Borboly Csaba: a Hargita megyei fiatal gazdáknak nem kedveznek a jelenlegi EU-s pályázati keretek

Hargita megyei kiskertészek is találkoztak a mezőgazdasági miniszterrel

(0 Szavazat)42 megjelenítés

Hargita megyében tájékozódott Nechita-Adrian Oros mezőgazdasági miniszter november 20-án, pénteken. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tájékoztatta a minisztert, hogy az EU-s pályázati kritériumok átgondolása szükséges, mivel Hargita egy hegyvidéki megye.

– Külön kell választani a síkvidéki és hegyvidéki területeket, hogy a Hargita megyei fiatal gazdák is ugyanolyan eséllyel pályázhassanak. Örömmel mutathattuk be ugyanakkor a Kiskertész programunkat, amely egyre népszerűbb diákjaink körében, nem titkolt célunk ugyanis, hogy megszerettessük a gyermekekkel a mezőgazdasági tevékenységet – fejtette ki Borboly Csaba.

A tárcavezetőnek a szépvízi Csengő tejfeldolgozót is megmutatták mint jó kezdeményezést megyénkben, és kérték a támogatást a szövetkezetek ügyében, tekintve, hogy Hargita megyében ily módon sikerült elérni, hogy ismét értéke legyen a tejnek, és így sok kisgazdának megélhetést biztosítanak.

Ezt követően a gyergyószentmiklósi Batthyányi Ignác Technikai Kollégiumba kísérték a minisztert, ahol felvázolták a megyei szakképzésért tett erőfeszítéseket és a jövőbeni terveket. A helyszínen három gyergyói kiskertészt is díjaztak a megyei tanács 2012-ben indított Kiskertész programja keretében. A programban az idei évben 54 osztály csaknem ezer diákja kapott vetőmagcsomagot.

A megyei tanács elnöke a medvekérdést is napirendre tűzte a találkozón.

– Az ember és a nagyvadak együttélésének tekintetében sajnos nem kaptunk kielégítő választ, továbbra sem látszik, hogy a kormánynak bármi terve lenne a medvekérdés orvoslására. Arra kértük a minisztert, hogy más országokhoz hasonlóan a tárca finanszírozza a megelőzési tevékenységet a közös európai uniós agrárpolitikai forrásokból. Több hatáskört kellene biztosítani a megyéknek ezen a területen és a helyi termelők és kisgazdák támogatásában egyaránt. Ezekben a nehéz időkben minden eszközzel támogatni kell a kisvállalkozók mellett a kisgazdákat is, azzal, hogy a korlátozásokat úgy alakítjuk, hogy ne lehetetlenítsük el a tevékenységüket, ez az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programjában is prioritás – hangsúlyozta a megye elöljárója felhívva a miniszter figyelmét még az ellenőrző szervek szigorú eljárásaira, akik szerinte partnerek kellene hogy legyenek a helyi termékek értékesítésének megkönnyítésében.

A minisztert Maroshévízen, Bélboron és Zetelakán látogatást tett, ezt követően Borboly Csaba Facebook oldalán élőben számoltak be a tapasztalatokról és a jövőbeni tervekről:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/391864011936298

 

Csíkszereda, 2020. november 20.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774