Gyimesközéplokon és Csíkszentdomokoson is hatalmas károkkal számolnak
(0 Szavazat)23 megjelenítés
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az árvízkárok felmérését sürgeti a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség részéről. Ma reggeli megbeszélésen, amelyet a megyeházán tartottak a megyei tanács elnöke meglepődve értesült Gergely András, Csíkszentmárton polgármesterétől, hogy a megyei felügyelőség még nem járt a községben a károk felmérésére. Borboly Csaba ezt annál is inkább sajnálatosnak tartja, hogy egy sor kárt a lakosok, lehetőségeikhez mérten már rendbe hoztak.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 június 24
A megyei tanács elnöke ugyanakkor javasolta a megyei kárfelmérő bizottságnak, hogy a ma 11 órára összehívott ülést néhány órával halasszák el, tekintettel a tegnapi égszakadásra, amely súlyosan érintette Gyimesközéplokot és Csíkszentdomokost. A halasztásra végül nem került sor.
Elsodorta a víz a hidegségi út egy szakaszát
A megyei tanács elnöke a műszaki vezérigazgatóság vezetőivel, valamint térségi megyei tanácsosokkal és a polgármesteri hivatallal közösen ma délelőtt szálltak ki a helyszínre. Hidegségen a 127A jelzésű megyei út körülbelül négyszáz méteres szakaszát mosta el a víz, valamint egy hidat is magával sodort. A helyiek elmondása szerint az elmúlt hetven évben nem volt ekkora áradás. Közel háromezer ember nem tudja megközelíteni a 12A országutat járműveikkel. Egy lakoház és több gazdasági épület is tönkrement. Nehézkessé vált a biztonságos közlekedés nem csak Hidegségen, hanem Szalamás és Jávárdapatakán is.
Gergely Károly polgármester elmondta, igyekeznek felmérni a károkat. Bízik benne összefogással a település útjait járhatóvá tehetik.
Rácz Árpád térségi megyei tanácsos szerint a lakosok saját erőből igyekeznek a károkat csökkenteni, azonban a több tonnányi törmelék és föld mozgatására nagy erőgépekre van szükség, hogy a járhatóságot minél előbb biztosítani tudják.
Borboly Csaba elmondta, hogy sürgős beavatkozásokat elkezdik. Bízik benne, hogy amennyiben nem lesz óvás pár héten belül szerződést írhatnak alá a 127A út újjáépítésére és a hidak felújítására, valamint a támfalak kiépítésére. Mint mondta, több mint három éve kérik a Bákó megyei Vízügyi Igazgatóságtól a szükséges engedélyeket az út felújítására.
A megyei tanács elnöke ugyanakkor hozzátett, hogy a helyiek összefogása mellett a kormánytámogatásokra nagy szükség van továbbra is.
Borboly Csaba közösségi oldalán többen is megszólaltak:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2251680344929243/
A Hargita Stúdió helyszíni tudósítása az alábbi linkent tekinthető meg:
https://www.facebook.com/HargitaStudio/videos/1927888653977968/
Fotók a helyszínről alább érhetőek el:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/2169791579734880
Egy helyi, kétgyermekes anyuka is a helyiek segítségét kérte a törmelékek elszállítására:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/389482378342805/
Csíkszereda, 2019. június 24.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)23 megjelenítés