Borboly Csaba emlékérmet adományozott Parajd polgármesterének

Megkezdődött a 23. Nemzetközi Parajdi Töltöttkáposzta Fesztivál

(0 Szavazat)24 megjelenítés

Szeptember 21–23. között zajlik az idei parajdi Töltöttkáposzta Fesztivál, hivatalos megnyitóját szombaton tartották. A rendezvényen jelen volt és köszöntötte a résztvevőket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a községért és a közösségért végzett fáradhatatlan munkáért a megyei tanács emlékérmét adományozta Bokor Sándornak, Parajd polgármesterének.

Évről évre a Töltöttkáposzta Fesztiválon lehet koccintani, jövőt tervezni, feltöltődni, megkóstolni egymás ízletes ételeit, és közben arra lehet gondolni, hogy hogyan megyünk tovább együtt, előre, mondta köszöntőjében a megyeelnök. Fontos találkozási pontnak nevezte a rendezvényt, ahol a 23 éve alatt barátságok köttettek, és lehetőséget ad a folytatásra. De lehetőség Székelyföld gasztronómiai teljességének bemutatására, és arra, hogy vendégeinknek megmutassuk, jó Székelyföldre jönni, fogalmazott Borboly Csaba. Hozzátette: ízelítőt nyújtunk ünnepeinkből, hagyományainkból, népzenénkből és néptáncunkból, turisztikai kínálatunkból.

– A 23 év alatt sok megpróbáltatással is szembesültünk a rendezvény megszervezésében, de a lényeg az, hogy ma, a 23. alkalommal is itt vagyunk. Kevés olyan rendezvény van, amely így tartva a színvonalat, megszervezésre kerül évről évre a közösség összefogásában. Gratulálok mindenkinek, hisz ott, ahol a gyermekek csapatban dolgoznak, azt jelenti, hogy rend van az iskolában, az egyházi életben, a közösségi életben – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Ennek a munkának az elismeréseként, a községért és a közösségért kifejtett tevékenységért, Borboly Csaba a megyei tanács részéről emlékérmet adott át Bokor Sándor polgármesternek. A laudáció a mesebeli király példájával kezdődött, aki a sótlan ételt kóstolva jött rá, hogy sok minden csak akkor látható, érezhető, ha a hiányával szembesülünk. Ilyen az ételben a só, de ilyen a gazdasszony,  illetve a jó gazda munkája is. Bokor Sándor mandátumai alatt azon volt – egyértelműen sikerrel –, hogy láthatóvá varázsolja a só jelenlétét a bányából kitermelt és eladott portékán kívül is. Ma már wellness, kezelőbázis, számos vendéglátó hely van a településen, a fürdőhely felkerült ismét az ország turisztikai térképére. A parajdi közösség mindenkori elöljárói vezetésével és irányításával megtalálta az utat, hogy  gyarapodjon, fejlődjön, jelent és jövőt teremtsen magának. Ma már sok város nem rendelkezik olyan infrakstruktúrával, élénk gazdasági élettel, korszerű faluképpel és változatos kulturális élettel, mint Parajd, a sóvidéki nagyközség, hangzott el Bokor Sándor méltatásában.  

Csíkszereda, 2018. szeptember 22.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774