Borboly Csaba: a bukaresti bizonytalanságok ellenére Székelyföldön közösen tudunk előre haladni a mezőgazdaság területén

Évet értékelt és díjazott Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete és a megyei tanács Fejlesztési Ügynöksége

(0 Szavazat)59 megjelenítés

Évet értékeltek a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság terén elért eredményekről Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete és a Fejlesztési Ügynökség, december 19-én, szerdán a megyeházán. Az évértékelővel egybekötve díjazták a Kiskertész programban résztvevő legsikeresebb gyermekeket és iskolákat, valamint a Mintagazda program nyerteseit is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy Hargita megye az egyetlen az országban, ahol a megyei tanács a helyi önkormányzatokkal, a gazdákkal, és egyesületekkel közösen olyan programok valósítanak meg, amelyek a mezőgazdaság fejlődését szolgálják. – A kormány megszorító intézkedései ellenére eredményeket érhettünk el. Ez köszönhető annak az összefogásnak, amely az országban egyedinek számít. A két alintézményünkön keresztül, igyekszünk segíteni a helyi gazdaságokat, bizakodva tekinthetünk előre. Hargita megye vidékfejlesztése jó irányba halad, amelynek részesei gyermekeink is – emelte ki a megyei tanács elnöke, emlékeztetve, hogy 2021-től új EU-s finanszírozási időszak következik, és hamarosan lejár Hargita megye agrárstratégiája is, amelynek számos pontját a gazdákkal, az egyesületekkel és a helyi önkormányzatokkal közösen sikerült megvalósítani. – A bukaresti kiszámíthatatlanság miatt saját magunknak kell kitűznünk célokat és megterveznünk az odavezető utat, így a fiataloknak jövőt, szakmát és megélhetést biztosíthatunk – zárta beszédét Borboly Csaba, gratulálva a díjazott kiskertészeknek és mintagazdáknak.

Márton István, Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője ismertette az egyesület elmúlt nyolc évében elért eredményeket. Mint mondta kezdetben nyolc községgel indult az egyesület, amelynek mára 47 község a tagja.

Cilip Árpád a megyei tanács Fejlesztési Ügynökségének igazgatója évértékelőjét a jövőbeni tervek ismertetésével fejezte be. Az ügynökség egyik legnagyobb terve, hogy a Székely termék védjeggyel ellátott termékek, a helyi és hagyományos vásárok mellett az online értékesítést is egy felületen elérhetővé tegyék.

Becze István megyei tanácsos, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági szakbizottság vezetője szerint is az egyik legnagyobb elért eredmény, hogy közös összefogással és a kölcsönös bizalommal tudnak megoldást találni a felmerülő problémákra a mezőgazdaság területén. Becze István ugyanakkor emlékeztetett a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium által indított Kárpát – medencei Falugazdász Programra, amelynek keretében már alkalmazták Székelyföld falugazdászait, az első lépések között pedig a hálózatépítés szerepel, amelyhez minden segítséget szívesen várnak.

Az eseményen Hargita Megye Tanácsa Vitos Mózes-díjával ismerte el a Csengő Mezőgazdasági Szövetkezet, valamint a Fenyőalja Hagyományörző és Turisztikai Egyesület a vidékfejlesztés területén elért eredményeit.

Az eseményről készült fotóalbum az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/pg/hargitamegye/photos/?tab=album&album_id=2293297830693942

A díjazott kiskertészek és mintagazdák listája, valamint a Vitos Mózes-díjjal kitüntetett egyesületek laudációja a csatolmányban található.

Csíkszereda, 2018. december 19.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774