunk a programba, hiszen pékáruról és tejtermék lévén szó, a minőséget nagyban befolyásolja, hogy milyen távolságról és milyen körülmények között szállítják ki. Mindannyiunk számára fontos a gyermekeink egészséges táplálása, de azt is figyelembe kell venni, hogy sokaknak ez jelenti a napi biztos étkezést. Összefogással tudunk változtatni, ez látszik a mostani példából is! – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Idén már volt példa szerződésbontásra, miután sikerült szerződést kötni egy helyi céggel a jó minőségű termékek szállítása érdekében. Az eseményről készült videó megtekinthető az alábbi linken:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1142763365896889/
Borboly Csaba ismételten kiemelte: Csak a fogyasztóvédelemnél tett hivatalos panaszok mentén lehet szerződést bontani a péktermékeket szállító céggel. Nem elég az aláírásgyűjtés!
Hargita Megye Tanácsa felhívja a figyelmet, hogy legalább két, a fogyasztóvédelemnél tett panasz esetén van eszköz elindítani a szerződésbontási folyamatot a tej-kifli programban. Mint ismeretes január 9-én a megyei tanács a székelytermék védjeggyel is rendelkező, csíkszeredai székhelyű Harmopán Rt.-t bízta meg a péktermékek szállításával csíkszeredai, székelyudvarhelyi, ditrói, remetei és gyergyószárhegyi tanintézetek számára. Korábban Hargita Megye Tanácsa többször felhívta a tanintézetek és a szülők figyelmét, hogy, amennyiben a leszállított termékek minősége kifogásolható azt jelentsék a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél.
Mint írtuk, a szerződésbontásra azt követően kerülhetett sor miután a három kistérségből, amelyekben a fent említett tanintézetek szerepelnek, két-két panasz is megfogalmazódott a péktermékekre vonatkozóan a fogyasztóvédelem fele.
Hargita Megye Tanácsa felkéri a szülőket és tanintézetek vezetőit, hogy a napokban elindított aláírásgyűjtés mellett a kifogásolható minőségű termékeket juttassák el a fogyasztóvédelemhez, a bejelentő nevével, címével és aláírásával együtt. Ez fontos, hiszen két hivatalos panasz esetén lehet elindítani a szerződésbontási folyamatot.
A programról és Hargita Megye Tanácsa törekvéseiről a minőségi javulás érdekében, az alábbi linken olvashatnak bővebben:
https://hargitamegye.ro/tej-kifli-program.html
Csíkszereda, 2019. január 26.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)58 megjelenítés