Bemutatták Cseke Gábor Sorsok című könyvét

Árvák, orvosok és székelyföldi művészek történetei

(0 Szavazat)54 megjelenítés

Megjelent Cseke Gábor Sorsok című könyve a Hargita Népe Kiadónál, a kötet árvák, orvosok és székelyföldi művészek történeteit tartalmazza. A könyvet március 17-én mutatták be a Megyeháza Galériájában. A rendezvényen Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője köszöntötte a jelenlévőket, beszélt Hargita Megye Tanácsa és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének együttműködéséről, ennek eredményeként jött létre a Magyar Sajtó Napja, amelynek keretében szervezték meg Cseke Gábor könyvének bemutatóját is.

Tókos-Bethleni Pál a Hargita Népe Kiadó vezetője a kiadó tevékenységét ismertette, elmondta, nem könnyű feladat egy olyan rangidős napilap megjelenését biztosítani, mint a Hargita Népe, amely a megye értékeit képviseli, emellett vannak havonta megjelenő kiadványaik is, mint a Székely Konyha és a Székely Gazda. Továbbá könyvekkel is jelentkezik a kiadó, mint Cseke Gábor kötete.

A művet Ady András, a maszol publicistája méltatta, aki  nemcsak tiszteli a szerzőt, de mentorként is tekint rá, merengő, néha önmagát is kifigurázó íróként jellemezte Cseke Gábort. Az újságíró a szerzővel való megismerkedését részletezte, első alkalommal egy képpel kapcsolatban kapott tanácsot tőle: vigyázat a címadással, mert ha rossz a cím, de jó a kép vagy fordítva, akkor félrevezeti az olvasót, mondta neki korábban Cseke Gábor. Ady András szerint a könyv szerzője mindent felskiccel, aztán elengedi az olvasót, hogy korábbi tapasztalatait felhasználva értelmezze az írást. Továbbá elmondta, úgy véli óriási előnye a könyvnek, hogy van eleje és vége, minden fejezet egy kérdéses csattanóval végződik.

Cseke Gábor kifejtette, az írások egy része olvasható már az interneten, nem volt célja megírni a könyvet szinte magától állt össze. Műfajilag olvasónaplónak nevezte, amely a 19. század végén lett divatos és abból táplálkozik, amit mások alkotnak. A könyv szerint, akik árvaházban nevelkedtek soha nem tudnak szabadulni a múltjuktól, folyamatosan attól félnek, hogy elveszítenek valakit, és újra egyedül maradnak. A orvosi szakmát pedig felelősséget követelő szakmaként mutatja be, az orvosoknak minden nap olyan gondolatokkal kell megküzdeniük, amely a pokolra juttatja őket. A kötetet a Hargita Népe munkatársai szerkesztették, a borítót pedig Ádám Gyula tervezte.

Csíkszereda, 2017. március 19.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774