A megyei utak építése az autópályákhoz hasonló nehézségekkel jár
(0 Szavazat)42 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa ambíciózus terve, hogy biztosítsa a szomszédos megyék felé is a közlekedést. A folyamatban lévő munkálatokat és a készülő terveket sajtótájékoztatón ismertették február 4-én, kedden a csíkszeredai megyeházán.
Utolsó frissítés: kedd, 2020 február 04
Hargita megyében a megyei utak hálózata 842 kilométer (az európai jelzésű és országutak hálózata 443 kilométer), ebből mintegy 480 kilométer aszfaltozott, a többi kövezett vagy földút. 2025-ig 411 kilométer út felújítása szerepel a tervek között, ebből már 115 kilométer kivitelezés alatt áll. 231 millió lejre vannak már megkötött szerződések, és további 471 millió lejre előkészítve.
Mindez magában foglal 13 olyan útszakaszt is, amelyeket a szomszédos megyék határáig felújítanak. Ezek közül 57,3 kilométer kivitelezés alatt áll, további 53 kilométerre pedig készülnek a tervek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a nehezén már túl vannak, a folyamatban lévő munkálatok mellett kész tervekkel rendelkeznek a műszaki vezérigazgatóság munkájának köszönhetően. Ezen terveknek köszönhetően nagy eséllyel tudnak pályázni a következő, 2021-2027-es EU-s pályázati időszakban is további forrásokra.
– Ambiciózus, világos fejlesztési tervekkel rendelkezünk Hargita megye, Székelyföld fejlesztését illetően. Az elkövetkező öt évben megnyitjuk Hargita megye határait. Az elmúlt időszakban elkészítettük a terveinket, amely több éves munkát jelent, a tervek ugyanis a szükséges engedélyeztetéseket is magában foglalják. A megyei utak korszerűsítése az autópályák építéséhez hasonló nehézségekkel jár: a területek tisztázása, a védett területek megóvása, az engedélyek beszerzése a különböző hatóságoktól. A nehezén tehát túl vagyunk, kész tervekkel rendelkezünk, amelyek kivitelezéséhez már csupán forrásokat kell biztosítanunk. Ebben számítunk az RMDSZ parlamenti képviseletére is. Ezen utak felújítása jelentősen hozzájárul majd a gazdasági élet fellendítéséhez. Egy-egy út mentén jelenleg is számos vendéglátó egység, kiskereskedelmi vállalkozás nyílik. A gazdasági és ipari tevékenység tekintetében is jövedelmező lesz, ha megnyitjuk a megyehatárokat, ugyanis kiskereskedelmi kapcsolatok jöhetnek létre. A biztonságos közlekedés mellett mindezek fiataljaink számára is lehetőséget kínálnak, hogy itthon vállalkozást indítsanak. A mostani ingatlanok, területek felértékelődnek, fiataljaink, a most családi tulajdonban lévő területeken pedig zöldmezős beruházások eszközőlhetőek kereskedelmi, mezőgazdasági vagy a turizmus terén – mondta a megyei tanács elnöke, hozzátéve, hogy a kisfalvak benépesítése mellett jelentősen tehermentesíthetik ezen beruházásokkal az országutak forgalmát, biztonságosabbá téve a közlekedést.
Múlt héten írták alá a 123-as jelzésű megyei út egerszéki eltérőig tartó szakaszára a kivitelezési szerződést, illetve tervezés alatt áll az út további szakasza Bákó megye határáig. Hidegségpatakán és Farkaspallón át Neamț megye felé is megnyitják a megyehatárt. A munkálatok a lakott településen kezdődtek, hogy a helyiek védve legyenek a következő áradások során, így a közbeszerzéseket is ennek megfelelően bonyolította le a megyei tanács. Ezzel egy gazdasági és turisztikai körforgást alakítva ki a Gyimesek vidéke–Békási-szoros–Gyilkos-tó–Balánbánya között. A megye északi részén, a bélbori út kivitelezése is folyamatban van. A kőrispataki út átadását követően tavasszal indulhatnak a munkálatok az Etéd–Siklód–Küsmöd–Maros megye határa útvonalon is. Tervezik a 136-os út felújítását a Gagy-keresztjén át a megyehatárig.
Csíkszereda, 2020. február 4.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)42 megjelenítés