Cross Training nyílt nap

A Cross Training Sportegyesület közleményét továbbítjuk

(0 Szavazat)27 megjelenítés

Május 21-én, hétfőn a Cross Training Sportegyesület nyílt napot szervez a Márton Áron Gimnázium sporttermében. A sporteseményt Hargita Megye Tanácsa támogatja.

A Cross Training olyan összetett mozgásforma, amely a szervezet teljes átalakulását célozza, fogyást, erősödést, az immunrendszer ellenálló képességének javítását. A gyakorlatok rendszeres végzése az izomzaton kívül a légzőkészüléket és a szívrendszert is erősíti, a gyakorlatok által a mozgás rugalmasabbá, koordináltabbá, a szervezet kitartóbbá válik. 

A szervezet fizikai erősödése mellett meg kell említenünk az edzéseken rendszeresen résztvevők jó közérzetének, önbizalmának javulását, az elért eredményeken, a kitartáson, az új kihívásokhoz való alkalmazkodáson keresztül a morális fejlődést.

A szervezett nyílt nap célja elsősorban az edzéseken használt eszközök helyes használatának elsajátítása, az egyes izomcsoportok, helyes testtartás megismerése és begyakorlása, ugyanakkor az egyesület célja, hogy minél több emberhez eljuttassa a Cross Training lehetőségét, egyre többen megismerjék és megszeressék ezt a sportágat.

Az eseményen részt vehetnek pusztán érdeklődők, akik most először próbálják ki ezt a sportot, ugyanakkor a haladó résztvevők is fejleszthetik az eszközök helyes használatát, és új gyakorlatokkal gyarapíthatják tudásukat.

A nap záróeseménye egy barátságos verseny lesz a tanult gyakorlatokból, miután sor került a nyertesek díjazására.

Az esemény részletes programja a Cross Training egyesület facebook-oldalán, vagy a nyílt napra létrehozott eseménynél tekinthető meg, illetve a bejelentkezés is itt történik:

https://www.facebook.com/events/2071820876374277/

Cs&


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774