Pályázati fórumok – 2011. február 17–21.

Pályázati fórumok – 2011. február 17–21.
( Szavazat)117 megjelenítés
Nagy érdeklődés övezte az előadásokat
 
Pályázati fórumokat tartottak Hargita Megye Tanácsa Programok és vidékfejlesztési igazgatóságának szakemberei Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson február 17–21. között. Az előző évekhez hasonlóan, idén is nagy érdeklődés övezte az előadásokat.
 
Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont székházában több mint ötven pályázásban érdekelt gyűlt össze február 17-én, csütörtökön. A megyei tanács részéről a jelenlévőket Petres Sándor és Sófalvi László alelnökök, valamint Zonda Erika igazgató, a Programok és vidékfejlesztési igazgatóság vezetője köszöntötte, utóbbi ismertette a pályázatok benyújtásával kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. Petres Sándor alelnök a gyakrabban előforduló hibákat ismertette, azt, hogy a pályázatok benyújtásánál minek kell fokozott figyelmet szentelni. De mérleget vonva a 2010-es évről szót ejtett az idei év újdonságairól is.
Pénteken, február 18-án Hargita Megye Tanácsának márványtermében a Csík környéki pályázatírókkal folytatódott a megbeszélés, majd külön előadást tartottak a román ajkú pályázóknak is. Az udvarhelyi fórumhoz hasonlóan, itt is mintegy ötven résztvevő volt jelen.
Hétfőn, február 21-én a gyergyószentmiklósi katolikus plébánia nagytermében a gyergyói övezet pályázatírói számára is megtartották az ismertető előadást.
Mérleget vonva az előadásokról, a számos érdeklődő jelenléte arra utal, hogy igény van az ilyen jellegű ismertetőkre. A fórumok érdeme elsősorban az, hogy a pályázatírókkal folytatott kötetlen beszélgetések során választ kapnak tisztázatlan kérdéseikre. A pályázóktól pozitív visszajelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy az elektronikus posta révén könnyebb a kommunikáció a kiíróval, ami lényegi előrelépést jelent a pályázatokkal kapcsolatos gondok gyors és operatív megoldásában.
Csíkszereda, 2011. február 22.
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774