Borboly Csaba a gyergyói hegyimentők mellett működő csomafalvi sejt kialakítását szorgalmazza

Negyedik éve pályáznak sikeresen a csomafalvi önkéntes tűzoltók

(0 Szavazat)82 megjelenítés

A csomafalvi önkéntes tűzoltók vehették át a helyi önkormányzat támogatásából és Hargita Megye Tanácsa önkéntes tűzoltó egyesületeknek kiírt pályázaton odaítélt támogatásból vásárolt felszereléseket. Fejlámpák, légző készülékhez szükséges palackok, munkavédelmi bakancsok, hordágy, tömlők, illetve egy pompát sikerült beszerezniük a lánglovagoknak a támogatás összegéből.

Márton László-Szilárd polgármester örömét fejezte ki, hogy idén is sikerült támogatást nyújtani a község önkénteseinek, növelve ezáltal a község, de az önkéntesek biztonságát is a bevetések során.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke megköszönte az önkéntesek áldozatos munkáját, amelyet legtöbb esetben az áldozatot elszenvedő lakók és az önkéntes tűzoltók családjaik érzik leginkább, amikor családjuktól mennek el, azért, hogy a közösséget szolgálhassák.

Borboly Csaba megyeelnök szintén megköszönte, hogy munkájukat, mint mondta bebizonyították, hogy a csomafalviakra más községek is számíthatnak. Mindezek mellett Borboly Csaba szorgalmazta, hogy a tűzoltók soraiból alakítsanak ki egy helyi hegyimentő alegységet is, amely a Gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentők munkáját támogatná és a megyei tanács szintén támogatni tud. A térség turisztikai biztonságának növeléséhez ezzel nagy mértékben hozzájárulnának segítve ugyanakkor a másik önkéntes alakulat munkáját.

Csíkszereda, 2017. szeptember 4.


Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774