Borboly Csaba: A fejlődés érdekében felül kell kerekednünk a rossz tapasztalatokon

Felavatták a lóvészi kutúrotthont

(0 Szavazat)49 megjelenítés

A parajdi mintájára fából épült meg az új kultúrotthon Lóvészen, melynek ünnepélyes átadására szeptember 8-án került sor. Az ünnepség alkalmából dísztanácsülést tartott a helyszínen Hargita Megye Tanácsának döntéshozó testülete is.

Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály község polgármestere köszöntötte a megye elöljáróit és köszönetét fejezte ki a megyei tanács támogatásáért, valamint azért, hogy velük együtt ünnepelnek ezen a jeles napon.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta a fából való építkezés fontosságát a térségben és rámutatott, e tekintetben is példát kell mutatni a fiatalságnak annak érdekében, hogy altenatívát lássanak az itthonmaradásban is.

– Minél több jó példával kell szolgálnunk a fiataloknak a helyi forrásaink kihasználását illetően, hiszen minek használnánk import anyagokat, ha megyénkben adott a fa, mint minőségi építőanyag – emelte ki a megyeelnök és hozzátette, a lóvészi kultúrotthon is ezen jó példák közé tartozik.

Borboly Csaba kihangsúlyozta, bár provokátorok mindig voltak és lesznek, a nehézségeken és kellemetlen pillanatokon tovább kell lépni a további fejlődések és jó együttműködés érdekében.

Suciu Călin, lóvészi ortodox lelkész háláját fejezte ki Borboly Csabának és a megyei tanács döntéshozó testületének a község iránt tanúsított gondviselésért mind az egyház, mind a közösség nevében.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, tudatában annak, hogy csíktérségi kollégáinak mennyire fontos a község fejlődése, örömére szolgál hogy meghívást kapott és részt vehetett ezen az eseményen.

Csíkszereda, 2018 szeptember 9.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774