Bizakodásra van okuk a csíkszenttamásiaknak

Felcsík lakóinak együtt kell gondolkodniuk a jövőről

(0 Szavazat)12 megjelenítés

Jó évnek nézünk elébe, jól haladnak a dolgaink – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke január 13-án Csíkszenttamáson, a Kedves Róbert polgármester és Mákszem Hunor alpolgármester által szervezett falugyűlésen. A megyeelnök szerint a község lakóinak minden okuk meglehet a bizakodásra, mert a település az elmúlt tíz évben látványosan fejlődött. Az elöljáró egyúttal bejelentette: a megyei tanács gázbevezetési program elindítását tervezi kisebb helységekben vagy településrészeken.

– Csíkszenttamásra az összetartás jellemző, ami látszik a helyi önkormányzat tevékenységi beszámolójából és terveiből is – fejezte ki elismerését Borboly Csaba a vasárnapi gyűlésen. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Felcsíknak egységesen kell gondolkodnia a jövőről, amely itt kopogtat az ajtónkon, például magyarországi támogatások formájában. – Együtt kell gondolkodnunk azon, hogy milyen feldolgozási tevékenységeket folytassanak a térségben élők, hogyan növeljük a közbiztonságot, miként készítsük fel gyermekeinket a jövőre, ami szorosan összefügg a szakmunkásképzéssel. Mindebben a helyi és térségi együttgondolkodásban partner az RMDSZ mind területi, mind pedig megyei és országos szinten, és az idei két választáson is erőt kell felmutatnunk, hogy Budapest mellett Bukarestben és Brüsszelben is értő fülekre találjunk – fogalmazott a megyei tanács elnöke, aki szerint a gázszolgáltatás kérdésén kívül a községben minden másról elmondható, hogy rövidesen megoldódik, tehát nem kérdés, hogy a beruházások, az infrastrukturális fejlesztések megvalósulnak-e.

A kérdés az, mi Felcsík jövőképe, az itt lakók a gazdasági élet milyen ösztönzőit próbálják együttes erővel feltárni, fejtette ki Borboly Csaba. Nagyon fontosnak nevezte a közös megoldáskeresést a közbiztonság, a vadkárok, a turizmus ügyében. Mint mondta, a Csíki-havasok, a Hargita-hegység fejlesztési lehetőségeit is tovább kell tervezni, továbbá egyik fő problémának nevezte a szakképzett munkaerő hiányát, mert több cég emiatt nem jelentkezik közberuházások végzésére.

– Olyan szakmát kell elsajátítaniuk gyermekeinknek, amire itthon szükség van, Ne feledjük: szakmunkásként komoly fizetéseket lehet itthon is kapni. Igazából az a közös feladat, hogy fel tudjuk-e gyerekeinket készíteni arra, hogy majd megfeleljenek a munkaerőpiaci igényeknek. Ez nagy kihívás, mert nincs jövője annak a közösségnek, amely szakképzett munkaerő nélkül marad – jelentette ki az elöljáró. Felhívta a figyelmet a magyar kormány gazdaságélénkítő programjára, amely félmillió eurós támogatást nyújt vállalkozásoknak, és következnek a kisebb, 15 ezer eurós pályázatok, amelyekre remélhetőleg sokan készülnek már Szenttamáson is, jegyezte meg Borboly Csaba.

– Bizakodásra van okunk amiatt is, hogy június elsején először látogat Székelyföldre a pápa. A világ szeme nagyon erősen rajtunk lesz, erre az egyedülálló lehetőségre pedig alaposan fel kell készülnünk – hangsúlyozta a megyeelnök.

A gázhálózat bővítését firtató kérdésekre válaszolva a megyei tanács elnöke elmondta, hogy a törvény az elmúlt években e téren nem biztosított hatáskört a helyi és a megyei önkormányzatoknak, de egy közelmúltbeli jogszabálymódosítás változtatott ezen a helyzeten, és már csak a módszertan megjelenése szükséges. Addig is azonban, amíg az megjelenik, a települések nekifoghatnak korábbi gázbevezetési terveik aktualizálásának. Hargita Megye Tanácsa, a Kisvíz és a Kisvillany programjához hasonlóan, gázprogram elindítását is tervezi, jelentette be Borboly Csaba.

A helyközi autóbuszjáratokra kitérve közölte, hogy egy tesztelés alatt álló telefonos alkalmazás készült, amelyen követhetők a járművek. Arra kérte a jelenlévőket, hogy jelezzék a megyei tanácsnak, ha bármilyen észrevételük van a járatokkal kapcsolatban, akár késést, akár túlzsúfoltságot vagy egyéb problémát tapasztalnak. (Erről szóló korábbi hírünk a következő címen olvasható: https://hargitamegye.ro/hirek/online-kovetheto-buszmenetrendet-uzemel-be-hargita-megye-tanacsa-a-kenyelmesebb-utazasert.html)

A falugyűlésen tartott beszámoló megtekinthető itt:

https://drive.google.com/open?id=1Rpp3KrPwq642HdOHXTS663cdI1gJwZO6

 

Csíkszereda, 2019. január 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774